A zsúfolt börtönök miatt szélnek eresztett külföldi embercsempészek ügye jól mutatja a kormány büntetőpolitikájának eredményét: a rendszerváltás óta még soha nem ültek ennyien büntetés-végrehajtási intézményben Magyarországon. Ami a szabadlábon lévők és a börtönben ülők arányát illeti, az Európai Unióban listavezetők vagyunk: a statisztikák szerint nálunk 100 000 lakosra 191,38 fogvatartott jutott 2021-ben, a második helyezett Lengyelországban ennél egy kicsit kevesebb, 190,99 . Ez Magyarországon szám szerint 19 ezer fogvatartottat jelent. Összehasonlításképp az EU-s lista legvégén kullogó Finnországban két éve 100 000 emberből mindössze 50,8 ült börtönben.

A hosszabb büntetési tételek, a nem szabadságvesztéssel járó büntetések hiánya, a könnyen letöltendő büntetéshez vezető szabálysértések és a büntethetőségi korhatár leszállítása mind oda hatottak, hogy megteltek a hazai börtönök. És bár ebben a helyzetben szakmailag az lenne az indokolt, hogy enyhítsünk a büntetőpolitikán és tényleg csak az kerüljön börtönbe, aki oda való, a kormány, kevés sikerrel ugyan, de a férőhelybővítést választotta. (A cikkben a közérthetőség kedvéért börtönnek nevezzük a fogházat és a fegyházat is: ezek a büntetés-végrehajtási intézmények a napi élet kötöttségeiben, a kapcsolattartás és a feltételes szabadlábra helyezés szempontjából térnek el egymástól.)

Egy konzervatív-populista kormány ritkán hagyná ki a lehetőséget, hogy keményítsen a büntetőpolitikáján

A Fidesz–KDNP 2010-es választási kampányának egyik nagy ígérete volt, hogy ha kormányra kerülnek, azonnal szigorítani fognak a büntetéskiszabás gyakorlatán, és az erőszakos többszörös visszaesőknél a harmadik bűnelkövetés után a büntetési tétel kötelezően a duplájára emelkedik. Ha ez meghaladja a 20 évet, vagy egyébként a cselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, akkor a bíróságnak életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia. A „három csapásként” ismert rendelkezés részleteit a Büntető Törvénykönyv 2010-es módosításában szabályozták.

„A társadalmi szerződés lényege, hogy az emberek a büntetés jogát átadják az államnak, és ha valaki helyettem kemény, az jó érzés. A bűnüldözésben mindig nehezebb puhának lenni, mint keménynek, és ezt a konzervatív-populista kormányok ritkán hagynák ki” – mondja egy a hazai börtönrendszert jól ismerő szakember, aki nem kívánt névvel nyilatkozni.

Magyarországon sokáig az ittas vezetés vezette a toplistát, de a ma jogerős büntetésüket töltők 42 százaléka nem erőszakos cselekmény, hanem lopás miatt ül börtönben. „A 2012-es szabálysértési változások következtében könnyebb szabálysértés miatt börtönbe kerülni. Ha például az 50 ezer forintos helyszíni bírságot az elkövető nem fizeti ki vagy nem dolgozza le, 10 napot kell börtönben töltenie" – mondja Moldova Zsófia jogász, a Helsinki Bizottság jogállamiság és büntető igazságszolgáltatás programjának vezetője .

2021-ben a 19 ezer fogvatartottból 1377 követett el életellenes bűncselekményt, de az általunk megkérdezett szakértő szerint „az életelleneseknek a túlnyomó többsége családon vagy közeli ismerősi körön belül követett el gyilkosságot. A kocsmai verekedés már nem is tartozik ide. A kéjgyilkosok vagy a bérgyilkosok a legritkább eset. Az is ritka, hogy van egy ember és annak van egy bűncselekménye. Akik ma bent vannak a börtönökben, azoknak a legnagyobb része visszaeső, és hogy most épp miért van bent, az teljesen véletlenszerű. Lehet, hogy épp rablásért ül, de van másik három folyamatban lévő ügye. Kimegy, aztán visszajön, ha olyan szakaszba jut az ítélet”.

Ráadásul, ami a legtöbb országra egyáltalán nem jellemző, „nálunk nemcsak az ítélet hosszával fejezi ki a bíró a társadalom nemtetszését, hanem azzal is, hogy az ítéletet milyen szigorú körülmények között kell letölteni: fogházban, börtönben vagy fegyházban” – mondja a szakember.

A börtön egyszerre akar rosszat okozni, miközben arra kényszerít, hogy javulj

De miért küldünk valakit börtönbe a 21. században, és mennyi az esély arra, hogy ott majd „megjavul”?

„A szabadságvesztéses büntetésnek fontos eleme, hogy valami rosszat akar okozni a bűnelkövetőnek. Ezt az elemet nem lehet belőle kiszedni” – válaszolja a névtelenséget kérő szakember arra a kérdésre, hogy milyen a „jó” büntetés, ami csökkentheti annak esélyét, hogy a bűnöző a szabadulása után ne essen újra bűnbe. „Egyszerre okozni rosszat és közben jót is adni, ez skizofrénné teszi a rendszert, mert ugyanaz az ágens büntet és fegyelmez, és próbál adni, vagy arra kényszeríteni arra, hogy javulj. Szerintem az illúzió, hogy egy börtönrendszer átütő eredményeket fog elérni reintegrációs tevékenységekkel.” A szakember szerint az elítéltek szabadulás utáni integrációja a társadalomba legfeljebb akkor működhet, ha létezik egy olyan integrált rendszer, ami nem csak bent a börtönben működik, hanem rá van kapcsolva a szociálpolitikára és a foglalkoztatáspolitikára, van egy víziója arról, hogy miként kell menedzselni az egyes eseteket, és „nem az van, hogy bent valamit csinálunk, aztán kijön az elítélt, és ott nem várja semmi. Nagyon bölcs és gazdag országokban ennek van értelme, mert még ez is megtérül. De a legtöbb ország nem ilyen”.

Ennek ellenére minden börtönrendszer végső soron pozitív hatást akar elérni a büntetéssel, mondja a szakértő. „Amikor valakit fogóval széttépték a főtéren, és nyilvánosan halálra kínozták, annak is reintegrációs célja volt: az ő lelkét a sátántól kellett megszabadítani. És azóta szabadítjuk meg az emberek lelkét a sátántól. Ennek van egy polgári verziója, de a szocializmusban is át akarták nevelni az embereket. A medikális modellben, amiről a Száll a kakukk fészkére című film is szól, a börtön egy pszichiátriai intézet, amiben a rabokat a bűnözés nevű mentális betegségből próbálják kigyógyítani. A szocialista verzió egyébként elég sok erőforrást tett [a reintegrációba]: nyilván papíron több volt leírva, mint a valóság, de volt könyvtár, ki mit tud programok, sport- és kultúrtevékenységek. Nem lehet azt mondani, hogy a kor színvonalán ne foglalkoztak volna a dologgal, de persze volt egy csomó kommunista hazugság az egészben.”

A szakértő szerint a programok legnagyobb haszna, hogy a rabokkal legalább történik valami a börtönben, „Hallottam már olyan ötletről is, hogy a jobb agyféltekés rajzolást, amitől művésszé lehet válni, azt kell tanítani a raboknak, mert aki művész, az nem bűnözik. Ha mindenkit beültetünk erre a programra, attól azt várjuk, hogy ő ettől megjavul, és jó ember lesz. Ez nem így működik.” A szakértő szerint persze jó, ha ez a program létezik, mert addig is leköti magát valamivel az elítélt. Szerinte bizonyos tekintetben az oktatás is ide tartozik, mert ha valaki csak négy osztályt végzett el, és a börtönben elviszik a hatodikig, az ártani nem árt ugyan, viszont semmit nem fog megoldani. „Ezeknek a programoknak leginkább az az értelmük, hogy ne unatkozzanak bent az emberek, csináljanak valami értelmeset, és akár pénzt is tudnak keresni, ha van munka.” (A börtönben keresett pénz persze csak jelképes összeg: a Qubit által megkérdezett, a múlt hónapban több mint 7 év után szabadult, most 65 éves fogvatartott, amíg hagyták, havi 4-5 ezer forintért dolgozhatott raktárosként és takarítóként.)

„Ezek jó dolgok, de azt várni tőlük, hogyha kikerül, akkor nem fog többé bűnözni, az illúzió” – mondja a szakértő.

A társadalmi elvárás az, hogy a bűnöző rohadjon meg a börtönben

„Sokan gondolják azt, hogy a bűnöző megérdemli, hogy szenvedjen a börtönben" – mondja a helsinkis Moldova. Épp ezért a közvélemény egy részének egyáltalán nem egyértelmű, hogy miért kellene programokkal és feladatokkal lekötni a rabokat, és miért fontos az, hogy esélyt kapjon az elítélt, ha egyszer kiszabadul a börtönből. „Önmagában az, hogy elzárnak, és ideális esetben havonta egyszer találkozhatsz a szeretteiddel, az már épp elég büntetés. Van egy szigorú napirend, akkor kelsz, amikor ők mondják, akkor fürdesz, amikor ők mondják, napi egy órát lehetsz szabad levegőn – ez már önmagában komoly büntetés. Ezen kívül miért kell ennek a rendszernek még sanyargatónak is lennie?” – teszi fel a kérdést Moldova. Pedig a rendszer sanyargat: a fent említett, nemrég szabadult fogvatartott azt mesélte, hogy a napirendi pontok szerint jár ugyan napi egy óra a szabad levegőn, és kellene lennie reintegrációs felkészítésnek, ami felkészít a szabadulás után kinti életre, csakhogy ez nem működik a börtönökben. „Semmi nem valósult meg. Nem történt velem ott bent semmi. Sportolást is kéne biztosítani, de egyedül tévét nézhettünk korlátozottan.”

A helsinkis jogvédő szerint azért kell kezdeni valamit az elitéltekkel, mert „a tényleges életfogytigosokon kívül ezek az emberek ki fognak kerülni a börtönből. Ha rosszul bánunk velük, rossz körülmények között tartjuk őket, akkor nehéz elvárni, hogy jogkövető polgárokként szabaduljanak. Nem beszélve arról, hogy a börtön még ronthat is az ember személyiségén”. (A Fiáth Titanilla börtönpszichológussal börtönpszichológiáról, terápiás börtönről és börtönártalmakról készült interjúnkat hamarosan közöljük.)

A 19 ezerből sok elítéltnek nem a börtönben kellene ülnie

„Egy ideális társadalomban akkor szabnak ki letöltendő büntetést, amikor már semmi más nem működik. Ezt az elvet ma a világon leginkább a skandináv börtönök követik. A magyar rendszer nem így működik, emiatt pedig nagyon magas nálunk a fogvatartottak száma” – mondja a büntetés-végrehajtási szakember. Moldova szerint „az lenne az ideális, ha csak az kerülne be, akivel mást nem lehet kezdeni. Ebből a 19 ezer emberből egy csomónak nem ott a helye. Aki kaját lopott, annak tényleg ott kell lennie a börtönben, ami így jó sokba kerül az államnak? Lehet, hogy ő sem lopna, ha lenne Magyarországon normális szociális ellátórendszer. A börtönök ma a szociálpolitikai és a pszichiátriai intézmények hiányosságait pótolják”.

„Nálunk a példát statuálás a lényeg, hogy rohadjon meg mindenki a börtönben. Én sokszor a jóvátételtől tenném függővé, hogy börtönbe menjen-e valaki vagy nem – villant fel egy további szempontot egy névtelenséget kérő büntető ügyvéd. – Adja vissza, amit ellopott. Most 50 hamis covid-igazolványért ül több évet egy orvos. Én inkább adnék neki 5 év közérdekű munkát, amikor nem 8, hanem 12 órát dolgozik orvosként. De minek tesszük börtönbe?”

Aki szegény, és nem tudja az érdekeit érvényesíteni, az sokkal nagyobb eséllyel kerül be, és sokkal kisebb eséllyel kerül ki

Arra a kérdésre, hogy kik ezek az emberek, milyen társadalmi helyzetből jönnek, a megkérdezett szakemberek szerint is nehéz pontos választ adni. Abban egyetértenek, hogy az elmúlt évtizedekben börtönbüntetésüket töltők körülbelül 40 százaléka volt szegény, aluliskolázott roma ember, de a fogvatartottaktól azt hallanai, hogy, legalábbis ránézésre, ez az arány ma már jóval magasabb lehet. A büntetőeljárás egész folyamatán tetten érhető, hogy a végén miért kerülnek a rossz társadalmi helyzetben lévők sokkal nagyobb arányba börtönbe, mint a jól szituáltak, magyarázza Moldova. „A sérülékeny helyzetben lévő csoportokhoz tartozóknak kisebb eséllyel lesz ügyvédjük; valószínűbb, hogy a letartóztatásukat végig bent fogják tölteni, és hogy a pénzbírságot nem tudják kifizetni, amit aztán le kell ülniük. A legjobb példa erre, hogy az elítélteket ki lehetne engedni reintegrációs őrizetbe, amikor lábpereccel és pártfogóval tudják ellenőrizni a rabot, de ha olyan helyen él, ahol nincs rendes térerő, vagy feltöltőkártyás a villanyóra, akkor őt nem fogják kiengedni. A feltételes szabadságra bocsátás is nehezebb ügy: azt látjuk, hogy ott is nagyon számít, ha van segítsége vagy jó az érdekérvényesítő képessége. A bonyolult szabályokat nehéz értelmezni, és nehéz azoknak megfelelően cselekedni, így a társadalom peremére csúszott emberek esetében akár egy jelentéktelen szabálysértés is nagyon könnyen átváltódik börtönben letöltendő büntetéssé.”

A börtönben a kávé és a cigaretta az úr

„Ez egy ragadozó kultúra: aki erőszakosabb, az kihasználja a másikat – mondja a névtelenséget kérő szakember. De mit mond erről a nemrég szabadult fogvatartott?„Bár nekem semmi bajom nem volt a többi fogvatartottal, aki nem áll ki magáért, azt eltapossák bent a börtönben. Sok fiatal van, aki szinte ott nőtt fel, az állami gondozottak is sokan vannak. Ők már eleve intézményfüggők; ahhoz vannak hozzászokva, hogy mindent kérni kell és megszerezni. Mivel a börtönökbe csomagot már nem lehet küldeni, marad a méregdrága BV-bolt, a rabok között a fizetőeszköz pedig a kávé és cigaretta lett. A belső hierarchia miatt pedig megy a csicskáztatás és a kihasználás, a gyengébbtől mindent elvesznek”.

A szociális készségek a börtönben is sokat számítanak. „Ha mondjuk tud fogalmazni, ismeri a jogszabályokat, még mondjuk a humora is jó, képes meghallgatni másokat, ebből lehet bent tőkét kovácsolni. A börtönök is örülnek, ha vannak olyanok bent, akiktől nem kell tartani, akik magasan képzettek. Ezeket védik és figyelik, hogy a többiek ne bántsák őket” – mondja a szakember.

Zsúfoltság: van egy törvényünk, amit nem tudunk betartani

„A nemzetközi ajánlások leírják, hogy ha a sétaudvaron tetőrács van, az nem szabad levegőn sétálás, mi meg leírjuk, hogy de igen” – mondja a szakértő arra, hogy bár a börtönügy belügy, Magyarország is aláírt olyan nemzetközi egyezményeket, amelyek alapján nem bánhatunk akárhogyan a rabokkal. Ez az egész közvetlenül a rendszerváltás után kezdett probléma lenni, amikor Magyarország 1991-ben csatlakozott az Európa Tanácshoz. „Akkor merült fel először, hogy a zsúfoltság probléma lehet. De ez azóta is probléma, mert olyan kevés rab sosem volt a rendszerben, hogy ne legyen az. Ha 120 százalékon vannak a börtönök, az jelentheti azt is, hogy egy fogházkörletben szellősen vannak, egy letartóztatást végrehajtó megyei házban meg mondjuk 200 százalékon vannak, mert sok az előzetes és kevés a férőhely, de őket onnan nem lehet elvinni” – mondja a szakértő.

Az Európa Tanács Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottsága (CPT) járja a tagállamokat és monitorozza, hogy mi a helyzet a börtönökben. „A zsúfoltsággal kapcsolatos ügyekben az Emberi Jogok Európai Bíróságának, vagyis a strasbourgi bíróságnak az volt a javaslata, hogy kevesebben kerüljenek börtönbe, és inkább legyenek szabadságvesztéssel nem járó szankciók, és használják is ki őket – mondja Moldova. – A magyar kormány ehhez képest a börtönépítés irányába indult el. És hiába a férőhelybővítés, újra megteltek a börtönök.”

A 2016-ban meghirdetett börtönépítési programból ugyanakkor nem sok valósult meg, mert a meglévő büntetés-végrehajtási intézetek átépítésével lezárult a férőhelybővítési program, olvasható az Átlászó két évvel ezelőtti cikkében. „A többszáz, jól fizető munkahely csak álom maradt az érintett településeken, pedig számos önkormányzat több tíz- vagy akár százmillió forintot áldozott a kijelölt területek közművesítésére. A munkavállalók jelentős része leszerelt, hiába fordítottak a képzésükre milliókat. Az államnak átadott területekkel az önkormányzatok egyelőre semmit sem kezdhetnek, tájékoztatást pedig nem kapnak. Ami viszont biztos: az átmeneti megoldást jelentő konténerbörtönökön a NER-cégek profitáltak, a teljes költségvetés pedig tíz évig nem nyilvános”.

