13 kilométer hosszú ősi festménysorozaton elevenedik meg a sok ezer évvel ezelőtti Amazónia élővilága
12 ezer évvel ezelőtt egész másmilyen lehetett Dél-Amerika élővilága, mint ma: autóméretű óriáslajhárok, elefántszerű növényevők és hosszúkás orrú, szarvasszerű emlősök népesíthették be a térséget. Erről árulkodik egy hétfőn a Philosophical transactions of the Royal Society B folyóiratban közzétett tanulmány, amely a kolumbiai Serranía de la Lindosa területén, az egyik amazóniai esőerdőben feltárt, 13 kilométer hosszan elnyúló, kőbe vésett festményeket vizsgálta meg. A tudósok szerint ezek az alkotások az egyik legkorábbi lenyomatai az emberi tevékenységnek a régióból.
Jose Iriarte, az Exeteri Egyetem archeológiai tanszékének professzora és a tanulmány vezető szerzője a festményekről elmondta, hogy maga Amazónia jelenik meg rajtuk teljes sokféleségében: teknősöktől halakon át a jaguárokig, majmoktól a tarajos sülökig. A kutató szerint a fríz, vagyis a szalagszerűen a köveken végigfutó alkotás évszázadokon keresztül készülhetett. Iriarte „utolsó utazásnak” nevezi az alkotást, mivel véleménye szerint a festmények azt az utolsó szakaszt jelenítik meg, amikor a Homo sapiens Afrikából elindulva benépesítette a Földet. Utoljára ugyanis a tudósok szerint a dél-amerikai régióba érkeztek meg az emberek észak felől, és egy teljesen ismeretlen tájon addig sosem látott állatokkal találkoztak.
Az archeológus szerint az akkori ember valószínűleg azokat a nagytestű állatokat örökítette meg, amelyekkel találkozott. A tanulmány öt, mára kihalt állatot azonosít: egy hosszúkarmú óriáslajhárt, egy elefántfélét, egy vastagnyakú lófélét, egy láma- vagy tevefélét, és egy háromujjú, ormányos patás emlőst. Iriarte hozzátette: ezeknek az állatoknak jól ismerik néhány megkövesedett csontvázát, ami lehetővé tette a paleontológusoknak, hogy rekonstruálják, hogyan nézhettek ki a valóságban. A kutatócsoport ezek segítségével azonosította őket a képeken. Bár Iriarte szerint még vannak bizonytalanságok a kérdésben, a festmények nagyon természethű ábrázolások, és az állatok anatómiája is kivehető rajtuk.
A festményekhez használt színezőanyag, a vörös okker (vasoxid) korát még nem tudták megállapítani, de a festett kövek alatti talajrétegekben talált okkertöredékeket 12 600 évvel ezelőttre datálják.
A rendkívül részletgazdag festményeken talált, „kihalt megafaunára” utaló felfedezést ugyanakkor számos tudós megkérdőjelezi. Egyes régészek szerint az, hogy az alkotások ilyen kivételesen jó állapotban maradtak meg, sokkal későbbi keletkezésre utal, és a megrajzolt teremtmények kilétére más lehetséges magyarázatok is vannak. Például az Iriarte és kollégái által azonosított óriáslajhár valójában egy vízidisznó vagy kapibara is lehet, amelyik manapság is gyakori a térségben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: