A DARPA mintájára új kutatás-fejlesztési gigaügynökség jön létre Nagy-Britanniában

2022.07.19. · tudomány

Úttörő fejlesztéseket és találmányokat támogat majd az az új kutatási ügynökség, amelynek leendő vezetőit július 19-én nevezték ki Nagy-Britanniában, írja a brit kormány sajtóközleményében. Az új szervezet Advanced Research and Invention Agency (ARIA) néven jön létre, ügyvezetője Ilan Gur, elnöke pedig Matt Clifford lesz, mindketten tapasztalt és ismert befektetők.

Az ARIA feladatai közé tartozik majd az áttörő kutatások és fejlesztések felkutatása, illetve finanszírozása. Mindezzel az ország globális versenyképességét és tudományos hatalmi pozícióját kívánják megőrizni és tovább erősíteni. A támogatások célja emellett, hogy szellemi tőkét vonzzon az Egyesült Királyságba.

Az új szervezet létrehozásával lerövidítették a bürokratikus támogatási útvonalat, és olyan emberek kezébe adják a finanszírozási források elosztásának lehetőségét, akik igen nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. Kwasi Kwarteng, a brit üzleti, energiaügyi és iparstratégiai államtitkár a szakemberek kinevezésekor elmondta, hogy Gur és Clifford vezetésével olyan ügynökséget építenek, amely megfelelő szabadsággal rendelkezik majd ahhoz, hogy a jövő technológiáit felkutassa és támogassa.

Ilan Gur és Matt Clifford tapasztalt szakemberek és innovációs befektetők.
photo_camera Ilan Gur és Matt Clifford tapasztalt szakemberek és innovációs befektetők. Fotó: www.gov.uk

Az ARIA létrehozását az Egyesült Államokban korábban működő Advanced Research Projects Agency (ARPA) modellje inspirálta. A mostani DARPA, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlegének elődje olyan találmányok és technológiák létrejöttében kezeskedett, mint a GPS vagy az internet. A DARPA pedig többek között az mRNS-vakcinák finanszírozását végezte a járványidőszak előtt.

A brit kormány az ARIA alapításával kötelezettséget vállalt arra, hogy 2024–25-re 20 milliárd fontra növeli az állami kutatás-fejlesztési (K+F) beruházások értékét, és a teljes ez irányú kiadások 2027-re elérik majd a GDP 2,4 százalékát. A szervezet működése már csak a dinamikus növekedés miatt sem lehet majd átlagos: sokkal inkább egy startup vállalat tempóját és rugalmasságát kell felvennie ahhoz, hogy támogathassa az innovációkat.

A Nature korábban amiatt kritizálta az akkor még előkészítés alatt álló ARIA-t, mivel arra nem lesznek érvényesek az információszabadságra vonatkozó törvények, vagyis nem lesz kötelezhető arra, hogy átláthatóan közzétegye a kutatás-fejlesztési projektek, szerződések részleteit, ami egy, az állampolgárok adóiból fenntartott és ilyen nagy összegek kiosztásáról rendelkező szervezet esetében elfogadhatatlan.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás