Az évek óta migránsozó Orbán-kormány most kiszolgáltatott ázsiai vendégmunkások tízezreivel rajzolja át a magyar munkaerőpiacot

Amilyen intenzíven ösztönzi a kormány az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat, annyira nem találta ki, honnan lesznek dolgozók az épülő gyárakban – mondta néhány hete Czirfusz Márton közgazdász, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítójától a Munkahelyek az akkumulátoriparban című szakmai tanácskozáson.

Az már biztos, hogy a magyar kormány, élén Orbán Viktor miniszterelnökkel, elszántan igyekszik Magyarországot a világ egyik – hol a második, hol a harmadik – legnagyobb akkumulátor-nagyhatalmává varázsolni. Egymás után jelentik be az ide költöző távol-keleti cégeket, amelyek az akkumulátor-gyártási lánc valamelyik nélkülözhetetlen állomását képviselik az akkumulátorok összeszerelésétől a szeparátorfólia- és a katódgyártáson át a kiszolgált akkumulátorok újrahasznosításáig.

Arról sokkal kevesebb szó esik, hogy ki dolgozik majd ezekben a gyárakban. Pedig néhány éve nálunk is tapasztalható az a trend, hogy a legsilányabb munkákra már nem lehet hazai munkaerőt találni. És ahogy eddig a kelet-európaiak, köztük a magyarok mentek (és még mindig mennek) külföldre elvégezni a nyugat-európaiak által lenézett munkákat, úgy most hozzánk jönnek a még szegényebb országok dolgozói olyan munkákra, amik már nálunk sem kellenek senkinek.

Az irgalmatlan mennyiségű (több száz milliárdos) állami – vagyis a magyar adófizetők pénzéből származó – támogatás megtérülését a kormány elsősorban GDP-növekedésben és munkahelyteremtésben számolja, de legalábbis erre hivatkozva tálalja sikertörténetként a túlnyomórészt kínai és koreai akkumulátorcégek Magyarországra telepítését. De vajon mennyire csábító az akkumulátor-gyárakban végzendő munka a magyar munkavállalóknak? Ha pedig nem magyarok, akkor kik dolgoznak majd ezeken a munkahelyeken, és milyen munkát fognak végezni? Milyen kulturális háttérből és milyen kompetenciákkal érkeznek a vendégmunkások Magyarországra?

„Még csak két hete voltak itt a Fülöp-szigeteki vendégmunkások, amikor a toborzó cég képviselője eljött Magyarországra, hogy megnézze, hova érkezett az első 50 ember. Reggelivel egybekötött közös imádságot tartottak, ahol köszönetet mondtak a kinti cégnek, aztán nekünk, hogy segítettünk elhelyezkedni és annak a cégnek, akik a munkát adták nekik. Szívmelengető, megható, meg egy kicsit elszomorító is, hogy egy ilyen lehetőség mekkora hálával tudja eltölteni őket” – mondta a Qubitnek Jáhny Ákos, a Get Work Trend Kft. ügyvezető igazgatója arra a kérdésre, hogy őt milyen történetek érintették meg leginkább, amióta külföldi vendégmunkások munkaerő-kölcsönzésével foglalkozik. A Get Work Trend Kft. egyike annak a 28 minősített munkaerő-kölcsönző cégnek, amelyek az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágítása és 50 millió forint letétbe helyezése után megkapták az engedélyt arra, hogy könnyített adminisztrációval szervezzék a vendégmunkások beutaztatását.

A kormány először 2016-ban tette lehetővé, hogy az Európai Unión kívüli országokból, Ukrajnából és Szerbiából vendégmunkások jöjjenek Magyarországra. Tavaly további 9 országból – a Fülöp-szigetekről Indonéziából, Vietnámból, Mongóliából, Fehéroroszországból, Kazahsztánból, Bosznia-Hercegovinából, Észak-Macedóniából és Montenegróból –, idén nyáron pedig újabb 8 országból, például Brazíliából, Kolumbiából és Oroszországból vált könnyebbé a vendégmunkások toborzása. Ha a listán szereplő országok állampolgárait akarják Magyarországon dolgoztatni, a minősített munkaerő-kölcsönző cégeknek nem kell engedélyekkel bíbelődniük, ehelyett egyszerűsített eljárással, nagyjából 12 hét alatt meg tudják szerezni az engedélyt arra, hogy két évre Magyarországra hozzák a vendégmunkásokat, akiknek itt tartózkodása további egy évvel meghosszabbítható.

