Itt az Aardvark Weather AI-algoritmus, ami egy másodperc alatt globális időjárás-előrejelzést generál egy sima számítógépen

március 21.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Egy másodperc alatt lefut egy személyi számítógépen az a mesterséges intelligencia (AI) alapú időjárás-előrejelző modell, ami készítői szerint felveszi a versenyt a légköri folyamatokat fizikai egyenletekkel leíró, szuperszámítógépeken órákig futó hagyományos modellekkel – írta meg csütörtökön a New Scientist.

De Richard Turner, a Cambridge-i Egyetem gépi tanulással foglalkozó kutatójának és kollégáinak új algoritmusában, az Aardvark Weather-ben nem is ez az igazán nagy szám. A modell azzal hozhat áttörést, hogy futtatásához nem kellenek hagyományos fizikai modellekből származó kezdeti feltételek, az algoritmus képes rögtön megfigyelési adatokból kiindulni.

Eddig az ígéretes, AI-alapú előrejelző modellekhez, például a Google GenCastjához, szükség volt ezekre, ami azt jelentette, hogy a hagyományos modellek futtatásához szükséges gépidőnek csak a felét lehetett a mesterséges intelligenciával megspórolni.

A kutatók a csütörtökön a Nature folyóiratban publikált tanulmányukban azt írják, hogy az Aardvark Weather kiindulópontként szolgál az új generációs, az időjárás-előrejelzési folyamatot elejétől végéig lefedő AI-algoritmusoknak. A kutatók reményei szerint ezek nagyságrendekkel csökkenthetik az előrejelzés számítási költségét és lehetővé tehetik gyors, megfizethető és különféle felhasználók igényeire szabott előrejelző modellek elkészítését.

Turner az Aardvark Weather globális előrejelzését hasonlítja össze a valós megfigyelésekkel
Fotó: The Alan Turing Institute

Az AI-algoritmus limitációját egyelőre felbontása adja: a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központjának (ECMWF) ERA5 modellje a Földet sokkal finomabb felbontásban írja le (0,3 x 0,3 fok), mint az Aardvark Weather (1,5 x 1,5 fok). Ez David Schultz, a Manchesteri Egyetem kutatója szerint azt jelenti, hogy az Aardvark Weather felbontása még nem elég nagy ahhoz, hogy felfedjen komplex vagy váratlan időjárási mintázatokat.

Az Aardvark Weather-t bemutató tanulmányt Ryan Maue amerikai meteorológus az X-en azzal kommentálta, hogy „ez nem hype vagy porhintés. ez egy valódi dolog”. A szakember szerint bár az egyetemi kutatók és a magáncégek rendkívüli előrelépéseket tehetnek a mesterséges intelligencia segítségével a meteorológiában, a kormányzati hatóságok vannak a legjobb pozícióban, hogy maximálisan kihasználják ezeket az új fejlesztéseket.

Különösen jó pozícióban van Maue szerint az ECMWF, amely a világ vezető globális numerikus időjárás-előrejelző modelljét („európai modell”) készíti. A szakember szerint az ECMWF könnyedén kombinálhatja az AI-eszközöket a numerikus modelljükkel és új adatasszimilációs technológiákkal annak érdekében, hogy jelentősen feljavítsák az előrejelzésük megbízhatóságát.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Bemutatták az AI-alapú GenCastot, ami forradalmat hozhat az időjárás-előrejelzésben

Bemutatták az AI-alapú GenCastot, ami forradalmat hozhat az időjárás-előrejelzésben

Tóth András TECH 2024. december 5.

A Google DeepMind vadonatúj modellje az eddigi 1-2 óra helyett mindössze 8 perc alatt generál globális valószínűségi időjárás-előrejelzést. Fejlesztői szerint az eddigieknél jobb előrejelzést ad az extrém időjárási eseményekre, a trópusi ciklonok várható útvonalára és arra, hogy egy adott régióban mennyi energiát termelnek meg a szélerőművek.