65 éves kor fölött nem árthat egy kis túlsúly

2023. november 28.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A testtömegindex (BMI) a testsúly kilogrammokban kifejezett értékét viszonyítja a testmagasság méterben kifejezett értékének négyzetéhez. A mutatószámot világszerte használják az egészséges testsúlytartomány kifejezésére és a túlsúly, valamint az elhízás kategorizálására, azonban definiálása óta egyre több kritika éri.

Most a Brit Dietetikusok Szövetsége, a BDA fejezte ki aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a BMI elavult, az index szerint megszabott 18,5 és 25 közé eső tartomány pedig egyre kevesebb ember számára jelenti az ideális tartományt, írja a New Scientist. Ez főleg abban csúcsosodik ki, hogy a BMI felhasználói nem tesznek különbséget kor szerint, és minden 18 évesnél idősebb személy esetén ugyanazt a tartományt tekintik ideálisnak.

Csakhogy 65 éves kor fölött némi extra testsúly nem hogy veszélyt nem jelentene, egyenesen biztonságot adhat, fejtette ki a lapnak Alison Smith, a BDA tagja. A szakember szerint ebben a korban természetes módon csökken az izomtömeg, ugyanakkor a fogyással ugyancsak az izmok és szerencsés esetben a zsírraktárak apadnak.

De nem csak akkor kerülhet erre sor, amikor valaki szándékosan fogyókúrázni kezd, az idős korban gyakoribb betegségek is előidézhetik a fogyást. Ilyenkor pedig nem árt, ha van némi extra tartalék. Sok orvos viszont azt javasolja a hozzá forduló idősebbeknek, hogy adják le az extra kilókat: mondjanak le az élvezetes ételekről, ahelyett, hogy aktívabb életmódot javasolnának számukra.

Utóbbi nem biztos, hogy látványos fogyáshoz vezet, de az egészségmegőrzés szempontjából kulcsfontosságú lenne még úgy is, ha közben a pluszkilók megmaradnak. Ráadásul a fogyás nem biztos, hogy jelentős egészségjavuláshoz vezet ebben a korban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A jó bélbaktériumok segítenek a fogyásban

A jó bélbaktériumok segítenek a fogyásban

Qubit.hu tudomány 2021. szeptember 22.

A bélmikrobiom összetétele biztosabban jelzi előre a fogyás mértékét, mint a koleszterinszint és a zsírégetés hatékonyságát mutató további változók – derült ki egy új mikrobiológiai kutatásból, amelyben fogyni nem tudó és testsúlyukból leadó alanyok adatait vetették össze.