Hétvégén tartják a 20. Országos Sasszinkront
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron 20. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását 2023. január 13-15. között, írja az egyesület közleményében.
Az ország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van. Legnagyobb számban rétisasok telelnek itt, mivel a nem vonuló fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Második leggyakoribb sasfajunk a parlagi sas, ahol az állandó magyarországi költőállományához a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is. A felmérések során a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadár-faj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.
Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, ún. „szinkron” felmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már ötödik alkalommal a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére az egész Kárpát-medencében sor kerül.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Farkasok nyomába ered az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége
A speciálisan kiképzett kutyák az elmúlt hét évben több mint 500 mérgezéses eset bizonyítékaira bukkantak rá, így nagyban segítik az akár védett vagy veszélyeztetett állatok védelmét.
Méretében és tartalmában is lenyűgöző a hazai ragadozó madarakat bemutató új enciklopédia
Mi az a kuhi, hányat tojik a bagoly, és miből van a turul? A kétkötetes, másfél ezer oldalas, frissen megjelent Magyarország ragadozó madarai és baglyai káprázatos természetfotók, térképek és grafikák segítségével mutatja be a nálunk honos 48 fajt.
2005 óta több mint ezer védett ragadozómadarat pusztítottak el szándékosan Magyarországon
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Természetvédelmi Őrszolgálat az elmúlt 16 év legjelentősebb tömeges mérgezései mellett parlagi sasok, rétisasok és egy barátkeselyű kilövését is felderítette, és ők nyomoztak ki több élvefogó csapdával okozott természetpusztítást is.