Jáhny szerint „elég komoly külügyi és belügyi kutatómunka eredménye”, hogy miért épp ezekre az országokra esett a választás.

„A legkülönfélébb népcsoportokat és országcsoportokat világították át mind kulturálisan, mind vallásilag, mind pedig a munkához való hozzáállás szempontjából. Nézték azt is, hogy mely országok vannak a világpiacon eleve munkaerő-exportra berendezkedve. Ebből a szempontból egyébként pillanatnyilag a Fülöp-szigetek a legideálisabb: ez egy nagyon mély keresztény közösség, vagyis közel áll a magyarhoz. Ráadásul a kormányuk egy kicsit úgy viselkedik, mint egy szakszervezet: államilag szabályozza a munkaerőkölcsönzést, utánanyúl az embereinek, ellenőrzi a fogadó céget, és ha nem az előre megállapodottak szerint fizetik az állampolgáraikat, tiltólistára tehetik az országot vagy a céget. Így a magyar vállalatoknak nincs nagy játékterük: ha azt mondják, hogy ők ennyiért szeretnének jönni dolgozni, akkor azt a bért meg kell nekik adni. Ha ezt nem kapják meg, akkor nem engedik ide az embereket. Még ha nehéz is kimondani, közben azt is figyelembe kellett venni, hogy olyan országokat válasszunk, ahol a magyar bérszínvonal még vonzó”.

Az már korántsem ilyen egyértelmű, hogy honnan lesznek munkások az akkumulátorgyárakban

Bár a kormányzati kommunikáció a munkahelyteremtéssel igyekszik elfogadhatóvá tenni az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítését, az erőfeszítések ellenére már most látszik, hogy a gyárakba nem magyarok fognak tömegesen jelentkezni. A munkaerőhiánynak persze összetett okai vannak. Amellett, hogy az alacsony bérek miatt sokan mennek külföldre, a csökkenő lakosság, valamint a magyar oktatási és képzési rendszer elégtelen működése és ebből fakadóan a munkaerőpiacra visszaintegrálhatatlan munkaerő okozta nehézségek is közrejátszanak abban, hogy bizonyos munkákra képtelenség megfelelő számú embert találni. Czirfusz szerint az akkumulátorgyárak munkaerőhiányáról „nem az általános munkaerőhiány kontextusában kell beszélni, hanem inkább arról van szó, hogy ilyen munkakörülmények közé, ilyen bérezéssel, ilyen munkakörökben, azokon a földrajzi helyeken, ahol a gyárak vannak, nem lehet elegendő dolgozót találni.”

A külföldi vendégmunkás nem áll föl

„Ezek a munkák elég lélekölők; nagy a valószínűsége, hogy aki teheti, az első adandó alkalommal felmondana – mondta Éltető Andrea, az MTA Közgazdasági és Regionális Kutatóközpont Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa az akkumulátorgyári munkahelyekről szóló tanácskozás egyik előadásában. – Az akkumulátorgyári munkára jellemző egyrészt a magas automatizáltság, másrészt a monotonitás, tehát a gombok nyomkodása, vagy ugyanaz a pár mozdulat 12 órán át három műszakban. Emiatt ezek a munkahelyek az európai és hazai munkásoknak nagyon nem vonzók.”

Ráadásul egy kölcsönzött munkás jóval többe kerül a gyárnak, mint egy saját munkavállaló, hiszen a külföldi vendégmunkások szállását, a munkaerő-kölcsönző díját és hasznát egyaránt meg kell fizetni. Czirfusz szerint ugyanakkor „a külföldi vendégmunkás nem áll föl, a gyár még a többletköltségekkel együtt is gazdaságosabban jöhet ki, mint egy magyar munkással. A direkt dolgozó, vagyis egy magyar munkavállaló nemcsak beszél magyarul, de van tudása a környékbeli munkalehetőségekről, így ő bármelyik nap fölmondhat. Emiatt magasak a járulékos költségek, mert a cégnek folyamatosan toboroznia kell, az új dolgozókat be kell tanítani, akik meg épp betanulnak, még nem elég hatékonyak a munkában.”

Éltető olyan kutatásokat is idézett, amelyek alapján a covidjárvány óta az emberek kevésbé hajlandók elfogadni rossz minőségű vagy nem biztonságos munkahelyeket, tehát emiatt sem biztos, hogy sok magyar munkavállaló szeretne akkumulátorgyárakban dolgozni. A gödi Samsung gyárban például a hatezer dolgozó fele külföldi, miközben a helyi gödi munkavállalók száma – mint azt korábban mi is megírtuk – a százat, vagyis a munkavállalók 10 százalékát sem éri el.

A munkaerő-kölcsönzők előszeretettel bocsátkoznak nemzetkarakterológiai értékelésekbe

Arra a kérdésre, hogy kik érkeznek akár kontinenseken átrepülve egy-egy hazai akkumulátorgyár gyártósorára, Jáhny szerint szinte lehetetlen válaszolni, annyira vegyes képet mutatnak mind az életkorukat, mind a társadalmi helyzetüket, de még a nemüket tekintve is.

„Az viszont biztos, hogy a gyártósoron ésszel vannak jelen, szervezettebben dolgoznak, átlátják a problémákat, és nem mellesleg semmi motivációjuk nincs arra, hogy betegen feküdjenek egyedül egy munkásszállón. Inkább bemennek a gyárba és dolgoznak. Ebből az következik, hogy hatékonyabbnak ítélik őket. Pedig ugyanolyan emberek, esendők, ők is tudnak betegek lenni, és sokszor még 20 fokban is fáznak.”

Czirfusz ehhez annyit tesz hozzá, hogy

„ezt csak néhány évig csinálják így, amíg össze nem szednek annyi pénzt, amennyit szeretnének. Mi viszont azt mondjuk, hogy sokat szeretnek dolgozni, pedig ez nem azért van, mert kulturálisan erre determináltak. A munkaerő-kölcsönzőknél a HR-esek előszeretettel bocsátkoznak nemzetkarakterológiákba, mondván, hogy a Fülöp-szigetekiek ilyenek, a mongolok meg az indonézeknek meg olyanok. Közben csak arról van szó, hogy egy-egy feladatra hasonló tulajdonságokkal rendelkező embereket toboroznak: olyanokat, akiknek jó a monotóniatűrésük, vagy jó szemük kell, hogy legyen. A közös jellemzőik inkább a munkakörből fakadnak. Nem mellesleg nincs itt senkijük, ezért szívesen dolgoznak sokat, mert nincs nagyon más az életükben.”

Jáhny, aki hangsúlyozta, hogy elsősorban olyan országokból tudnak munkaerőt toborozni, ahonnan még a magyarországi fizetések is kiemelkedőnek számítanak, azt mondja, hogy noha nem látják, hogy mennyi a vendégmunkások között a családos, azt azért lehet tudni, hogy

„előfordul, hogy a párok otthon hagyják a gyereküket a nagyszülőkre, és eljönnek ide dolgozni, mert két-háromszoros a kereseti lehetőség Magyarországon, mint a hazájukban. Ha két kereső is eljön, az odahaza eszméletlen nagy változást jelent a családi büdzsében. Ők tényleg munkavállalási céllal és nem a szociális rendszer kihasználása érdekében érkeznek. Az egyik szívmelengető emlékem, amikor annyira unatkoztak az ötnapos munkahéten, hogy szombaton, amikor látták, hogy a munkásszálló másik szárnyába érkezik a bútorszállító, önként jelentkeztek, hogy segítenek összeszerelni a bútorokat, mert nincs mit tenniük. A nyitottság a teljesen ismeretlenek felé, ez az, ami meghatott.”

A vendégmunkások jóval képzettebbek, mint amire a gyáraknak szükségük van

Az Éltető által „erőltetett akkumulátorosításnak” nevezett jelenséggel alacsony hozzáadott értékű fejlődési pályára állt az ország. Erre az alacsony képzettséget igénylő, alacsony bérezésű munkahelyek jellemzők. „A több ezer munkást foglalkoztató nagy cellagyárakban a betanított munkakörök aránya 80-90 százalék. Ez azt jelenti, hogy a gépsor mellett kell elsősorban összeszerelési és ahhoz kapcsolódó feladatokat végezni, amihez nem kell semmilyen szakképzettség” – erősíti meg Czirfusz.

