A pénzjutalom tartós motiváció a dohányzásról való leszokásban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Minden 100 anyagi ösztönzőben részesülő emberből 10 sikeresen leszokik a dohányzásról, míg a pénzzel nem motiváltak közül százból heten hagynak csak fel a füstöléssel – ismerteti a BBC ki a Kelet-Angliai Egyetem (UEA) vezetésével, 21 900 fő bevonásával folytatott kutatás eredményeit.
A Cochrane Review folyóiratban január 13-án megjelent tanulmány szerzőgárdája kiemelten vizsgálta a várandós nők motiválhatóságát. Az Oxfordi Egyetemmel, az Edinburgh-i Egyetemmel és az amhersti Massachusettsi Egyetemmel közös kutatás kiderítette, hogy a közelebbről meg nem nevezett összegű pénzjutalomban részesített 100 várandós nőből 13 tette le végleg a cigarettát, míg ugyanezt csak százból hatan tették meg a kontrollcsoportból. Az is kiderült, hogy a pénzjutalom megszilárdította az alanyok eltökéltségét, tartós absztinenciára ösztönözve a dohányzással felhagyókat.
A kutatók szerint az állami egészségügy ösztönzőrendszerének hatékonyabbá tételét segítő eredményeik magyarázata, hogy a pénz és a nikotin egyaránt stimulálja az emberi agy jutalmazó központját.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Több tízezer angol juthat leszokást segítő tablettához ingyen, amivel 9500 halálesetet előznének meg
Az angliai egészségügyi szolgálat (NHS) még lejjebb szorítaná a dohányzó felnőttek arányát, ami mára 11,6 százalékra csökkent az országban. A csodafegyver: egy korábbi leszoktató szer új, továbbfejlesztett változata.
A szemaglutid-alapú gyógyszerek a dohányzásról való leszokásban is hatékonyak lehetnek
Egy amerikai kutatás szerint azok, akik Ozempicet vagy Wegovy-t kaptak a cukorbetegségükre, ritkábban kértek segítséget a leszokásban az orvosaiktól.
Kutatók megállapították, hány évesen érdemes leginkább leszokni a dohányzásról
Több mint félmillió felnőtt egészségügyi adataiból derült ki, hogy azoknál, akik 35 éves korukig leteszik a cigit, hasonló a halálozási arány, mint a soha nem dohányzóknál – de még a 45 éves kor előtti leszokással is 90 százalékkal csökkenthető a kockázat.