Egyre többen egyedül: új utak az anyasághoz

„Nem csodabogarak vagyunk, hanem pont ugyanolyan anyák vagyunk, mint a többiek, csak vannak nehézségeink és egy picit mások ezek a nehézségek.” – Rebeka

Európában egyre több nő dönt úgy, hogy egyedül vállal gyermeket. Ennek hátterében a pártalálás nehézségei, a párkapcsolatok instabilitása, a gyermekvállalás kitolódása és a reprodukciós technológiák fejlődése áll. Egyedülállóként anyává válni többféleképpen lehet, többek között mesterséges megtermékenyítés, örökbefogadás vagy a terjedőben lévő co-parenting révén (a fogalom azt a jelenséget takarja, amikor a két szülő közösen nevel fel egy gyermeket, de közöttük nincs és nem volt romantikus kapcsolat). Jelen cikkben az első kettővel foglalkozunk egy friss magyar kutatás eredményeire támaszkodva.

Az örökbefogadás intézménye régóta ismert a társadalomban, bár nagyon sok tabu lengi körül, az asszisztált reprodukciós eljárásokról pedig rendkívül keveset tudnak a magyarok – annak ellenére, hogy egyre többen választják ezt az utat. Számos sztereotípia és tévhit él ezekkel az eljárásokkal kapcsolatban. Ezért is tarjuk kiemelkedően fontosnak a téma vizsgálatát, illetve a közbeszéd fenntartását ebben a témakörben. Az elmúlt egy-két évben a média is többet foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, de még mindig nagyon sok teendő lenne: csökkenteni az SMBC (single mother by choice), azaz gyermeket tudatosan egyedül vállaló anyákat övező előítéleteket, pontos ismereteket átadni a leendő szülőknek a mesterséges megtermékenyítési eljárások nyújtotta lehetőségekről és azok korlátairól, valamint felkészíteni, ismeretet közvetíteni az egészségügyi, a pszichológiai tanácsadást, támogatást nyújtó szakembereknek és az oktatási rendszerben dolgozóknak, hogy pontosan ismerjék és megértsék az ilyen módon gyermeket vállaló anyákat és gyermekeiket.

Kutatócsoportunk (Bognár Adrienn adjunktus, Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Társadalom- és Médiatudományi Intézet, Szociológia Tanszék; Herke Boglárka tudományos munkatárs, ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont és Szalma Ivett kutatóprofesszor, ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont) 2025 elején kezdte el a kutatást a témában. Fontosnak tartottuk, hogy a témát szociológiai módszertannal is megközelítsük. 2025 februárja és júniusa között kvalitatív kutatást végeztünk: huszonegy olyan nővel készítettünk félig strukturált interjút, akik örökbefogadás vagy mesterséges megtermékenyítés révén váltak anyává. A résztvevők többségéhez egy, az SMBC-knek létrehozott Facebook-közösségben megjelent felhívás révén jutottunk el, emellett örökbefogadással kapcsolatos Facebook-csoportokban és hólabda-módszerrel is toboroztunk. A mintában örökbefogadó és „donoros anyukák” is szerepeltek, azaz olyanok, akiknek gyermeke donorsejtes mesterséges megtermékenyítési eljárás segítségével fogant meg. Az alábbiakban néhány idézetet is közlünk tőlük (a résztvevők nevét megváltoztattuk).

Ami az SMBC anyák társadalmi elfogadottságát illeti, Szalma Ivett és Pélyi Lóránt A mesterséges megtermékenyítési eljárások társadalmi elfogadottsága Magyarországon című cikkében leírtak alapján elmondható: a magyarok általánosságban pozitívan viszonyulnak a mesterséges megtermékenyítéshez. Sajnos éppen azokkal szemben kevésbé toleráns a társadalom, akiknek a legnagyobb szükségük van erre az eljárásra: az egyedülálló nőkkel, illetve a 40 év feletti nőkkel. Szalma Ivett és Takács Judit kutatásai kimutatták, hogy Magyarországon a gyermektelenség leggyakoribb oka a partnerkapcsolat hiánya. Ennek következtében az utóbbi években egyre több egyedülálló nő dönt úgy, hogy asszisztált reprodukciós technológiák segítségével vállal gyermeket. Bár sok nő fontolóra veszi az örökbefogadást, és sokan nyitottak lennének rá, a 2020 óta érvényben lévő szigorú jogi feltételek miatt az egyedülállók számára ez erősen korlátozott lehetőség.