Ezzel a magyar szakértők szerint nem is lehet sokat keresni: mint mondják, a gyártósoron dolgozók alapbére nem elegendő a megélhetéshez. A magasabb béreket túlórákkal, bónuszokkal, pótlékokkal és béren kívüli juttatásokkal tudják elérni. Czirfusz szerint

„teljes munkaidős állásban el lehet érni 400-500 ezer nettót, de ebben benne van az összes túlóra: praktikusan a hét minden napján dolgozni kell érte, nincs pihenőnap, nincs betegszabadság. A feltételekre jellemző, hogy ha egy adott hónapban mondjuk néhány napig táppénzen van egy ilyen munkavállaló, akkor körülbelül a maximálisan kihozható összeg felét kapja kézhez, amiből nagyon nehéz megélni. Viszont a feltételek mindenki számára ugyanazok, mindenki ugyanannyit kereshet, ebben a magyarok és a külföldi vendégmunkások között nincs különbség.”

Jáhny ugyanakkor kérdésünkre elmondta:

„ha angol nyelvtudással keresünk betanított fizikai munkára embereket, a Fülöp-szigetekről egyetlen hirdetésre akár tízezren is jelentkeznek, míg Magyarországon legfeljebb tízen. A vendégmunkások esetében tízezerből vesszük fel a szükséges ötvenet, vagyis a legjobbak jönnek. Ők minimum középfokú, de 30 százalékban akár felsőfokú végzettségűek. Sokkal magasabban képzettek, mint amilyen munkát itt kell végezniük.”

Attól nem kell félni, hogy a magyarok munkáját vennék el

Czirfusz szerint előfordul ugyan, hogy egy cégnél van szakszervezet, de olyan vállalatokról is tudni, amelyek kifejezetten szakszervezet-ellenesek. A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Jáhny viszont azt mondta a Qubitnek, hogy ők csak olyan cégekkel állnak kapcsolatban, ahol van szakszervezet, így a vendégmunkások az őket érő sérelem esetén hozzájuk, de közvetlenül a munkáltatóhoz is fordulhatnak.

„A legtöbb gyár, ha úgy dönt, hogy harmadik országbelit szeretne alkalmazni, kikéri a szakszervezetek véleményét és beleegyezését. A gyáron belül sem akarnak abból problémát, hogy külföldiek jönnek. Épp ellenkezőleg: a magyar munkásokat akarják arról meggyőzni, hogy nem az ő munkájukat veszik el, sőt, most már majd nem kell hatodik hete túlóráznia, hanem normálisan tud dolgozni.”

A külföldiek jogkörei csak arra a pozícióra szólnak, amire a munkavállalási engedélyt megkapták. A ranglétrán csak akkor léphetnek előre, ha új munkavállalási engedélyt kérnek, és ha a szóban forgó munkakörben nem engedélyezik Magyarországon a külföldiek foglalkoztatását, vagy a munkáltatójuk nem tett meg mindent, hogy magyar munkavállalóval töltse be a pozíciót, akkor egy külföldi nem tud feljebb lépni – magyarázza Jáhny. – Arra eddig még nem láttam példát, hogy egy külföldi egy magyar munkavállaló munkáját vette volna el. Én nem látom ennek a veszélyét.”

Czirfusz szerint azonban

„nem jó irány az a narratíva, hogy külföldről olyanok jönnek, akik hajlandók sokat dolgozni, és így a magyaroknak nem kell megszakadniuk. Még csak nem is arról beszélünk, hogy egy német vállalat a teljes termelését Magyarországra hozza, hogy a magyar munkavállaló Magyarországon rosszabb munkafeltételek mellett, alacsonyabb fizetésekért megcsinálja ugyanazt a munkát. Ez esetben a gyárakon belül történik mindez. Rossz foglalkoztatáspolitikai irány, hogy vannak olyanok, akik rosszabb körülmények között dolgoznak ugyanazon a gyártósoron, mint mások.”

Lényegesen optimistább Jáhny, akinek cége a vendégmunkások munkáltatója is egyben.

