A szemünk láttára dől el, hogy Berlin követendő vagy intő példát mutat a jövő városainak

Az ember a nagy utazások előtt a lehető legjobban felkészül az adott városból. Hol tudok bérletet venni? Milyen megbízható élelmiszerüzletek vannak a környéken? Melyik kerületbe nem tanácsos elmerészkedni éjszaka? Mielőtt tavaly szeptemberben egy Erasmus-út keretében Berlinbe indultam, a tájékozódás során hallottam, hogy ami Budapesten 10-20 perc, az Berlinben 30-40, és miután megérkeztem, ezt hamar meg is értettem, hiszen naponta átlagosan 25-30 metrómegállót utaztam naponta a szállásomtól Kreuzbergbe és Friedrichshainba, majd vissza. A német főváros rendkívül szétterjedt és mozaikos; máig magán hordozza az ipari múlt és a kettéosztottság nyomait. A helyiek által csak káoszként jellemzett kilencvenes években a korábbi ipari üzemek szinte egytől egyig bezártak, számtalan üres és tisztázatlan tulajdonú területet hagyva maguk után. 1995-ös bezárása után egy kis ideig ilyen vakfoltot képzett a RAW (Reichsbahn-Ausbesserungs-Werk, Nemzeti Vasútjavító Művek) területe is, de nem kellett sokat várni arra, hogy az alternatív mozgalmak felfedezzék maguknak.

A RAW már a 19. században is forgalmas ipari telephelyként, fontos összekötő csomópontként és oktatási intézményként szolgált. A korábban a Berlini II. Porosz Királyi Vasúti Műhely nevet viselő gyár részét képezte annak a gazdasági fellendülésnek, amelynek során Berlin a 20. század elejére a világ negyedik legnagyobb városává nőtte ki magát. A telephelyet 1918-ban keresztelték át végső nevére, és egészen 1995-ig üzemelt, amikor is a fal leomlása után szakaszosan bezárták. 1999 júliusában aztán művészeti és kulturális szakemberek egy csoportja az erre a célra alapított RAW-Tempel egyesület égisze alatt megkezdte a Revaler Straße 99. szám alatt elhelyezkedő épületek ideiglenes hasznosítását, RAW-Gelände néven.

photo_camera Gördeszkapark, kávézó, falmászótorony, kerthelyiség, mozi - a berlini RAW közösségi terei Fotó: Tuza Benedek
photo_camera Sörkert, galéria, foodtruck, könyvesbolt Fotó: Tuza Benedek

„Berlin is Berlining”

Amikor először igyekeztem a RAW-Gelände felé este nyolc óra körül, elnéztem a villamosmegállót, és eggyel később szálltam csak le. Ekkor még nem sejtettem, hogy így születik majd meg egyik legmaradandóbb berlini emlékem: ahogy a Warschauer Straße vasúti hídján sétáltam a Revaler Straße felé, összetéveszthetetlen zajforrásra lettem figyelmes: a hídról lenézve azt láttam, hogy az árkádok alatt egy sebtében felépített DJ pulton és hangfalakon keresztül hamisítatlan 160 bpm-es hardstyle és hard techno tölti be a teret. A járókelők többsége csodálattal, némelyike rosszallással nyugtázta a jelenséget, és egy jó fél órára én is a körülbelül 30-40 fős csapathoz verődtem. Később világossá vált, hogy a meglepődött arcok valószínűleg hozzám hasonló turistákhoz tartoztak, hiszen amikor interjúalanyaimnak beszámoltam az élményről, a legtöbben csak megvonták a vállukat, és bólogattak, mondván: „Berlin is Berlining”, és hogy a Warschauer Straße környéke még alkalmas az illegális bulik szervezésére.

