Aki kapcsolgatott már valaha egy hosszú nap végén a kábeltévé több száz csatornája között, az akkor is fel tudja sorolni a sportcsatornák késő esti kínálatát, ha csak azért téved a környékükre, mert félúton vannak az Izaura TV és a Spektrum között. Darts, snooker, golf, esetleg egy aznapi sífutás ismétlése, meg persze valamilyen tetszőleges küzdősport, mondjuk UFC. Biztos vagyok benne, hogy ezek közül mindegyiknek megvan a maga fanatikus közönsége Magyarországon, de közben az még az időeltolódásokat figyelembe véve is egyértelmű, hogy miért ezek a sportágak jutottak arra a sorsra, hogy nézettségük egy részét azok biztosítsák, akik még az esti meccs második félidejében elaludtak a tévé előtt.

Ebből az évtizedes szürkeségből sikerült kiemelkednie a dartsnak az elmúlt néhány évben, nemcsak globálisan, de Magyarországon is. A brit Sky Sports nézettségi adatai szerint a 2021-es világbajnokságra 1 millió ember volt kíváncsi, ez a következő évre másfél, még egy évvel később már 2 millióra nőtt, a tavalyi vb-döntőre viszont már 4,8 millióan kapcsoltak oda – ennél nagyobb számokat csak focimeccsek tudnak hozni a Skyon. A 2024-es döntő idején itthon is az eseményt közvetítő Sport1 volt a legnézettebb csatorna: 231 ezren maradtak fenn, hogy megtudják, két angol férfi közül melyik dobál ügyesebben célba.

A sportág legnagyobb szervezete, a PDC által minden évben karácsony környékén megrendezett világbajnokság idei döntőjét ma, január 3-án este 20 óra 45 perc környékén játssza a háromszoros világbajnok (2014, 2017, 2019) holland Michael van Gerwen és a nála 17 évvel fiatalabb, három hét híján 18 éves angol Luke Littler. A sportág népszerűségének növekedésében fontos szerepet játszó csodagyerek már tavaly is bekerült a döntőbe, így különösen éhes a győzelemre – ráadásul éppen van Gerwentől vehetné át a valaha volt legfiatalabb világbajnok címét, a holland ugyanis 24 éves és 9 hónapos volt, amikor először megnyerte a tornát. A nézettségi rekord szinte garantált.

Miért jó dartsot nézni?

Azt, hogy nézőként milyen izgalmakat tartogat egy dartsmérkőzés, viszonylag könnyű megmagyarázni, de persze ez is ugyanannyira szubjektív, mint bármelyik sport esetében – engem például egy kézi- vagy kosárlabdameccs nem igazán tud lekötni, ellenben a foci nagyon is, miközben tisztában vagyok a Szeged–Veszprém tengely vagy az NBA jelentőségével és azzal is, hogy sokaknak még egy Arsenal–Liverpool meccsre is annyi a reakciójuk, hogy „mi a jó abban, hogy huszonkét felnőtt ember másfél órán keresztül kerget egy labdát?”.

A darts kicsit attól is különleges, hogy a nézők nagyon könnyen azonosulni tudnak a profi versenyzőkkel, mivel a sportág bekerülési költsége rendkívül alacsony: egy teljes darts-szett tízezer forintból kényelmesen kijön, de a kocsmában, baráti társasággal akár fejenként egy ezresből is ki lehet hozni egy több órás menetet. Lehet erre mondani, hogy egy focilabda meg egy stoplis sem kerül sokkal többe, de ott a teljes játékélményhez kell még öt-tíz csapattárs és ugyanennyi ellenfél, a pályáról nem is beszélve. Ráadásul az ember sokkal könnyebben elhiteti magával, hogy két-két és fél méterről ugyanúgy képes eltalálni egy kerek táblát, ahogy egy világbajnok dartsozó, mint azt, hogy a grundon mutatott teljesítménye alapján ő lesz a következő Messi. Miközben statisztikailag még így is jóval esélyesebb, hogy valakiből profi focista lesz, mint hogy profi dartsos, az utóbbi sportágnak ez a fajta az átélhetősége nézőként jóval nagyobb.

És hogy mitől lesz izgalmas egy dartsmérkőzés, ahol a játékosoknak egyetlen egy mozdulatsort kell a végtelenségig ismételgetniük? A precizitás mint olyan már önmagában lenyűgözi az embert: a játékosoknak legtöbbször a tripla és dupla szektorokba kell célozniuk, vagyis azokba a táblán koncentrikus körökben található színes csíkokba, amelyeknek kb. 8 milliméter az átmérőjük, és meglehetősen gyakran be is találnak – arról, hogy ehhez milyen fiziológiai és pszichés adottságok, készségek kellenek, még lesz szó a cikkben.

A verseny izgalma pedig bele van kódolva a pörgős játékmenetbe, ahol egy-egy leg vagy szett sorsa könnyen múlhat egyetlen elrontott dobáson, és gyakran a legvégéig kiélezett a küzdelem – így fordulhatnak elő olyan forgatókönyvek, mint ami például a 2024-es (32 versenyzős) Európa-bajnokságon megvalósult, ahol a tíz legesélyesebb közül heten már a legelső fordulóban kiestek, a döntőt pedig végül a 20. és 23. helyen kiemelt játékosok játszották.

Persze az egész mit sem érne érdekes karakterek, szimpatikus vagy éppen ellenszenves figurák nélkül. Nehezen tudom elképzelni például, hogy valaki rápillant a Heavy Metal becenéven játszó, a kopasz-kopaszodó mezőnyből hosszú hajával kitűnő Ryan Searle-re, vagy belenéz a színpadot kifogástalan csípőmozgással betáncoló Leonard Gates egy meccsébe, és nem kezd el egyből szurkolni nekik. Néha egy emlékezetes bevonulás is elég ahhoz, hogy eldőljön egy játékosról, mennyire kedveljük: a civilben padlizsántermesztőként tevékenykedő Dirk van Duijvenbode hardstyle-ra pumpálva érkezik a színpadra, a színes punktarajos skót legenda, Peter Wright pedig – ránézésre kissé testidegen módon – egy Pitbull-partislágerre ugráltatja végig a közönséget. Vagy ott vannak a nagy ellentétek, mint lassan 18 éves, de kb. 30-nak kinéző Luke Littler és a 30 éves, de jóindulattal 18-nak tűnő német Ricardo Pietreczko (vagyis Pikachu, aki természetesen a Pokémon zenéjére vonul be) – persze semmi ageizmus.

link Forrás

És nem lenne teljes a kép az olyan kőkemény profik nélkül sem, mint a morcosan megnyerő Michael van Gerwen vagy a képernyőn át is szteroidszagot árasztó walesi Gerwyn Price, akiket nagyon könnyű lenne utálni, ha nem kápráztatnának el állandóan a jéghideg precizitásukkal vagy hihetetlen visszatéréseikkel.

A darts ráadásul hagyományosan a munkásosztály sportja, és bár sok más sportág indult hasonlóképp, itt valahogy megmaradt ennek legalább az érzete – nem arról van szó, hogy a sztárjátékosok nem keresnek jóval több pénzt, mint egy pék vagy egy autószerelő, hanem arról, hogy ha az ember megnéz egy Ricky Evans–Robert Owen meccset, akkor előbb hiheti azt, hogy egy raktáros és egy informatikus küzdelmét látja, akik csütörtök este leugrottak a pubba, mintsem hogy egy népszerű sportág világbajnoki nyolcaddöntőjét nézi. De még egy Luke Humphriest vagy egy Nathan Aspinallt is nehezebb luxusautó- vagy parfümreklámban elképzelni, mint egy C. Ronaldót vagy Beckhamet.

A többi csak show, de ez 2025-ben melyik népszerű sportágra nem igaz? A darts felívelésének egyik legfőbb oka az lehet, hogy a PDC tudatos építkezése nyomán mindenki a bulira asszociál a dartsversenyekről: őrült jelmezek, fülbemászó rigmusok, fociultrákat megszégyenítő szurkolás, és persze a sörcsapolóknak sincs megállás az estére – egy aréna méretű kocsmának megvan a maga hangulata. Az önfeledten mulató közönség ráadásul különös kontrasztban van a pódiumon zajló idegőrlő küzdelemmel, és az a mostani vébén is kiderült, hogy ennek mekkora hatása lehet: a skót Cameron Menzies látszólag egy pánikrohammal és kisírt szemekkel fejezte be a versenyt, miután a közönség végig, látványosan az ellenfelének szurkolt.

link Forrás

Ilyen körülmények között kiemelten fontos a szelektív figyelem, vagyis az, hogy a játékosok ki tudják szűrni a zavaró ingereket, és a táblára, a testtartásukra, a dobásra tudjanak koncentrálni.