A cikkben említett konténerbörtönökről az általunk megkérdezett ügyvédnek is van tapasztalata: „Sándorházán volt egy focipálya, amit megszüntettek, és a területére pöpecül berendezett, az uniós ajánlásoknak is megfelelő konténereket tettek le. A börtönőrök aztán reggel 8-kor lezárták benne a klímát, és ott rohadtak a rabok 50 fokban egész nyáron”.

„Nagyon kellemetlen volt a magyar államnak, amikor a túlzsúfoltság miatt több milliárd forint kártérítést kellett fizetnie a strasbourgi döntés nyomán – mondja a szakértő. – Olyan szegény emberek, akiknek sosem volt pénzük, milliókat kaptak kárpótlás gyanánt. Ha egy rendszer tartósan 130 százalékon van, akkor majdnem mindenkinek jár a pénz. A precedens értékű döntés után már a többieknek nem is kellett perelni, megírták, hogy velük is ez volt, és kapták a pénzt. Egy ideig zajlottak az ügyek Strasbourgban, és ez nagyon megalázó volt a magyar államnak; akkor döntöttek úgy, hogy inkább itthon hoznak létre egy mechanizmust, és innen kapják a rabok a kártalanítási pénzt – mondja a szakértő. – De az alapprobléma az, hogy a férőhely biztosítására vonatkozó hatályos szabályozást az állam nem tudja betartani. Erre volt megoldás, hogy különböző börtönök helyein többszáz férőhelyes konténereket raktak le. Az volt a cél, hogy [a börtönök telítettségét] ki kell hozni 100 százalékra. Kaptok konténerbörtönt, amennyit kértek, és kihozták 100 százalékra. Van 18 ezer rab és 18 ezer férőhely, és innentől senkinek nem jár semmi. De persze a valóságban nem szűnt meg teljesen a zsúfoltság, mert az elkülönítési szabályok miatt nem lehet egyenletes a kihasználtság, például a fegyházast a fogházassal nem lehet összerakni.”

Honnan lett a sok rab?

„A bűncselekmények száma csökkent, a lakosságszám csökkent, az eljárások száma is csökkent, mégis az a helyzet, hogy a rendszerváltás óta nem voltak ennyien a hazai börtönökben” – mondja Moldova.

„Ha bevezetik a három csapás törvényét, annak hatása még 10 év múlva is látszik majd – még akkor is, ha közben változtatnak a szabályokon. Ha mondjuk politikai figyelmet kap a falopás, és a szabálysértéseket is BV (büntetés-végrehajtási) intézetekben hajtják végre, az is megnöveli a bent lévők számát. Mint ahogy az is, ha mondjuk a droggal való visszaélésnek növelik a büntetési tételét, vagy a feltételes szabadon bocsátás szabályait változtatják meg. Ez mind hat a számokra” – magyarázza a szakember.

Moldova szerint az egyik legnagyobb baj, hogy a börtönök bezárultak, nincs korszerű büntetőpolitika, és egyre kevésbé tud érvényesülni a szakmaiság.

A börtönökön belül a jutalmazáson és a fegyelmi büntetésen nagyon sok minden múlik, leginkább a feltételes szabadlábra helyezés, amiről a büntetés-végrehajtási bírók döntenek. A korai szabadításhoz (a feltételes szabadságra bocsátáshoz és a reintegrációs őrizethez) való hozzáférés jelentősen csökkent. „A drasztikus csökkenés a kutatásaink és a szakmai eseményeken elhangzottak alapján leginkább a „győri gyerekgyilkosság” néven ismert szomorú eset hatását mutatja: a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit szigorította a kormányzat az eset után, ami úgy tűnik, azonnali hatással volt a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra. Míg 2019-ben az összes szabadulás 40 százaléka vagy feltételesen, vagy reintegrációs őrizettel valósult meg, 2021-re ez az arány már csak 32 százalék volt – mondja Moldova. – Ráadásul a BV-bírók legtöbbször papírokból döntenek. Ha mondjuk a bíró azt látja, hogy az elítéltnek van hat dicsérete és négy fegyelmije, akkor nem fogja végigolvasni, hogy azért van 6 fegyelmije, mert mondjuk nem hajtogatta jól össze a takaróját az ágyán vagy tiszteletlenül szólt az őrhöz, ami klasszik vétség. Ezeket nem fogja méricskélni, de ha már van fegyelmije, akkor nagyon nehezen fogja kiengedni”.