Amikor beléptem a RAW területére, egyetlen gondolatom támadt: hogy ez az a hely. Ez a hely. Ha eltekintünk a feltört asztfalttól, az üvegszilánkoktól és a helyenként igen változatos növényvilágtól (gaz), azt hiszem, ez a hely jár a legközelebb az ideális közösségi tér eszméjéhez. Ha Berlinről van szó, legtöbben a Berghainra, a világ legexkluzívabb technoklubjára mondják, hogy amolyan „life-changing experience”; nekem a RAW volt az. Szinte nincs olyan szolgáltatás, amely hiányozna: éttermek, klubok, food truckok, szabadtéri bárok érik egymást, de találunk könyvtárat, galériát, kiállítóteret, gördeszkaparkot, falmászóhelyet és „a világ legkisebb diszkóját” – egy telefonfülkét.

Napközben ugyan csak egy elhagyatott, veszélyes, felújítandó ipari tájsebnek tűnhet a hely, valójában a berlini életérzés tökéletes esszenciája. A RAW minden szeglete a kreativitásról és az önkifejezésről szól: az épületek falait graffitik, politikai üzenetek, másutt humoros vagy elgondolkodtató képek borítják. Itt mindennek oka és története van, és mindenki talál helyet magának. Nem számít, hogy egy intenzív technobuliba igyekszel, egy csendes zugot keresel a könyvtárban, vagy csak egy jó beszélgetést egy pohár bor mellett – a RAW-Gelände mindenkihez szól. Egy tér, amely soha nem lesz kész, mert mindig új rétegekkel és ideákkal gazdagodik. Egy tér, ami folyamatos változásban van.

photo_camera Technoklub, sziklamászó csarnok és gördeszkapark a RAW-ban Fotó: Tuza Benedek
photo_camera A Skatehalle rendszeresen ad otthont nemzetközi gördeszkaversenyeknek és bemutatóknak Fotó: Tuza Benedek

„Hail to the temporary”

A RAW a közeljövőben azonban teljesen megváltozik. A területet 2015 óta birtokló befektető a teljes körű felújítást tűzte ki célul, a jelenlegi közösségek és értékek megőrzése mellett. Ez a két, látszólag teljesen ellentétes érdek szinte mindig konfliktusokat generál a városmegújítási folyamat során, hiszen a terület óhatatlanul elveszíti majd érintetlen, nyers karakterét. Berlinben már korábban is volt erre példa: az egykoron híres foglaltház, a Tacheles megújulását számtalan kritika érte, amelyek közül talán Johannes Novy német szociológusé a legkifejezőbb: ő egy 2023-as cikkében „zombi urbanizmusnak” nevezte a történteket, mondván, hogy a hely a történelmi város tereit utánozza (mi több, AM Tacheles néven brand lett a foglaltház eredeti nevéből), de nem képes megismételni annak lényegét (és a négyzetméterenként 15 ezer euró körül mozgó lakásárak sem oszlatják el ezt a benyomást). Ezek a fejlesztések úgynevezett „introvertált tereket” hoznak létre a városban – ilyenek például azok a lakóparkok és irodanegyedek, amelyek nélkülözik a kikapcsolódásra, rekreációra alkalmas zónákat, zöldfelületeket és közösségi tereket. Ezáltal csak azok látogatják a városrészt, akik az elsődleges funkcióját használják (ott laknak vagy dolgoznak), így az utcák jószerével kiürülnek. És a kongó üresség nem egyenlő a nyugodt és békés lakókörnyezettel – ráadásul az üres utcák éjszaka sokkal veszélyesebbek lehetnek, mint a nap huszonnégy órájában nyüzsgő városi terek.

photo_camera Helyi graffitiművészek készítik az új Zene háza falfestményeit Fotó: Tuza Benedek
photo_camera Az Urban Spree nappal galériaként és kerthelyiségként, éjszaka szabadtéri klubként üzemel Fotó: Tuza Benedek

A RAW jövőjét a befektetők a jelenlegi és jövőbeni funkciók harmonikus összefonódásában látják. 2015 óta számos workshopon, a lakossággal és helyi közösségekkel együttműködve határozták meg a tér prioritásait, amelyek között előkelő helyen szerepel a történelmi értékek védelme, a szabad terek megőrzése és a zöldfelületek növelése. Az egyeztetések során felmerült a terület egy részének lakáscélú hasznosítása, ám ezt a közösségek ellenállásának hatására elvetették – így a klubok és a szórakozóhelyek és a lakók potenciális konfliktusait már most minimalizálták. Az együttműködésnek látható jelei is vannak: 2019-ben a korábbi esztergályosműhely épületében megnyitott a helyi Zene Háza, amelynek falait éppen ottjártamkor graffitizte néhány művész – ez a jelenet érzékletes összefoglalója volt a jelenben zajló átalakulásnak.

