Errol Musk, a milliárdos Elon apja Boszniában létesítene sci-fibe illő kutatóintézetet
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Errol Musk, dél-afrikai üzletember, a milliárdos Elon Musk apja, a héten Bosznia-Hercegovinában tett látogatást, hogy felmérje egy ott létesítendő kutatóintézet lehetőségeit. Az intézet a tervek szerint gravitációval, tér-idővel és hosszú élettel (longevity) foglalkozó kutatásokat végezne – ismerteti a Reuters.
Az intézményt egy pár hónappal ezelőtti bejelentés szerint Dubajban képzelték volna el, de a 79 éves mérnök a boszniai Klix hírportálnak most azt mondta, hogy egy, a balkáni régióból származó barátja azt tanácsolta neki, próbálkozzon meg Boszniában.
„Azt kell mondanom, pozitív meglepetés volt, amit itt tapasztaltam: a gazdaság állapota, a dolgokhoz való hozzáférés, az emberek viselkedése – mondta Errol Musk – Eltöltöttem itt pár napot és ideálisnak tűnik. Az eredeti elképzelés szerint az Egyesült Arab Emirátusok lett volna a helyszín, de most, hogy mindezt láttam, már azt mondanám, itt sokkal jobb lenne.”
A Bosznián belüli bosnyák-horvát föderáció kereskedelmi kamarája külön is prezentált Musknak a héten, kiemelve az ország jól képzett munkaerejét. Musk egyelőre nem említette a boszniai hivatalosságoknak, pontosan mivel foglalkozna az intézete, tartva attól, hogy a kormányzat „túlkontrollálná” a terveket. Inkább az emberekkel akart találkozni, „akik még nem agymosottak, hogy azt gondolják, ilyen dolgok úgysem lehetségesek”.
Hozzátette, hogy Szerbiában és Ausztriában is tett látogatást. Egyben megjegyezte, Bosznia politikai viszonyait még nem tanulmányozta és a fiával sem egyeztetett még semmilyen itteni befektetésről, bár meglehet, megpróbálja rábeszélni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A legfejlettebb országokban is elkezdett lelassulni a várható élettartam növekedése
Jelentős tudományos áttörés híján nem érdemes azzal számolni, hogy a fejlett országokban most születők jelentős része száz évig él majd, találta egy friss kutatás, aminek eredményeiről Jay Olshansky, az Illinois-i Egyetem professzora számolt be a Qubitnek.
Bejutott az antigravitáció a magyar fizika elefántcsonttornyába, de ez kevés lesz ahhoz, hogy komolyan vegyék
Hétfő délután először adhatta elő fizikusok előtt a sötét anyagot és a sötét energiát kiváltó antigravitációs elméletét Rockenbauer Antal professzor emeritus. Bár a kutatók körében nem aratott nagy sikert, az esemény szép példája volt annak, hogy milyen az egészséges tudományos diskurzus.
Finn kutatók dolgozták ki a gravitáció új kvantumelméletét, amellyel a mindenség elméletéhez is közelebb kerülhetünk
Az új, szimmetrián alapuló megközelítés olyan keretet kínál, amely integrálja a gravitációt a kvantumtérelmélettel, feloldva ezzel a kvantummechanika és az általános relativitáselmélet között régóta fennálló ellentmondásokat.