Azok az interjúalanyaink, akik mesterséges megtermékenyítés segítségével váltak anyává, jórészt arról számoltak be, hogy a közvetlen környezetük többnyire támogató. Néhány esetben volt arra példa, hogy családtag vagy barát kifejezetten ellenségesen viszonyult ehhez a jelenséghez, illetve voltak esetek, ahol a leendő anyát féltették, vagy a születendő gyermek miatt aggódtak, hogy apa nélkül miként fog felnevelkedni. A tágabb környezet leginkább semlegesen fogadja azt, hogy nincs jelen apa a családban. Sokan meglepődnek, kíváncsian, érdeklődéssel fordulnak a kérdéskör felé, ami szintén azt jelzi, hogy még kevéssé ismert az anyává válásnak ez a módja. Az viszont kirajzolódik a kutatásunkból, hogy sokan azok közül is, akik többnyire támogatónak látják a környezetüket, legalább egy-két személytől, vagy csak időnként, de éltek meg negatív diszkriminációt vagy előítéletes hozzáállást.

„...a bátyám nem értett egyet...hogy ezt nem szabad gyerekkel csinálni. Hogy nem tudjuk, ki az apja, majd keresi a gyökereit, amiben van igazság amúgy." – Zoé

„10-ből legalább 6 vagy 7 inkább gratulál, vagyis hogy ’ooh de jól csinálod, de bátor vagy, de jó neked, hogy nem szól bele a férjed’. Huh, nagyon sokan egyébként mondják ezt, hogy de jó, hogy nem szólnak bele, nem kell hülyeséget végighallgatni és nagyon sokan mondták, de többségük inkább gratulált.” – Auróra

Az örökbefogadással kapcsolatban - még abban az esetben is, ha nem egyedülálló személy szeretne örökbe fogadni – szintén számos sztereotípia él a társadalomban. Neményi Mária és Takács Judit 2015-ös, Örökbefogadás és diszkrimináció Magyarországon című cikkében, illetve Kressier és Bryant 1996-os, illetve Lansford és szerzőtársai 2001-es publikációjában is olvasható, hogy az örökbefogadás szereplői sokszor tapasztalnak negatív diszkriminációt, stigmatizációt. Erre rakódnak még rá a gyermeket egyedül vállaló szülővel szembeni előítéletek.

„Nagyon nagy boldogság, imádom, és ő is imád, és hát ez elmondhatatlanul jó. Tehát, hogy így nagyon szeretek vele lenni, meg beszélgetni. Vannak küzdések a tanulással, meg a képernyővel van, de tehát …mindig kiállok mellette, mindig megvédem, mindig elhiszek neki mindent, és biztonságot nyújtok neki, és elfogadást és szeretetet, és ami kell neki, és nem azokkal a nevelési elvekkel, amik a megszokott nevelési elvek. Tehát fekete bárány vagyok, de hát így indult. Tehát egy cigánygyereket egyedül örökbe fogadni, tehát hogy ez már egy fekete bárány, tehát most akkor annak kell maradnunk, és akkor ki kell állnunk, hogy azok vagyunk. Ez az érzésem.” – Alexandra

Az egyedül örökbe fogadó alanyaink esetében volt, hogy a szűkebb család is negatívan fogadta a tervet, bár ebbe belejátszhat az is, hogy roma származású, illetve traumatizált vagy speciális igényű gyermekekről van szó. Van, aki kifejezetten pozitív, támogató hozzáállást tapasztal a környezetében. Volt olyan örökbe fogadó anyuka is, akit a szülei, testvére és munkahelye is támogatott a döntésében, valamint tágabb környezete is használt ruhákkal, gyermeknek való tárgyakkal támogatja.

Az eltérő fogadtatást jól példázza az alábbi két idézet:

„Röviden és tömören <azt mondták >, hogy nem vagyok normális. Ez volt a reakció, tudom-e mit vállalok, ebben egészen biztos voltam. Egyrészt cigány gyereket is szerettem volna örökbe fogadni mindenképpen, mert hogy segítő szándékkal álltam ennek az egésznek neki, és inkább ettől tartottak, hogy mi lesz majd velem.” – Rebeka

„Hát mindenki ilyen nagy szemekkel és csillogó tekintettel gratulál nekem, és hogy nem tudom, hogy ez milyen szép.” – Luca

A kutatásban részt vevők SMBC-vé válásának motivációja homogén: mindannyian arról számoltak be, hogy nagyon erős vágyat éreztek arra, hogy gyermekük legyen, de többségük vagy nem talált párt, vagy olyan párkapcsolatban voltak, ahol a másik fél nem szeretett volna gyermeket (vagy a hosszas, sikertelen gyermekvállalási próbálkozás őrölte fel a kapcsolatot), így az életkor „sürgetése” miatt választották az örökbefogadást vagy a mesterséges megtermékenyítést, mert nem szerettek volna lemondani arról, hogy gyermekük szülessen. Minden interjúalanyunk alapvetően párral képzelte el a családalapítást, a gyermek örökbefogadása vagy az asszisztált reprodukciós eljárással történő fogantatás csak a pótterv volt. Sokan nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy később hagyományos, nukleáris családban neveljék fel gyermeküket.

„… tényleg az volt bennem, hogy ha 45 évesen találom meg álmaim pasiját, tök mindegy, mert már késő lesz. Viszont ha 45 évesen szingli anyuka vagyok, akkor még amellett esetleg megtalálhatom álmaim pasiját, de fordítva nem megy.” – Vanda

„Hát én egész életemben nagyon, már egész kis tinikorom óta az volt a fejemben, hogy én szeretnék gyereket, meg szeretnék családot, férjet, de nem igazán voltak olyan kapcsolataim, ahol azt viszonozták volna” – Bianka

„…annak ellenére, hogy nem így tervezte az ember, meg nekem is volt egy hosszú kapcsolatom, és az tök jó lett volna, hogyha az megmarad és vele tudtunk volna a közösen gyereket vállalni. És persze nyilván érez az ember néha szomorúságot, de összességében végül is jól alakultak azért a dolgok.” – Anna

„Én nagyon- nagyon vágytam egy babára mindig is, tehát már tizenévesen mondogattam, hogy nekem egy célom van a világon, hogy én legyek a nagyon jó anyuka…..az ment végig bennem, hogyha, ha én nem próbálok meg mindent addig amíg lehet, én ezt nem fogom magamnak megbocsájtani. Tehát hogyha én úgy kelek fel egy nap, hogy hogy kész, ha megtettem mindent és nem sikerül, azt is nagyon nehéz elviselni, de hogyha még abszolút azt, hogy hogy még csak meg se tettem, amit lehetett, azt mondom, azt én nem élem túl.” – Vanda

Ahogy Vicsek Lilla kvalitatív, valamint Szalma Ivett és Bitó Tamás kvantitatív kutatása is bizonyítja, nagyon sokan gondolják azt, hogy az életkor előrehaladtával a teherbe esés esélyének csökkenését a mesterséges megtermékenyítés kompenzálja, és 40 éves kor felett is könnyen teherbe lehet ilyen módon esni. Ezzel szemben 40 éves kor felett jelentősen csökken a teherbe esés esélye ezekkel az eljárásokkal. A teherbe esés lehetőségét a petesejt- vagy az embriódonáció lehetősége növeli jelentősen, azonban ezek Magyarországon nagyon szűk keretek között vehetők igénybe. Az eljárások kockázatairól, pontos menetéről sincs megfelelő ismeretük a magyar nőknek és férfiaknak. Kutatásunk eredményei szerint sokan „az utolsó pillanatig” várnak, hátha találnak párt, éppen ezért többek számára a megoldást már csak a petesejt- vagy embriódonáció jelentheti. (Több Magyarországgal szomszédos ország klinikáin, ahol a petesejt- és embriódonáció könnyebben elérhető, a nálunk érvényestől eltérő törvényi szabályozás értelmében egyedülálló nők nem vehetik igénybe a mesterséges megtermékenyítési eljárást, így a külföldi jogi szabályozás és magyarországi petesejt- és embriódonáció korlátozottabb elérhetősége miatt a 40 év feletti nők anyává válása nehezített. A kormány csak röviddel a cikk megjelenése előtt tetté lehetővé, hogy a nők egészségügyi indok nélkül is lefagyasztathassák petesejtjeiket).