A darts pszichológiája, biológiája, matematikája és fizikája

Annak vizsgálatára, hogy pontosan milyen hatással van a közönség a játékosokra, sosem volt jobb alkalom, mint a covidjárvány alatt. A Münsteri Egyetem sportpszichológusai a profi dartsjátékosok dobásait elemezték 2018 és 2021 között, mivel ebben az időszakban valódi közönség előtt, élő közönség nélkül és úgynevezett szimulált közönség (vagyis szurkolást imitáló hangok) jelenlétében is játszottak mérkőzéseket. Mint a Scientific Reportsban megjelent tanulmányból kiderül, a közönség minden mérőszám szerint rontja a játékosok teljesítményét, akár a dobott pontátlagról, akár a kiszállók (vagyis a leg- vagy szettgyőzelemhez szükséges utolsó, a tábla legszélén található dupla szektorba tartó dobások) sikerességéről van szó. Ennek oka egyszerű: a nagy téttel bíró versenyhelyzet és a hangos, gyakran nem feltétlenül barátságos közönség kettősével járó szorongás aktiválja az agyban található amigdalát, és ronthatja a finommotoros képességeket.

Dobás közben a kar és a kéz izmaiban tárolt potenciális energia a nyíl elengedésekor mozgási energiává alakul át, míg a nyíl röppályáját az elengedésekor felvett szög, az alkalmazott erő és a különböző aerodinamikai tényezők is alakítják. Különböző kutatások szerint a vízszinteshez képest 15-25 fok körüli szögben érdemes elengedni a nyilat, de a dartstábla sugárirányú szimmetriája és a tábla és a játékosok közötti szabványos, 2,37 méteres távolság miatt akár egy milliméteres eltérés is centiméteres pontatlanságot eredményezhet, mire a nyíl eljut a tábláig.

A pontos dobás kivételes szem-kéz koordinációt igényel, amit a vizuális inputot a motoros outputtal integráló idegpályák irányítanak. A profi dartsjátékosok kiváló propriocepcióval is rendelkeznek, vagyis különösen pontosan tudják érzékelni az egyes testrészeik térbeli és egymáshoz viszonyított helyzetét, amihez már csak egy kis izommemória kell, és megvan a tuti recept. Neurológiai alapelvek szerint az ismételt gyakorlás erősíti a motoros pályákon belüli szinaptikus kapcsolatokat, így a több ezer gyakorló dobás előbb-utóbb megteszi a hatását. A pszichológia és a biológia ráadásul egyaránt fontos, amikor a stabil testtartásra kell koncentrálni: a pulzusszám és a vérnyomás befolyásolhatja az izomremegést, és kevésbé stabil dobásokat eredményezhet – ezt különböző légzéstechnikákkal lehet ellensúlyozni.

A látásélesség és a mélységérzékelés szintén nagyon fontos abban, hogy a játékos meg tudja ítélni, milyen távolságból, milyen szögből hogyan dobjon. Az emberi látórendszer akár kis szögeltéréseket is képes észlelni, és ha ez valahol, akkor a dartsban megmutatkozik: a játékosok gyakran milliméterekkel korrigálják az elrontott dobásaikat, miután hosszan bámulják a célpontot – kutatások szerint a hosszan tartó vizuális fixáció javítja a pontosságot a precíziós sportokban.

A dartstábla kialakítása 1896 óta gyakorlatilag változatlan. Akkor Brian Gamlin angol asztalos egyszerűen annyit talált ki, hogy a nagy számok mellé kis számokat kell rakni, hogy kockázatos legyen nagy pontértékeket célozni – ha a legnagyobb számra, a húszasra céloz az ember, könnyen lehet, hogy a szomszédos 5 és 1 értékű szektorokat találja el. Az, hogy mire érdemes célozni a pontmaximalizálás érdekében, attól függ, hogy milyen szinten és milyen ügyesen játszunk – ezeket a stratégiákat statisztikusok és matematikusok sora tanulmányozta már, Nairobitól a Stanford Egyetemig.

Végül minden tudós arra jut, hogy amit 1896-ban lefektettek, az úgy jó, ahogy van, kár lenne bolygatni. És ez igaz az egész sportágra: bár rohamosan nő a népszerűsége, és egyre nehezebb megfizethető áron jegyet szerezni egy versenyre, a darts még mindig tartja a báját, sztárallűrök és influenszerek nélkül, sörhassal és barátságos rivalizálással – és legalább addig sem Budapesten tombolnak a közönség leghangosabb részét alkotó, kezeslábas delfinjelmezbe öltözött manchesteri vízvezetékszerelők.