Sikeresen elstartolt a kínai holdszonda, a Csang-o–6
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Magyar idő szerint pénteken 09:27-kor került kilövésre a Csang-o–6 holdszondát űrszondát szállító pilóta nélküli rakéta a kínai Vencsang Űrközpontból. A küldetés végső állomása a Hold sötét oldala, ahonnan a tervek szerint 53 nap alatt körülbelül 2 kilogramm holdmintát gyűjt – írja a BBC.
A kutatók reményei szerint az űrszonda sikeresen fog gyűjteni olyan lunáris kőzeteket, amik jobban segítenek megérteni a Hold keletkezését, mivel a Hold sötét oldalán öregebb a felszín, és kevésbé viselték meg az évmiiliárdok, ellentétben a Földhöz közelebbi féltekével.
A kínai mitológia holdistennőjéről elnevezett szonda várhatóan a Hold déli pólusának közelében található 8 kilométer mély és 2500 kilométer széles Aitken kráterben landol.
A Csang-o–6 az első a három holdszondából, amit a kínaiak ebben az évtizedben terveznek indítani: a Csang-o–7 víz után kutat, a Csang-o–8 pedig egy tervezet holdbázis építését megelőző vizsgálatokat végez majd, hogy aztán a tervek szerint 2030-ra már a kínai terminológiában tajkonautának nevezett űrhajóst is a Holdra küldhessen a kínai kormány.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kína teknőst akart a Holdra juttatni, végül feladta
A hüllők nem élték volna túl az utat, de a jövőben már nem ússzák meg a kilövést. A kutatás a további Hold-missziók szempontjából lett volna fontos.
Sikerült a kínai űrbravúr, megjöttek az első képek a Hold sötét oldaláról
Újabb mérföldkőhöz érkezett az űrkutatás: Kína sikeresen küldött űrszondát a Hold sötét oldalára. A holdjáró geológiai vizsgálatokat végez, és máris küldött haza néhány képet.