Felboncolták a világ legritkább bálnáját
Hatalmas érdeklődés előzte meg annak az ásófogú csőröscetnek (Mesoplodon traversii) a boncolását, amelyet július 4-én mosott partra a víz Új-Zélandon. A december elején kezdődő boncoláson a tengerbiológusok és a helyi tudósok mellett amerikai kutatók is részt vettek, de jelen voltak annak a maori törzsnek a képviselői is, akiknek a területén a bálna teste előkerült.
Anton van Helden csőröscetszakértő szerint számos fontos felfedezést tettek, többek között az állat felső állkapcsában csökevényes fogakra is bukkantak. Ezeket még soha nem figyelte meg senki, bár már előfordult, hogy ásófogú csőröscetet mosott partra a tenger. A fogak még a cet szárazföldi életéből maradtak vissza, de úgy tűnik, hogy valami hasznuk mégis van, hiszen nem fejlődtek vissza teljesen.
Ősi tudás és modern tudomány
A boncoláson jöttek rá arra is, hogy a faj tagjainak 9 részből áll a gyomra: ez a különböző csőröscet-fajok esetében még csak nem is számít különösen soknak, de azt, hogy az ásófogúnak mennyi van belőle, csak most állapították meg.
A gyomor tartalmát is elemezték, erről van Helden annyit mondott, hogy kalmárcsőröket és -szemeket találtak, valamint több parazita férget is, amelyek pontos meghatározása még most is zajlik. Az izmok tanulmányozása alapján a kutatók többet is megtudtak az állat étkezési szokásairól és hangképzéséről, de a kiadott közleményben erről további részleteket nem osztottak meg. Az állat halálának okára is fény derült: eltört az állkapcsa, a nyakán és a fején pedig sérülések voltak láthatók, de hogy mi okozta a sérüléseket, azt csak találgatni lehet.
A csőröscet boncolásánál a maorik képviselői is jelen voltak, akik megosztották a biológusokkal a cetekről szóló történeteiket. Rachel Wesley, a rūnanga törzs képviselője szerint fontos, hogy a törzs fiataljai egyszerre tanuljanak a nyugati tudósoktól és a hagyományos bölcsességekből, ahogyan az is fontos, hogy a boncolást végző kutatók megértsék, hogy mit jelent a maorik számára ez a szentként tisztelt állat.
Ajándékokon töröd a fejed? Egy tuti tipp, amivel garantált örömöket szerezhetsz egy egész éven át: ajándékozz Qubit+ tagságot karácsonyra!