„Tényleg az utolsó percig reménykedtem, hogy hogy ez nekem normális úton össze fog jönni." – Daniella

„Hát igazából az életkorom vezetett oda és így egy kicsit ebből a szempontból bánom is, hogy nem korábban vágtam bele. Én erről nagyon nehezen mondtam le erről a dologról, hogy párral vállaljak.” – Zara

Kutatásunkból látható, hogy a mesterséges megtermékenyítésben részt vevő nők is sok esetben barátoktól, ismerősöktől tudtak erről a lehetőségtől, és volt, aki azt említette, hogy az egészségügyi dolgozók körében is előfordul az ismerethiány. Sok édesanya külföldi oldalakról tájékozódik. A gyermeket egyedül vállaló nők sok esetben szintén az interneten, a közösségi médiában tájékozódnak arról is, hogy miként beszéljék meg gyermekükkel, hozzátartozókkal vagy a környezetükben élőkkel azt, hogy gyermekük donorspermiummal vagy donorpetesejt/donorembrió segítségével fogant meg. Sajnos nagyon kevés közvetlen, konkrét segítséghez jutnak: csak néhány (főleg budapestiek számára elérhető) workshopon, csoportfoglalkozáson tudnak tapasztalatot megosztani, információt szerezni, támogatást kapni.

Amikor örömeikről, nehézségeikről kérdeztük az SMBC-ket, kiderült: többségük legfőbb öröme a gyermek, a legnagyobb örömet az ő fejlődésük jelenti. Sokan többszöri próbálkozás után, minden nap hálával gondolnak arra, hogy lehetőségük adódott a gyermekvállalásra.

„Nem tudom megvan- e az a kép az oroszlánkirályból, amikor így föltartják a gyereket .. tehát hogy kábé ez a vizionált képem, amikor … én végre állapotos lehettem, amikor tehát a nagyon sok terhesség alatti nehézséggel, a születést követő nehézséggel…, amikor tehát annyi sok megpróbáltatás és nehézség után, hogy tizen- majdhogynem mondhatom, hogy huszon éves küzdelem, rengeteg nőgyógyászati probléma, párkapcsolati nehézségek, óriási önismereti utat követően, ez a gyerek így ott volt, szóval, hogy az egy ilyen katartikus létállapot volt…nincs olyan nap, hogy én ezért ne legyek hálás, … hogy nekem van egy gyerekem, és hogy ilyen gyerekem.” – Abigél

„Tehát igen, én azt gondolom, hogy ez volt az életemnek a legfőbb célja, és hogy ezt sikerült, és azért nagyon elégedett vagyok.” – Gabriella

Természetesen, ahogy a többi anyának, a gyermeküket egyedül vállaló nőknek is vannak nehézségeik. Ezek főleg abból fakadnak, hogy nem csupán a mindennapi teendőket kell egyedül végezniük, hanem minden felelősség őket terheli. Eredményeink szerint a széles szociális hálóval rendelkezők sokkal könnyebben boldogulnak: ahol nagyobb család vagy baráti kör tud besegíteni, ott kisebb nehézségekkel szembesülnek az anyák. Kihívást jelenthet a magasabb életkor is – sokan éppen azért vállalnak egyedül gyermeket, mert elérték vagy meghaladták a reproduktív időszak korhatárát. Ebben az esetben nehézséget jelent, hogy a szülők már idősek, kevésbé tudnak segíteni, vagy éppen a kisgyermek mellett ők is gondozásra szorulnak. Az anya életkorának növekedésével a teherbíró képessége csökkenhet. Az egyedül örökbe fogadó szülők nehézségei között megemlíthető, hogy az örökbe fogadott gyermekek sokszor speciális fejlesztést igényelnek, többeknek súlyos egészségügyi problémájuk van, vagy a gyermek esetleges traumáinak feldolgozásához szakember segítségére van szükségük. Az egyik interjúalanyunk elmondása szerint számára az örökbefogadás narratíváját felülírja az, hogy speciális igényű gyermeket nevel egyedül, és ez okozza a fő nehézséget.

„Nem csak simán egyedülálló anya vagyok a logisztikai problémákkal, meg az anyagi kardélen táncolással, mert ugye egyedülálló anyának lenni az kb. út a szegénységbe, mert nincs időd dolgozni, mert napi 3-4 órán át nem tudok dolgozni, és sokkal több a költség. Hát így gondolom, ez így nyilvánvaló, ezt nem kell részleteznem, meg a sok fejlesztés, meg az ide vinni, oda vinni, tehát a pénz az megy, és közben nincs napi 8 órám vagy 10 órám szabad, hogy dolgozzak…” – Alexandra

Annak ellenére, hogy a gyermeket egyedül vállaló nők többsége anyagilag is tudatosan készül a szülőségre, és kvalitatív kutatásunk alanyainak többsége kifejezetten jó anyagi helyzetű, voltak válaszadók, akik az évek alatt felélték a tartalékokat, különösen azokban a családokban, ahol tartós betegséggel élő vagy speciális fejlesztést igénylő gyermek van.

