95 éve történt a Valentin-napi mészárlás, ami végül elvezetett Al Capone és a szesztilalom bukásához

1929. február 14-én délelőtt fél tizenegy körül hét embert végeztek ki egy chicagói garázsban. A férfiak Bugs Moran bandájához tartoztak, és esélyük sem volt a túlélésre: a támadóik, akik közül ketten rendőrségi egyenruhát viseltek, hetven golyót eresztettek beléjük.

A támadást csak Frank Gusenberg élte túl néhány órával – a chicagói bérgyilkos a korabeli beszámolók szerint utolsó szavaival tagadta, hogy bárki rálőtt volna. Mások szerint ez nem egészen így történt: amikor megkérdezték tőle, hogy ki nyitott tüzet a garázsban, azt monda, hogy a rendőrök tették. A mészárlás másik túlélője a garázsban dolgozó autószerelő kutyája, Highball volt.

A leszámolással betelt a pohár. A véres holttestekről készült képek bejárták az összes amerikai újság címlapját, a közvélemény pedig a felelősök kézre kerítését követelte. Jonathan Eig, Al Capone egyik életrajzírója szerint a gyilkosság mindent megváltoztatott: a közvélemény korábban nemigen foglalkozott a hasonló leszámolásokkal, amelyekben civilek vagy ártatlanok viszonylag ritkán sérültek meg, ráadásul a legtöbb feszültséget a szeszcsempészek közötti rivalizálás okozta – a nép többsége a szesztilalom idején nem nagyon talált kivetnivalót abban, ha valakik mégis ellátják itallal, a piáért cserébe pedig szemet hunytak néhány gyilkosság felett.

Illusztris társaság

A garázsban kivégzett áldozatok sem voltak éppen szent életűek. Frank Gusenberg és testvére, Peter, bérgyilkosok és rablók voltak, míg James Clark (másik nevén Albert Kachellek) elítélt rabló és gyilkos – a három férfi volt a felelős Patsy Lolordo maffiózó és felesége januári meggyilkolásáért. Adam Heyer (avagy Frank Snyder) a Moran-banda könyvelője volt, Albert Weinshank egy éjszakai bárt üzemeltetett; az egyetlen, aki nem tartozott szigorúan a bandához, egy hozzájuk csapódott szemorvos, Reinhardt H. Schwimmer volt, aki szeretett az alvilági kapcsolataival dicsekedni.

A gengszterkirály

Mindenki tudni vélte, hogy ki áll a gyilkosságok mögött: a chicagói alvilág királya, Al Capone. Ezt a gyanút erősítette az is, hogy Bugs Moran, amikor szembesült a mészárlással, azonnal kijelentette, hogy így csak Capone tud gyilkolni.

A dolog szépséghibája csak annyi volt, hogy Capone ebben az időpontban nem is tartózkodott Chicagóban – viszont a sziklaszilárd alibi sem használt sokat. Bár hivatalosan nem tudták megvádolni a mészárlás megrendelésével vagy a benne való részvétellel, még ebben az évben letartóztatták, bűnözői karrierje során az első alkalommal – méghozzá azért, mert rejtve viselte a fegyverét Philadelphiában. Ez már csak azért is különös, mert Capone állítólag nem szokott magával fegyvert hordani, ezért úgy tartják, szándékosan bukott le, hogy a börtönbe meneküljön Moranék bosszúja elől.

Caponét ekkor egy év börtönre ítélték. A gyilkosságok miatti felháborodás és a sajtó érdeklődése kapóra jött Herbert Hoovernek is: a frissen megválasztott amerikai elnök azt ígérte, hogy felveszi a harcot az egyre kezelhetetlenebbé váló maffiával, a nagy port kavaró mészárlás pedig kiváló alkalomnak tűnt arra, hogy beváltsa az ígéreteit. Hoovert 1929 márciusában iktatták be a hivatalába, és Eig, valamint James C. Calder történész is egyetért abban, hogy a bukását és a ciklusa végére katasztrofálisnak számító népszerűségi mutatóját is részben az Al Capone elleni háborújának köszönhette.