A környék emellett azonban új funkciókkal is gazdagodik majd: irodák, élelmiszer- és kiskereskedelmi üzletek, egészségügyi és sportlétesítmények nyílnak. Ezzel a terület státusznövekedése okozta dzsentrifikáció elkerülhetetlen – a befektetők hiába tesznek lépéseket a közösségek megóvásáért, minden szereplő tudatában van annak, hogy a megújulás után a RAW karaktere már nem lesz olyan, mint régen. Hiába működnek tovább a klubok, az underground természeténél fogva nem hajlandó alkalmazkodni egy makulátlan, steril környezethez, így a helyek ugyan fennmaradnak, de a kultúra új táptalajt fog keresni magának. Viszont az egyre kommercializálódó városi térben egyre kevesebb olyan szabad tér van, ami az alternatív kultúra búvóhelyévé válhat, és ha ezt nem ismerjük fel időben, búcsút mondhatunk városaink jövőbeli kreatív szakembereinek. És minden szétesett közösségért, minden befejezett történetért kár – de a városok folyamatos változásban vannak, és ezt a berlinieknél kevesen érzékelik jobban.

photo_camera Az új RAW látványtervein is látszik, hogy a Skatehalle és környéke érintetlen marad Fotó: Tuza Benedek

Szín és tér

Ha a berlini városvezetés által előszeretettel hangoztatott „cautious urban development” (óvatos városfejlesztés) elvére gondolok, azt látom, hogy az óvatosság számtalan helyen csak egy kötelezően odabiggyesztett jelző, amivel fel lehet pántlikázni a gyakorlatban az óvatosságtól igen messze álló fejlesztéseket. A RAW esete azonban példát statuálhat arra a szemléletmódra, ahogyan bármilyen városi térről gondolkodnunk kellene: a lakosság és a helyi közösségek minél magasabb fokú bevonásával és egyetértésével, a lehető legkisebb mértékű károkozással, a dzsentrifikáció tudatos mérséklésével. Szerencsénkre ez a megközelítés Budapesten sem ismeretlen: a VaLyo Egyesület és a Kortárs Építészeti Központ legutóbb a budai Hengermalomban mutatta meg, hogyan képzeli el a tér újjáélesztését. Meggyőződésem továbbá, hogy a magyar fővárosban is számtalan olyan üres terület található, ami ideális helyszínül szolgálna egy RAW-Gelände mintájú színtér számára (például Dél-Pest vagy Csepel barnamezős területein). A közösségek kétségkívül megvannak, de úgy tűnik, hogy eddig a város nem igazán tudott vagy akart foglalkozni a szabad terek folyamatos szűkülésével, miközben a jelenlegi barnamezős területek alternatív hasznosítása adekvát megoldás lenne erre a problémára. A közösségvezérelt, „óvatos” fejlesztések persze jelentős mennyiségű időt és erőforrásokat követelnek, de hiszem, hogy a jövő városának ezen az úton kell haladnia – hogy rácáfoljon a Savignyplatz S-Bahn megállóban felfestett graffitire.

photo_camera A professzionalizáció megöli a művészetet – ismeretlen művész üzenete a Savignyplatz S-Bahn megállóban Fotó: Tuza Benedek

Az AM Tacheles jó példa arra, hogy azok a törekvések, amelyek figyelmen kívül hagyják a közösségek érdekeit, és nem veszik figyelembe a hely szellemének fontosságát, kommercializálják és ezzel kiüresítik a városi teret. A korábbi közösségek már nemcsak hogy nem találják a helyüket, de a státusznövekedés miatt gazdasági okokból sem térhetnek vissza. A RAW-Gelände új, követendő példát mutathat a felülről vezérelt, mégis inkluzív és közösségközpontú városfejlesztésben – hogy így lesz-e, az a közeljövőben kiderül.