Letartóztatták a neves kínai szobrászt a Maót ábrázoló műve miatt

Az ismert kínai művészt, Gao Zhen-t egy hete tartóztatták le Peking közelében egy Mao Ce-tungot bíráló szobor-sorozattal kapcsolatban, erősítette meg a művész testvére és alkotótársa. Vádat emeltek ellene a „hősök és mártírok védelméről” szóló törvény alapján, amely tiltja bizonyos, nemzeti hősnek nyilvánított történelmi személyiségek bármiféle kritikáját.

A New Yorkban élő Gao Zhen feleségével és családjával rokonokat látogatott Kínában, amikor őrizetbe vették. Úgy tervezték, hogy ma repülnek vissza az Egyesült Államokba – számol be az Artnet News.

A szóban forgó műalkotás egy sorozat része, és a 2018-as törvényt legalább tíz évvel megelőzően készült, de ha bűnösnek találják, Gao Zhen akár három éves börtönbüntetésre is számíthat.

Gao Zhen 2007-ben egy a testvérével közösen készített munka előtt, Pekingben
photo_camera Gao Zhen 2007-ben egy a testvérével közösen készített munka előtt, Pekingben Fotó: FRUMM JOHN/Hemis via AFP

Gao Zhen, aki 1956-ban született és Gao Qiang, aki 1962-ben, azaz ismertebb nevükön a Gao testvérek, a nyolcvanas évek óta dolgoznak együtt, és az utóbbi években Kína és az USA között ingáztak. Mao Ce-tung uralma idején az apjukat osztályellenségnek bélyegezték, letartóztatták, és állítólag öngyilkos lett a börtönben.

Mao portréja különféle formákban gyakran visszatér a testvérek munkáiban, többek között a Miss Mao (2006) című monstruózus, rajzfilmfigura jellegű alak esetében, illetve a Mao's Guilt (Mao bűne, 2009) című bronzszobor formájában, amely a kommunista vezetőt térdelve ábrázolja, mintha szörnyű bűnöket vallana be – a szobor egyébként levehető fejjel készült.

A művész testvérpár politikailag kritikus munkái már korábban is szemet szúrtak a hatóságoknak. 1989-től 2003-ig a kormány feketelistáján szerepeltek, és tilos volt elhagyniuk az országot.

A páros munkáit számos magángyűjtemény és múzeum is őrzi, megtalálhatók például a Saatchi gyűjteményben, valamint a párizsi Centre Pompidou, az SFMOMA, azaz a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeuma, valamint a hongkongi M+ kollekciójában is, bár ez utóbbi eltávolította néhány mű reprodukcióját a weboldaláról.