Annak ellenére, hogy a Valentin-napi mészárlás a világ leghíresebb maffialeszámolása, még mindig sok homályos pont akad az ügyben, de az nem kérdés, hogy történelmi jelentőségű eseményről volt szó. A leszámolás nemcsak a kriminalisztika történetében, hanem a világtörténelemben is jelentős mérföldkőnek számított, ráadásul ez volt az első eset, amikor a lövedékek és a fegyverek ballisztikai vizsgálata alapján állapították meg, hogy melyik géppisztolyból adták le a lövéseket. A két fegyvert ugyan előkerítették, de azt még mindig nem tudják, hogy kinek a kezében voltak. Elméletek viszont bőven akadnak.

Az első hírek

Február 15-én az összes amerikai lap a mészárlás hírével foglalkozott. Az Arizona Herald első hírei között már szerepelt néhány áldozat neve, illetve több szemtanú vallomása is – ekkor még azt feltételezték, hogy az agyonlőtt gengsztereken kívül az ismeretlen elkövetők két embert még el is raboltak. Egy szemtanú arról számolt be, hogy az egyik elkövető megsérülhetett, miután az autóba, amivel a tettesek elmenekültek, egy vérző arcú férfi szállt be. A leszámoláshoz használt két Thompson-géppisztolyt tíz hónappal később találták meg Michiganben, ahol a Fred Burke nevű ismert bérgyilkos használta az egyiket egy rendőr meggyilkolására.

Bár az Calvin Goddard igazságügyi szakértő akkor úttörőnek számító ballisztikai vizsgálatából kiderült, hogy a fegyvereket használták a Valentin-napi mészárláshoz is, magát a bűntettet nem tudták Burke-re bizonyítani, de őt tartják az egyik fő gyanúsítottnak az ügyben. Burke-öt a rendőrtiszt meggyilkolásáért életfogytiglani börtönre ítélték, itt is halt meg 1940-ben. A Washington Post szerint hárman azt is vallották, hogy látták Burke-öt a merénylet helyszínén, de azt sem sikerült rábizonyítani, hogy ott lett volna.

Bolton vallomása és Tommy-géppisztolyok

Nem is nagyon erőltették a bizonyítást: az egyébként „Gyilkos” becenévre hallgató Burke és egy Byron Bolton nevű gengszter elleni vádakat nem vizsgálták túl alaposan, valószínűleg már csak azért sem, mert az ügyben nyomozó John Stege rendőrfőnök állítólag havonta ötezer dollárt kapott Caponétól azért, hogy ne nagyon firtassa az ügyet. Bolton 1935-ben rendőrségi informátornak szegődött, és részletes vallomást tett a Valentin-napi mészárlásban betöltött szerepéről – ebben saját magán és a már említett Burke-ön kívül magát Al Caponét (aki ekkor Floridában tartózkodott), „Shotgun” George Zieglert (aki Fred Goetz néven is ismert volt) és négy másik, kevésbé ismert elkövetőt hozta hírbe a gyilkosságokkal.

Azonban ez sem vezetett végül az ügy megoldásához; J. Edgar Hoover szerint, aki ekkor a nyomozást vezette, se füle, se farka nem volt Bolton vallomásának, legalábbis ami a Valentin-napi mészárlást illeti – az FBI ugyanis az ő vallomása alapján göngyölítette fel a hírhedt minneapolisi emberrabló bandát, amelynek korábban Goetz és maga Bolton is tagja volt. Akármennyire is kételkedett Bolton vallomásának hitelességében Hoover, Stege meggyőzőnek tartotta azt, de könnyen lehet, hogy ennek is volt valami köze a Caponétól kapott apanázshoz. Eig szerint mindennek ellenére Stege a chicagói rendőrség egyik legtehetségesebb és leghatékonyabb nyomozója volt, de a Valentin-napi esetbe neki is beletört a bicskája.

A történet legtöbb szereplője korai (és erőszakos) halált halt, ebből a szempontból Bolton kivételnek számított: miután az együttműködése miatt mindössze három évet kapott, visszavonult, és ácsként helyezkedett el Kaliforniában, ahol természetes okok miatt hunyt el 1977-ben.

Idővel több részletet is napvilágra hoztak az ügyről, bár a rendőrfelügyelő lefizetéséről szóló információk, Bolton vallomásának részletei vagy az FBI anyagai természetesen még nem voltak mindenki számára hozzáférhetők. A részletekről több lehetséges forgatókönyv is született az elmúlt lassan száz évben, de néhány pont, amiben ezek megegyeznek.

Amit tudunk

Van néhány részlet, amit ismerünk: a támadás idejét, helyét, az áldozatok kilétét és a gyilkossághoz használt fegyverek típusát. Az áldozatok pontos sérüléseiről még a halottkém jelentése is hozzáférhető, és ebből kiderül az is, hogy a legtöbbjükkel a már említett Thompson-géppisztolyokkal végeztek, de sörétes puskából is lőttek rájuk. Még az is kiderült, hogy a megtalált fegyverek honnan származtak: a Thompsonokat ugyanattól a chicagói fegyverkereskedőtől, Peter von Frantziustól vásárolták, akitől az egyik áldozat, Frank Gusenberg Colt Detective .38-as revolvere is származik, lecsiszolt kakassal és sorozatszámmal, ahogy egy gengszterhez illik – a kakas módosítását az indokolja, hogy így kevésbé akadhat be a ruházatba, a sorozatszám hiányára pedig talán nem is szükséges bővebb magyarázat. Egy Thompson listaára a kereskedő katalógusában 200 dollár volt.

Az áldozatok többsége Gusenberghez hasonlóan fegyvert hordott magánál, de nem sütötték el, és nem is rántottak pisztolyt az érkezőkre – vagy azért nem, mert ismerték őket, vagy azért, mert a beszámolók szerint a négy (mások szerint öt) férfi közül kettő rendőregyenruhát viselt. Az áldozatokat a garázs falához állították (talán azért, mert úgy tettek, mintha a rendőrök motozásra készülnének), ezután nyitottak tüzet rájuk.

A legtöbben úgy tartják, hogy a rajtaütés eredeti célpontja a banda vezetője, Moran volt, de ő nem szerepelt az áldozatok között, valószínűleg azért, mert késett a találkozóról, és azt hihette, hogy a garázsban ténylegesen rendőrségi rajtaütés zajlik. A húszas évek Chicagójában a rendőrautók nem viseltek megkülönböztető jelzést, de a rendőrök gyakran használtak olyan Cadillacet, mint amilyenben a szemtanúk szerint a gyilkosok érkeztek. Moran mellett a banda két másik tagja, Willie Marks és Ted Newberry is megmenekült.

Rendőrök, a Lilák, Al Capone

Dennis E. Hoffman kriminológus szerint a mészárlást óriási közfelháborodás követte, és bár a rendőrség tíz perccel a lövöldözés után már a helyszínre is ért, azon kívül, hogy az elkövetők egy Cadillackel menekültek el, nem sokat lehetett tudni az esetről. A nyomozók Gusenberg vallomása után először arra gyanakodtak, hogy valóban rendőrök követték el a mészárlást, de ezt a teóriát hamar elvetették. Eig szerint a következő feltevésük az volt, hogy egy whiskyszállítmány miatti nézeteltérés vezetett a leszámoláshoz, amit a Purple Gang tagjai követhettek el – ez már csak azért is jó nyomnak tűnt, mert egy nő a banda három tagjáról is azt állította, hogy szobát béreltek a környéken.

Az is felmerült, hogy Moran maga követte el a gyilkosságokat: Stege szerint az már magában is gyanús, hogy ő és a vezérkar több tagja is élve megúszta az esetet, ráadásul bizonyítottan a környéken is jártak, csak épp nem mentek be a garázsba. A rendőrfőnök még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy Moranék maguk hívták ki a rendőröket egy közeli telefonfülkéből: a riasztás néhány perccel a lövöldözés után érkezett, a távot pedig autóval akár maguk az elkövetők is megtehették ennyi idő alatt. A nyomozók öt nap után visszatértek a rendőr-forgatókönyvre: erre utalt az is, hogy a Chicago Tribune szerint két szemtanú is azt vallotta, hogy az elkövetők egy rendőrségi járművet használtak, egy másikuk pedig azt állította, hogy a teherautójával neki is koccant a kocsinak – meg is ijedt, hogy pont egy rendőrnek kellett nekimennie.

Valószínűleg ezt az autót találták meg egy héttel az eset után, de miután azt felgyújtották, nem sok nyommal szolgált. A gyilkossággal meggyanúsított gengszter, Machine Gun Jack (Jack McGurn, Capone testőre) szerint is rendőrök követték el a gyilkosságokat: ő a maga részéről tökéletes alibit tudott igazolni, egy nővel töltötte az éjszakát egy hotelben, viszont arra is utalt, hogy a tettre legalább egy rendőrnek alapos oka lett volna, Moranék ugyanis egy héttel korábban épp egy rendőr whiskyszállítmányát nyúlták le. David Stansbury államügyész-helyettes arra panaszkodott, hogy legalább ötven lehetséges motivációt (és tettest) tudna felsorolni, de abban nagyjából biztos volt, hogy a gyilkosságokat nem Al Capone követte el. Ekkorra viszont Sebhelyesarcú Capone nimbusza akkorára nőtt, hogy a közvélemény számára ő lett A Gengszter, Moran szavai („csak Capone tud így gyilkolni”) pedig végképp rá terelték a gyanút – annak ellenére is, hogy bombabiztos alibivel rendelkezett. Bizonyíték nélkül viszont úgy sem tudtak mit kezdeni vele, hogy maga az elnök szinte mániákusan azon ügyködött, hogy valahogy rács mögé juttassa – ez végül, mint ismeretes, először a már említett revolver miatt sikerült, másodjára pedig adócsalás vádjával.

Az ördögi szesz

Hoover elnök a beiktatási beszédében külön kitért a gengszterek problémájára, és a mészárlás után hadat üzent a maffiának, sőt arra szólította fel a törvénytisztelő amerikai polgárokat, hogy már csak emiatt is tartózkodjanak a csempészital fogyasztásától – ha nem értenek egyet a szesztilalommal, törvényes úton tiltakozzanak ellene. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, azt Eig szerint jól mutatta az is, hogy Hoover nem vitte magával még a tilalom előttről maradt bor- és whiskykészletét a Fehér Házba, sőt a hivatalos protokolleseményeken sem szolgáltak fel többé szeszes italt (elődje, Coolidge ezt a szokást még megtartotta). Az 1919-ben bevezetett tilalomról eddigre már sokak számára kiderült, hogy leginkább a szeszcsempészeknek kedvez, hiszen inni ettől még mindenki iszik, de Hoover valószínűleg arra számított, hogy az egész amerikai lakosság idegeit felborzoló mészárlás talán a piától is elrettenti a szavazókat – a chicagóiak azonban Eig szerint ugyan felháborodtak, de az italról nem voltak hajlandók lemondani.

Ennek az egyik oka az volt, hogy bár Capone, Moran és a többi helyi gengszter annak ellenére, hogy egymással ádáz háborúban álltak, kínosan ügyeltek arra, hogy tisztességes polgárokban ne tegyenek kárt: a Valentin-napi mészárlásban sem ártatlanok estek áldozatul, bár az is igaz, hogy ketten közülük nem számítottak túl jelentős figurának Moranék bandájában. Eig ezért is tartja lehetséges forgatókönyvnek, hogy a mészárlás a detroiti Purple Gang műve volt, akik nem ismerték személyesen Morant és a szervezet fontosabb tagjait, ezért feltételezhették, hogy csupa fontos emberrel végeznek – ezt az elméletet kicsit gyengíti, hogy az áldozatok értéktárgyait és pénzét nem vitték el, pedig több ezer dollár volt náluk. Hogy ki állt a támadás mögött, azt a mai napig nem lehet biztosan tudni: egyesek szerint mégis csak Capone rendelte el a Moran-bandával történő leszámolást, mások inkább a korrupt zsarukra szavaznak.

Háromujjú William White

Eig a könyvében egy harmadik, szerinte ezeknél is valószínűbb gyanúsítottat nevez meg: egy bosszúvágyó chicagói gengsztert, aki egy gyilkosságért akart elégtételt venni a Gusenberg-fivéreken. Az erről szóló dokumentumokat Eig találta meg az FBI archívumában: egy Frank T. Farrell nevű férfi arra hívta fel a figyelmet John Edgar Hoovernek címzett levelében, hogy érdekes információkkal tudná kiegészíteni Bolton (több sebből is vérző) vallomását. Farrell szerint a nyomok egy William Davern Jr. nevű egykori tűzoltóhoz vezetnek, akit 1928-ban lőttek meg egy kocsmai verekedés során. Davern súlyosan megsérült, és bár a rendőrségnek nem árulta el, hogy ki lőtte meg, az unokatestvérének, William White-nak igen. A halálos ágyán írt neki levelet, amelyben a Gusenberg-fivérek egyikét nevezte meg gyilkosaként – a Háromujjú William White pedig akkor már elismert bűnözőnek számított Chicagóban, aki Eig szerint nem a rendőrséghez fordult az ügyben, hanem maga vette a kezébe a dolgot. White valószínűleg ismerte is Gusenbergéket, korábban már közös rablásuk is volt, ahol a nyolc résztvevő között egy spicli is akadt – vele a gengszterek magukat rendőrnek álcázva végeztek, így ennek a módszernek is volt előzménye.

Davern apja ráadásul rendőrőrmesterként szolgált, így a leszámoláshoz még könnyebb lehetett egyenruhát szerezni, ami ráadásul magyarázná azt is, hogy miért haladt ilyen nehezen az ügy – ha a rendőrségen belül elterjedt a hír, hogy egy őrmester fiáért álltak bosszút, Eig szerint érthető volt a kelletlenség is. Végezetül az elmélet még arra is magyarázatot nyújtana, hogy Moran emberei miért gyűltek össze a garázsban: Farrell levele szerint White elhitette Gusenbergékkel, hogy egy melóhoz keres embereket maga mellé. Úgy tűnik azonban, hogy White-nak is elég meggyőző alibije volt: február 14-én még javában a börtönbüntetését töltötte, ahonnan csak júliusban szabadult.

Ami utána történt

Bár Hoover nagyobb szigorra szólította fel a hatóságokat, a tilalom ellenzői szerint már maga a mészárlás sem történhetett volna meg a szesztilalom nélkül, és az elnök kifogásai ellenére Michiganben, Wisconsinban, Missouriban és Illinois-ban is enyhítettek az ellenőrzéseken. 1933. december 5-én végül az egész Egyesült Államokban véget ért a tilalom – nem egészen függetlenül a Valentin-napi mészárlástól.

Goddard ballisztikai vizsgálatai során bebizonyosodott, hogy minden kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy egy lövedéket pontosan milyen fegyverből lőttek ki – így ha nem lett volna a Valentin-napi mészárlás, most Helyszínelők nélkül maradnánk. A közfelháborodás miatt a szesztilalomnak nem sokkal később vége szakadt, a csempészettel együtt pedig megszűnt az a második vadnyugat is, amit a rivalizáló bandák teremtettek az Egyesült Államokban.