Színes köpenybe öltözött általános iskolás gyerekek melegítenek be az előttük álló napra egy iskolában: grimaszokkal és kézmozdulatokkal a velük szemben ülő pedagógus gesztusait tükrözve – így indul egy nap egy olyan iskolában, ahol nem az áll az oktatás középpontjában, hogy mit kell oktatni, hanem az, hogy kinek és hogyan. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának (BTK) hallgatóiból álló You-Too Kollektíva kisfilmet készített néhány magyarországi kisiskola munkájáról, hogy bemutassa az ott alkalmazott alternatív megközelítéseket. A hallgatók Békéscsabára, az Esély Pedagógiai Központba, Göncruszkára, a határmenti tehetséggondozó kisiskolába, és Miskolcra a Dr. Ámbékár Iskolába látogattak el.

Az egyórás kisfilmben, amit a YouTube-on lehet megnézni, a pedagógusokon és a diákokon kívül megszólal többek között az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos, valamint Kende Ágnes oktatáskutató, szociológus, a Qubit állandó szerzője is.

Mi a magyar közoktatás célja?

Aáry-Tamás szerint erre a kérdésre 30 éve nem ad választ a magyar oktatásügy, sőt valójában magát a kérdést sem meri feltenni a szakpolitika. Pedig fontos lenne tisztázni nemcsak azt, hogy miért zajlik oktatás a különböző intézményekben, hanem azt is, hogy kikről szól mindez. A filmben megszólaló pedagógusok szerint azokban az iskolákban, ahol ők tanítanak, az a jó, hogy a gyerekeket helyezik a középpontba, és a tananyag – az egyébként is túlzsúfolt Nemzeti Alaptanterv (NAT) – csak másodlagos.

Kende szerint viszont önmagában semmi alternatívnak nem kellene lennie abban, hogy a gyerekek állnak az oktatás középpontjában, hiszen valójában ennek kellene lennie a normának. Az, hogy Magyarországon nem így működik a legtöbb iskola, az más kérdés.

Pedig nem kell messzire menni olyan ötletekért, amikkel a gyerekek jobban bevonhatók az órák menetébe. Ami minden, a filmben szereplő osztályban közös, az a kis létszám, valamint az, hogy a gyerekek olyan pedagógusoktól tanulnak, akik elhivatottak a munkájuk iránt. Ők úgy dolgoznak együtt hátrányos helyzetű fiatalokkal, romákkal, autistákkal, down-szindrómás gyerekekkel, hogy közben a saját határaikat feszegetik, és a kiégés felé tartanak. A rendszer ugyanis kegyetlen azokkal, akik a heti 20-22 órányi közvetlen munkaidőt komolyan veszik, még ugyanennyit a felkészüléssel töltenek, és a délutánjaikat nem tudják regenerációval tölteni.

A csillogó, a megértéstől ragyogó szempárok ugyanis ritkák: 30 diákból sokszor alig 6-7 jut el az érettségiig, a sikerráta tehát teljesen más értelmet nyer itt, mint egy országos listavezető elitgimnáziumban. Mégis, sokak számára csak úgy éri meg tanítani, ha azokkal a módszerekkel dolgoznak, amikben hisznek, és maguk is látják, vagy akár korábban a saját bőrükön is tapasztalták az eredményeit.

A filmben megszólaló Szekszárdi Júlia oktatáskutató szerint nagy hiba, hogy az oktatás nem halad a korral, és a modern technológiai eszközök csak elvétve jelennek meg az iskolákban, pedig ezekkel jobban be lehetne vonni a diákokat. Mindez azonban komoly módszertani átalakításokat igényelne, ami központi akarat hiányában csak szigetszerűen működik ma Magyarországon. A kezdeményezéseket ráadásul a diákok is értékelik: lelkesen vesznek részt az újszerű kísérletekben, és felvillanyozza őket, ha aktív részesei lehetnek a folyamatnak.

A kisfilmet Ligeti György, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének külsős oktatója juttatta el a Qubitnek. A filmet Bretus Bálint, Fidel Petra, Hóka Julianna, Horváth Julcsi, Kawtar Qarbal, Kovács Loránd Árpád, Ligeti György, Magó Boróka, Sárközi Lili, Szapora Dorien, Török Léna, Török Sára készítették.