„Nagyon letöltőpárti a gyakorlat – mondja a büntetőügyvéd arra, hogy miért vannak dugig a börtönök. – Iszonyatosan arra megyünk, hogy mindenkit le kell csukni.” Szigorították a büntetési tételeket és korlátozták a bírói mérlegelést. A középmértékes büntetés például azt jelenti, hogy a büntetési tétel alsó határát és felső határát össze kell adni, azt el kell osztani kettővel, és abból kell kiindulni, vagyis ha 2-től 8 évig terjed egy büntetés, akkor az 5 év a kiindulási alap. Ehhez képest régen egy ugyanilyen büntetési tételnél a bíró lőhette be, hogy mi felé hajlik, hogyan veszi figyelembe az enyhítő körülményeket, stb. „Ennek azért is van jelentősége, mert egyre szűkítik a felfüggeszthető büntetések számát, hiszen ugye a kettő év az, ami még felfüggeszthető.” Ugyanezt mondja Moldova is: szerinte a középmértékes büntetésnél a bírók félnek lefelé ítélni, mert attól tartanak, hogy a másodfoknál úgyis elkaszálják a döntésüket.

Az embercsempészet maradt, de lett még 1300 rab a börtönökben

És hogy mi a helyzet a mostanában a helyhiány miatt szabadon bocsátott embercsempészekkel? „Azzal, hogy gyakorlatilag semmilyen módon nem lehet menedékkérelmet benyújtani Magyarországon, a kormány maga löki a szervezett bűnözés karjaiba a kiszolgáltatott menekülőket – mondja Moldova. – Az embercsempészés iránti fokozott keresletet éppen a maga a kormány teremti meg. A magyar rendszer embertelensége ugyanis nem csökkenti a védelemre szorulók számát, hiszen akinek védelemre van szüksége, az addig fog menni, ameddig valahol érdemben meg nem hallgatják, és nem hoznak egy tisztességes eljárás végén döntést a kérelméről. A visszakényszerítés és a menekültügyi rendszer leépítése így nem kevesebb menekültet, hanem több bűncselekményt eredményez, és nem csökkenti, hanem növeli a kiszolgáltatottságot és az így is sokat szenvedett emberek gyötrelmét."

„Politikai döntés lehetett, hogy el kell kapni minden embercsempészt, akiket korábban hagytak elmenni. Bár ettől senki nem rettent vissza az embercsempészettől – mondja a szakértő –, arra jó volt, hogy hirtelen 1300 külföldi bekerült a börtönökbe (a 2022. december 31-i adatok szerint az embercsempészés volt a leggyakoribb letartóztatási ok). Nyolcadrendű kérdés volt, hogy erről a BV mit gondol, ez a speciális fogvatartotti csoport hogyan hat a zsúfoltságra, milyen feladatokat generál. Aztán egyszer csak valakinek eszébe juthatott, hogy miért nem küldjük ezeket haza? Hogyan lehet tőlük megszabadulni? A válasz az, hogy a hatályos törvényi szabályozás alapján csak úgy, ha egyes jogintézmények, mint például a reintegrációs őrizet kereteit, funkcióját rendeleti úton erősen átértelmezik.”

És valóban ez történt, mondja Moldova. A januárban hozott kormányrendelet még arról szólt, hogy az a külföldi, aki kéri, félbeszakíthatja a büntetését, és mehet haza leülni a büntetés hátralevő részét, de mivel ez a rendelet nem hozta meg a várt sikert, és érdemben nem csökkentette a börtönök zsúfoltságát, ezért jött a reintegrációs őrizet-megoldás (a fogvatartott a büntetés egy részét az otthonában töltheti), és az az elképzelés, hogy az elítéltek majd külföldön kerülnek reintegrációs őrizetbe lábperec és pártfogó nélkül, ami valójában azt jelenti, hogy szélnek eresztettek több száz külföldit. „Ezen persze a magyar embercsempészek is felháborodtak, hiszen nekik meg bent kell maradniuk.”

Címlapkép: Fiatalkorúak börtöne, Tököl, 1985. Fortepan / Urbán Tamás

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás