
65 éves kor fölött nem árthat egy kis túlsúly
Legalábbis a Brit Dietetikusok Szövetsége azt ajánlja, hogy vizsgálják felül a most is érvényben lévő szakmai irányelveket, amik teljesen egységesek a felnőtt lakosságra nézve.
Legalábbis a Brit Dietetikusok Szövetsége azt ajánlja, hogy vizsgálják felül a most is érvényben lévő szakmai irányelveket, amik teljesen egységesek a felnőtt lakosságra nézve.
Az első fázisú klinikai vizsgálaton hatásosnak bizonyult az a dél-koreai fejlesztésű készítmény, amely úgy csökkenti a túlsúlyt, hogy nem befolyásolja étvágyat.
A szakértők szerint nem csodaszer, de az étvágycsökkentő segíthet abban, hogy visszaszorítsák a tinédzserkori elhízást az Egyesült Államokban.
Egerek bélflóráját elemzésével vált világossá, hogy egyes bélbaktériumok fokozzák a testmozgás iránti motivációt. A bélflóra kiirtásával – például antibiotikumokkal – pedig a teljesítmény is jelentősen visszaeshet.
Ausztrál tudósok derítették ki, hogy a porózus szilícium-dioxid elhízást gátló hatást fejt ki a gyomorban, azzal, hogy megakadályozza a zsírok és a szénhidrátok megemésztését és felszívódását.
Egy tavaly engedélyezett éhségérzet-gátló gyógyszerrel még csak 15 kilogrammos átlagos csökkenést értek el. Mielőtt benyújtanák a friss gyógyszer engedélyezési kérelmét, még két évig vizsgálják, hogy hatásos-e a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében is.
Egy friss amerikai kutatás arra jutott, hogy a naponta 6,5 óránál kevesebbet alvó, túlsúllyal küzdő embereknél már 1,2 órányi ráadás is átlagosan 270 kilokalóriával csökkenteti a napi tápanyagbevitelt.
A férfiak azért fogynak könnyebben a nőknél, mert gyorsabb az anyagcseréjük? A menopauzában lelassul az emésztés? A kamaszok farkasétvágya hormonális eredetű? Egy új, átfogó tanulmány szerint ez mind tévhit.
A bélmikrobiom összetétele biztosabban jelzi előre a fogyás mértékét, mint a koleszterinszint és a zsírégetés hatékonyságát mutató további változók – derült ki egy új mikrobiológiai kutatásból, amelyben fogyni nem tudó és testsúlyukból leadó alanyok adatait vetették össze.
Az úgynevezett remisszió új irány a 2-es típusú diabétesz kezelésében. Egy átfogó vizsgálat szerint különösen a férfiaknak és az ötven év alattiaknak van esélyük pusztán táplálkozással kézben tartani a cukorbetegségüket. Nem mindegy, hogy milyen étrendet választanak, de a siker legfőbb kulcsa a tartós fogyás.
Az innovátorok jó ideje ódákat zengenek a játékosítás előnyeiről az oktatástól kezdve a marketingen át az egészségügyig, és manapság már nincs olyan életmódváltást támogató, aktivitást növelő alkalmazás és okoskütyü, ahol virtuális motivációs trénerként ne vetnék be a játékosítás különféle technikáit. A gamification hosszú távú hatékonyságára azonban kevés a tudományos bizonyíték.
A Levi's meglepve tapasztalta, milyen sokan álltak át más méretre a járvány után. Vannak olyanok is, akik fogyás miatt váltottak, de a kutatások szerint ők lehetnek kevesebben.
A máj ultrahangos stimulálásával az agy anyagcserét szabályozó központja is aktivizálódik, így a súlyfeleslegtől is könnyebb megszabadulni, ráadásul az inzulinrezisztencia is késleltethetővé válik. Mindezt egérkísérletekben bizonyították, de a kutatók reményei szerint hamarosan embereken is tesztelhetik a módszert.
A kutatások szerint a Parkinson-kór egyik korai tüntete is lehet a jelentős súlyvesztés. Ez a tünet azonban csak súlyosbítja a későbbi motoros szimptómát, vagyis a betegség kezelésében kulcsfontosságú lehet a testsúly megtartása.