A kokainfüggőség kezelésére is jó lehet a népszerű súlycsökkentő szer, a szemaglutid

szeptember 8.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Göteborgi Egyetem kutatói állatkísérlettel jártak utána annak, hogy a 2-es típusú cukorbetegségre és túlsúlyra egyaránt felírt gyógyszer, a szemaglutid (pl. Ozempic, Wegovy) hatékony lehet-e a kokainfüggőség kezelésében. Mint kiderült, nemcsak a használat, de a visszaesés kockázatának csökkentésében is ígéretes a szer.

A szemaglutidot kokain patkányokon próbálták ki, és megfigyelték, hogy a szertől csökken az állatok motivációja arra, hogy kokaint fogyasszanak – a kutatók szerint a szemaglutid tompítja a kokain képességét arra, hogy megemelje az agyban a dopamin szintjét, így csökken a jutalomérzet. Azt azonban még mindig nem tudják pontosan, hogy a szemaglutid hogyan fejti ki a hatását az agyban.

A tanulmány szerint a kokain önálló fogyasztására betanított patkányok körében a szemaglutid hatására 26 százalékkal csökkent a fogyasztás, a kokain keresésére irányuló motiváció 52 százalékkal esett vissza, míg a függőségbe való visszaesésre emlékeztető viselkedés 62 százalékot zuhant. A kutatást vezető Cajsa Aranäs szerint az eredmények megnyithatják az utat új ártalomcsökkentő és függőségkezelő módszerek előtt, de először embereken is ki kell próbálni a szer ilyen hatását.

Elisabet Jerlhag az egyetem gyógyszerészprofesszora elmondta: „Égető szükség van a kokainfüggőség kezelésére. Jelenleg nem állnak rendelkezésre gyógyszerek, és a visszaesés kockázata nagyon magas. Ha a patkányokon tapasztalt eredményeket a klinikai vizsgálatokban is megfigyeljük, akkor a szemaglutid lehet az első olyan farmakológiai lehetőség, amely kiegészítheti a pszichológiai terápiát és a támogató programokat.”

Egy idén februárban bemutatott olasz esettanulmány szerint azonban már legalább egy emberen is kipróbálták, hogy milyen hatással lehet a szemaglutid, ha valaki egyszerre túlsúlyos és kokainfüggő. Egy 54 éves férfi 12 héten át kapott szemaglutidot, és ez idő alatt 105-ről 92 kg-ra csökkent a testsúlya, míg a kábítószer iránti sóvárgása az ezt mérő kérdőíven elért pontszáma alapján közel 60 százalékkal csökkent. Az esetet bemutató kutató szerint a GLP-1 agonista néven ismert gyógyszercsoport így ígéretes, kettős hatású megközelítést kínálhat, mivel egyszerre célozza az anyagcsere-szabályozást és a jutalmazó pályákat, ezáltal csökkentve mind az ételfogyasztást, mind a szerhasználati vágyat.

A szemaglutidot és annak már feltárt hatásait korábban videóban foglaltuk össze:

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A kokain és a hatalmi mámor neurobiológiája

A kokain és a hatalmi mámor neurobiológiája

Vajna Tamás tudomány 2019. október 15.

A legdrágább illegális drogként számon tartott stimuláns az agy jutalmazó központjának működését befolyásolva egyszerre több helyen fejti ki hatását. A hatalmi mámor, az extrém motiváció, a hiperaktivitás és a zsigeri eufória együtteséért azonban nagy árat kell fizetni: a drogkereső magatartás beleég az idegsejtek kapcsolataiba.

Annyi kokain, ketamin és MDMA kerül a Balatonba a Sound után, hogy az már ártalmas a vízi élővilágra

Annyi kokain, ketamin és MDMA kerül a Balatonba a Sound után, hogy az már ártalmas a vízi élővilágra

Bodnár Zsolt tudomány 2022. július 7.

Hogy bírja a zebrahal a kokaint? Milyen hatással van a speed a nagy mocsáricsiga hosszú távú memóriájára? A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Pécsi Tudományegyetem kutatói 2017 és 2019 között vizsgálták a tó illegális drogokkal való szennyezettségét a Balaton Sound előtt és után. A fesztivál utáni napokban olyan mennyiséget mértek belőlük a vízben, ami akár mérgező is lehet a halaknak és más élőlényeknek.

* * *

Szeptemberben a mesterséges intelligencia (AI) főbb kutatási irányaival, korlátaival és társadalmi kockázataival foglalkozunk az exkluzív, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, következő tudományos estünkön, a 12. Qubit Live-on.

Velünk lesz Huszár Ferenc mérnökinformatikus, az egyik legidézettebb magyar AI-kutató, Ligeti-Nagy Noémi alkalmazott nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont Nyelvtechnológiai Kutatócsoportjának vezetője, Jakovác Antal fizikus, a Wigner Adat- és Számításintenzív Tudományok Kutatócsoport vezetője, Gáspári Zoltán bioinformatikus, a PPKE egyetemi tanára és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet az Amundi Alapkezelő Zrt. támogatja. Amundi-befektetésekkel Te is részese lehetsz az AI-forradalomnak! (x)