„A mi állományunkban vannak, mi fizetjük nekik a bért, így van ráhatásunk és rálátásunk is arra, ha felmerülne, hogy egy cégnél például napi 20 órát dolgoztatnak egy vendégmunkást. Ilyen esetben azonnal megy a figyelmeztetés, hogy a vállalat tartózkodjon a törvénytelen gyakorlattól. A vendégmunkásokat foglalkoztató cégeknek a magyar munkavállalókra vonatkozó törvények szerint kell működnik: egy évben 200 vagy maximum 400 túlóra lehetséges, a munkavállaló nem kaphat zsebbe pénzt, például azért, mert bement hétvégén dolgozni. Nekünk ezt be kell tartatnunk, és ebben nekünk is van felelősségünk.”

A vendégmunkásokat akár a semmi közepére is költöztethetik

A májusban már beterjesztett, majd októberben visszavont és végül november közepén újra benyújtott legfrissebb törvényjavaslat aprólékos részletességgel szabályozza a vendégmunkások különböző csoportjait. Egy miniszteri rendelet szerint például egyidejűleg legfeljebb 62 ezer harmadik országbeli foglalkoztatott lehet az országban.

Czirfusz a tervezetből azt olvassa ki, hogy a globális dél országaiból a könnyített módon érkező vendégmunkások a belföldi dolgozókhoz vagy a szomszédos országokból érkezőkhöz képest kiszolgáltatottabb munkakörülmények közé és megkérdőjelezhetőbb szabályozási környezetbe érkeznek. Az itt tartózkodási idejüket korlátozzák, a családjaik nem jöhetnek utánuk, és ha lejárt az itt tartózkodási periódus, akkor hat napon belül el kell hagyniuk az országot. A törvényben még az is benne van, hogy csak akkor jöhetnek, ha igazoltan nincs magyar munkaerő az adott állásra, ráadásul elkülönítve kell őket elszállásolni.

„Most úgy néz ki a vendégmunkás-törvényjavaslat, hogy azokat a foglalkoztatókat részesítik előnyben az engedélyezésnél, akik az elszállásolást a beruházás területén valósítják meg. A jogszabály abba az irányba kezdi majd eltolni a munkaerő-kölcsönzőket és a cégeket egyaránt, hogy konténervárosokat építsenek kábé a semmi közepére, oda, ahová a gyárak épülnek. Ez azt jelenti, hogy ezek a munkások mindenféle közszolgáltatástól távol fognak élni. Tudatosan elszeparálják őket a magyar lakosságtól, ami semmilyen módon nem védhető.”

Bár konténervárosokat Jáhny nem említett, a családi házas megoldásnál jobbnak tartja a vendégmunkások munkásszállón való elhelyezését. Ezt elsősorban azok miatt a rossz megoldások miatt tartja szerencsésebbnek, amelyekről például Gödön (és a Debrecen melletti Mikepércsen) is lehetett hallani, amikor egy kertvárosi sorházba ötven-hatvan vendégmunkást is beköltöztettek. Ez nemcsak feszültséget szül, de törvénytelen is, ugyanis minden elszállásoltatott munkavállalóra minimum 6 négyzetméternek kell jutnia. Jáhny szerint a munkásszálló ennél jobb megoldás, ráadásul nemcsak könnyebben kezelhető, de hatékonyabban is ellenőrizhető.

„A családi házas megoldásban nagyon sok a rizikó, nemcsak egészségügyi, hanem költségoldalon is: Délkelet-Ázsiában egész évben 25 fok van, a fűtést hírből sem ismerik, viszont 25 fokos hőmérsékletet akarna úgy, hogy a készülékhez sem ért. A munkásszállón ott a portás, aki a megfelelő karbantartási munkákat is el tudja végezni.”

Igaz, rizikó a munkásszállások esetében is adódhat:

„főként Budapesten vannak olyan több száz fős munkásszállók, ahol akár négy-öt nemzet is együtt lakik. Arra figyel a fenntartó, hogy szintenként ne keveredjenek. Ha például összegyűlnek a konyhában, nagyon fontos, hogy egy, maximum két nemzet legyen, akkor is olyanok, akik között nincs konfliktus”.

Hogy ennek mekkora a jelentősége, azt már Czirfusztól tudjuk, aki szerint „az elmúlt évek migránsellenes propagandája miatt a potenciális helyi konfliktusok kezelését rátolták a foglalkoztató cégre vagy annak a szakszervezetére, esetleg annak a településnek a helyi polgármesterére, ahol a vendégmunkásokat elszállásolják.”