Az elefántok ma Afrikában és Ázsiában élnek, de kihalt rokonaik valaha más földrészeket is meghódítottak. Amikor pedig szigeteken jöttek létre populációik, a törzsfejlődésük szinte drámai mértékben felgyorsult: a Current Biology folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint pontosan ez történt a szicíliai elefántokkal is.

Sina Baleka vezető szerző, a kanadai McMaster Egyetem paleogenetikusa szerint a szigeteken végbemenő evolúció azért is izgalmas kutatási terület, mert betekintést enged abba, mi történik, amikor a természet kísérletezni kezd, és szinte a szemünk előtt zajlik a törzsfejlődés.

Kihalt elefántok nyomaira már a Föld számos pontján bukkantak kutatók, így például Kaliforniában, Szibériában, Indonéziában és a Földközi-tenger vidékén is. A fosszíliák azt mutatják, hogy az egykori óriások egyre kisebbé és kisebbé váltak, néhány esetben egy nagyobb méretű ló méretére zsugorodtak.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ez a méretcsökkenés mennyi időt vett igénybe, és hogy ezt megtudják, egy szicíliai törpeelefánt fajra koncentráltak. Az 50-175 ezer évvel ezelőttinek gondolt maradványokat a 19. század végén ásták ki Palermótól nem messze. A leleteket Baleka és kutatótársai paleogenetikai, paleontológiai, geokronológiai módszerekkel tanulmányozták, és különböző technikákkal igyekeztek pontosan behatárolni a korukat. Ezáltal sokkal pontosabban tudták meghatározni a zsugorodás evolúciós sebességét, mint korábban – magyarázta az egyik társszerző, Johanna L.A. Paijmans, a Cambridge-i Egyetem paleogenomikával foglalkozó kutatója.

Az eredmények alapján a faj ló méretűvé zsugorodása mindössze 1300 évet vehetett igénybe, ami nagyjából 40 elefántgenerációt tesz ki – mondta Victoria Herridge társszerző, a londoni Természettörténeti Múzeum evolúciós biológusa. A csontmaradványokból kivont DNS arra utalt, hogy a szigeten élő törpeelefántok szárazföli rokonaiktól, az erdei őselefántoktól (Palaeoloxodon antiquus) származtak le körülbelül 400 ezer évvel ezelőtt. Utóbbi állatok tömege elérte a 10 tonnát, magasságuk pedig a 4 métert súrolta.

Szicília és az itáliai szárazföld között valaha lehetett földhíd, de még ha ez nem is állt rendelkezésre, az elefántok akkor is átúszhattak a szigetre. A Szicíliában élő leszármazottak két méterrel kisebbek és 8 tonnával könnyebbek voltak, mint elődeik – ez olyan változás, mintha az ember egy rézuszmajom méretére csökkenne.

A kutatócsoport által megbecsült evolúciós sebességet egészen rendkívülinek nevezte Mirte Bosse, a hollandiai Wageningen Egyetem genetikusa, aki nem vett részt a kutatásban.

A kutatás jelentőségét továbbá az adja, hogy a kutatóknak sikerült szert tenniük az elefántok DNS-ére a megkövesedett csontokból, amihez a kutatás vezetőjének többször kellett próbálkoznia egy elefántkoponyával. A nehézséget részben az okozza, hogy a DNS már a halál pillanatában elkezd lebomlani. Fagyos körülmények között marad meg a legnagyobb valószínűséggel, ami azonban ritkán adódik a Földközi-tenger környékén. A kutatócsoportnak azonban sikerült annyi DNS-t kinyernie, hogy szekvenálhassák az állat genomját, ami felvillantja a lehetőséget, hogy esetleg hasonló éghajlaton talált más fosszíliák esetében is alkalmazhatják a módszert – mondta Bosse.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: