Ma 95 éves Obádovics J. Gyula

2022.03.03. · tudomány

Ma ünnepli 95. születésnapját a nemzedékek által csak „az Obádovics” néven emlegetett, összefoglaló és gyakorló kézikönyv jellegű, rengeteg kiadást megért, Matematika című közép- és felsőfokú ismereteket tárgyaló tankönyv szerzője.

A Neumann Társaság Facebook-oldalán felköszöntött Obádovics J. Gyula a magyarországi informatika és azon belül az informatikai oktatás úttörője is.

„Számunkra, a Neumann Társaság számára pedig barát, kolléga, támasz: aki a kutatás, oktatás, vezetőképzés alapvető embere, akinek a pályája szolgálat. A Neumann Társaság alapító tagja (1968), sőt, Társaságunk, a legrégebbi informatikai tudományos egyesület előzményeiben is tevékenykedett. Az NJSZT-ben főtitkárhelyettesként a területi szervezetek (mai területi szakosztályaink) hálózatának létrehozásáért felelt, volt elnökhelyettesünk, alelnökünk, jelenleg az Informatikatörténeti Fórum tiszteletbeli elnöke. Neumann-díjasunk és Életműdíjasunk.

A számítástechnikában betöltött szerepe ennél sokkal kiterjedtebb, s akkor a felsőoktatásban betöltött szerepéről – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gödöllői Kollégiumok Miskolci Egyetem (University of Miskolc) – még nem is beszéltünk! De ami a legcsodálatraméltóbb: Obádovics J. Gyula 95 évesen is bámulatosan aktív. Élénk, humoros, szellemes, íróként, beszélgetőtársként is ragyogó, jelen van a közösségi médiában, a tudományos életben és sokunk szívében”

– áll a köszöntőben.

Obádovics J. Gyula
photo_camera Obádovics J. Gyula Fotó: YouTube


Obádovics már nyugdíjas volt, amikor fogadásból két hét alatt megírt egy erotikus regényt, amely állítólag annyira jól jól sikerült, hogy még kétszer publikált ilyen felnőtt mesét Julius J. Coach álnéven.

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

link Forrás