Egyre veszélyesebbek a második világháborús bombák

Több millió tonnányi fel nem robbant világháborús robbanószer található szerte a világban, ami súlyos humanitárius kockázatot jelent – és a Stavangeri Egyetem egy friss kutatása szerint idővel ez a kockázat nem csökken, hanem nő.

Geir Petter Novik, a Norvég Védelmi Kutatóintézet (Forsvarets forskninginstitutt, FFI) kutatója szerint elterjedt félreértés, hogy a fel nem robbant robbanószerek idővel kevésbé lesznek veszélyesek, ezért azt vizsgálta, hogy hogyan változnak meg az első és második világháborúban használt amatol nevű robbanószer tulajdonságai az idő múlásával.

Novik korábbi kutatásaiból kiderült, hogy a szintén széles körben használt TNT (trinitrotoluol) és PETN (pentaeritrit-tetranitrát) tulajdonságai nem sokat változnak az évek alatt, az ezekkel készült bombák ugyanolyan veszélyesek, mint amikor legyártották őket. Most a csapatával együtt kifejezetten az amatolos bombákra koncentrált, ezekből Norvégiában is sokat dobtak le.

Nem árt vele vigyázni

Novik és csapata öt norvég mintát vizsgált, amelyeket egyebek mellett le is ejtettek – arra voltak kíváncsiak, hogy erre vajon hogy reagál az amatol. Mint kiderült, nem túl jól: mind az öt minta érzékenyebb volt a fizikai behatársra, mint ahogy azt az anyagtól eredetileg elvárták, az egyik egyenesen négyszer olyan érzékenynek bizonyult, mint a frissen gyártott amatol.

Novik szerint az még nem világos, hogy minek köszönhető a változás, valószínű, hogy a robbanószer bekristályosodik, és emiatt válik instabillá, mindenesetre azt javasolja, hogy az ilyen eszközöket a jövőben nagyobb körültekintéssel kezeljék a tűzszerészek, mint korábban.

Az amatol használata különösen a második világháborúban volt népszerű, de egyes országokban utána is kedvelt alapanyagnak számított: Oroszországban például a mai napig használják, és az orosz-ukrán háborúban is bevetik az ezekből készült robbanószereket.

Bár Novik szerint nem lehet pontosan megmondani, hogy a régebben gyártott bombák közül mennyiben található amatol, a használata elég elterjedtnek számított: a kutató húsz bombát vizsgált, ezek közül ötben talált az anyagból, de valójában ennél többen is lehet.