Eddig ismeretlen fajhoz tartoznak az akár 3000 éves óriásfák, amiket egy védett esőerdőben találtak

Egy botanikusokból álló kutatócsoport olyan új fafajt azonosított a tanzániai Udzungwa-hegységben, aminek egyes példányai több ezer évesek. A Tessmannia princeps névre keresztelt faj, amelyet először 2019-ben fedeztek fel az afrikai ország erdőrezervátumában, magasabb a környezeténél, virágán pedig vékony, fehér szirmok és sárga portokok találhatók.
Bár 35-40 méteres magasságával egyértelműen kiemelkedik a környezetéből (a rokon Tessmannia densiflora 20-25 méter magasra nő), a kutatók a levélminták vizsgálata után állapították meg, hogy egy eddig ismeretlen, egyedi fajról van szó. Latin nevének második tagja, a „princeps” stílusosan azt jelenti, hogy „a legkiemelkedőbb”.

Amikor újra ellátogattak a területre, már közel száz ilyen fát sikerült azonosítaniuk, köztük egy olyat is, amelyik természetes módon dőlt ki, ami lehetőséget adott arra, hogy alaposan kielemezzék. A vizsgálatok kimutatták, hogy egyes példányok akár 3000 évesek is lehetnek, és rendkívül lassan nőnek – körülbelül 15 évbe telik, mire 1 centimétert nő a kerületük.
Ez a lassú növekedési ütem, valamint a korlátozott populációjuk rendkívül sérülékennyé teszi őket a negatív környezeti hatásokkal szemben. A Tessmannia princeps mindenesetre az Udzungwa Nemzeti Park területén védett, és itt a fakitermelés is tilos – a kutatók figyelmeztetnek arra, hogy erős védelem nélkül a lassan növekedő fákat a kihalás fenyegeti.