
Nukleáris rakétákkal indíthat embert a Marsra a NASA, akár már az évtized végén
A marsutazási tervek megvalósításának érdekében a NASA az amerikai Védelmi Minisztérium fegyverfejlesztési ügynökségével kötött házasságot.
A marsutazási tervek megvalósításának érdekében a NASA az amerikai Védelmi Minisztérium fegyverfejlesztési ügynökségével kötött házasságot.
A brit kutatás-fejlesztési projektek élére álló szervezet, az ARIA úttörő találmányok finanszírozását végezheti majd, ahogy amerikai elődje is tette – például az internet vagy a GPS-technológia kifejlesztésével. A bürokrácia mellett azonban az adófizetők pénzéből támogatott kutatások átláthatósága is csökkenhet.
Az amerikai Védelmi Minisztérium fegyverfejlesztési divíziója, a DARPA sikeresen tesztelt egy drónsemlegesítő készüléket. A cél az volt, hogy akár civil területeken is ártalmatlanná tudják tenni a drónokat, a megoldást pedig a konfettiben találták meg a mérnökök.
Az űr- és hadiipari fejlesztésekben jártas vállalatok a General Atomics-szal közösen tervezik a jövő űrhajóját. Még nem tudjuk, hogy az milyen lesz, de az biztos, hogy a hajtóművet atomenergia fogja működtetni.
A védelmi minisztérium kutatási részlege nem azért finanszíroz AI-kutatásokat, hogy leváltsa a pilótákat, hanem hogy megkönnyítse a dolgukat. És persze Kínával is muszáj lépést tartani.
A DARPA egyetemisták agyhullámait és szemmozgását követi, miközben egy stratégiai játékban vezényelnek csapatokat. Az eredményeket a katonai robotok és drónok algoritmusaiba építhetik bele.
Az amerikai védelmi minisztérium versenyén mesterséges intelligencia felhasználásával, illetve megfelelő jelfeldolgozással kellett minél hatékonyabban megosztaniuk a rádióspektrumot. A Vanderbilt Egyetemhez kötődő magyar mérnököknek ez nagyon jól ment.