Az egyszülős családok állami anyagi támogatása rendkívül kis mértékű. Herke Boglárka Az egyszülős családok érdemességének kérdése a 2010-es évek kormányzati diskurzusában című írásában részletesen bemutatja, hogy a jóléti rendszer nem veszi figyelembe az egyszülős családok hátrányát (hogy egy szülőnek kell előteremtenie a család számára az anyagi feltételeket), és számukra nem érhető el külön kedvezmény, ami kompenzálná ezt a hátrányt, sőt vannak olyan lehetőségek, amikkel egyedülálló szülő nem élhet. A családi pótlék folyamatos elértéktelenedése és a hiányzó állami támogatások hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyszülős családok veszélyeztetettebbek az elszegényedés szempontjából.

A családi pótlék a gyermekét egyedül nevelő szülő esetében emelt összegű ugyan, de ez rendkívül alacsony összeg (több interjúalanyunk „vicc”-ként említette: egy gyermek esetén 13 700 Ft havonta, míg a kétszülős családok 12 200 Ft-ot kapnak. A kormány tehát 1500 Ft-tal „kompenzálja” az egyik szülő kiesett keresetét.)

Sok SMBC egy gyermeket vállal, így az elkövetkező években kiterjesztésre kerülő, anyáknak járó SZJA-mentesség sem illeti meg őket. Több interjúalanyunk megemlítette, hogy úgy érzik, ezzel is háttérbe szorítják őket. A kutatásban részt vevők összességében elégedetlenek az állami támogatással. A rosszabb anyagi helyzetben élőknek nagyon fontos lenne az anyagi támogatás, de sokan nem az anyagi támogatást hiányolják, hanem az annak hiánya mögött megbújó elvi, erkölcsi megfontolás miatt fejezték ki csalódottságukat, hiszen nem csupán a jóléti juttatások kapcsán, hanem a kormány kommunikációjában, a családról folyó diskurzusokban is megjelenik a hagyományos, „kívánt” családformák előtérbe helyezése az egyszülős családokkal szemben. A kutatásunkban részt vevők közül többen kiemelték, hogy nem anyagi támogatásra lenne szükségük, hanem arra, hogy a kormány és a társadalom elfogadja őket a többi családformával egyenrangú családként.

„Rémes, ami van tehát, hogy mi nem is vagyunk család, mert hogy a család az apa, anya, gyerek ….nem érzem reális támogatásnak azt, amit a kormány ad.” – Anna

Az anyasághoz kapcsolódó érzések felől érdeklődve kutatásunkból az derült ki, hogy leginkább az öröm dominál. Nagyon sokan megemlítették azt is, hogy az örömön kívül felmerülnek az anyasághoz köthető nehézségek is, azaz természetesen kettős és vegyes érzések is vannak bennük.

„Én nagyon élvezem, rettenetesen élvezem az anyaságot, és borzasztóan fárasztó is. Gondolom mindenkinek, meg mindenkinek, aki egyedül van egy gyerekkel borzasztó, én így most így a 2 év körüli gyerekkel néha vágynék rá, hogy valaki vigye el egy napra és ne hozza vissza 3 napig. De de egyébként összességében nagyon élvezem.” – Nikolett

Néhányan említették, hogy szégyenérzet vagy kisebbrendűség-érzés is van vagy volt bennük az anyává válás ezen útját taposva. Volt, akinél ezek a negatív érzések idővel csökkentek, sőt akár büszkeséggé is változtak. A szégyenérzet az egyedülállósághoz kapcsolódott, örökbe fogadó és mesterséges megtermékenyítés útján anyává váló nőknél is megjelent. Az egyik örökbe fogadó válaszadó azt említette, hogy eleinte azt érezte, ő kevesebbet ér, az idő múlásával pedig úgy érzi, hogy ő nem ér kevesebbet, inkább két ember feladatát látja el, és büszke lehet magára.

„És régebben, amikor így olyan helyzetben voltam, hogy házaspárok voltak ott, meg anyuka, apuka, … nehéz volt azt megélni nekem, hogy én nem bírtam egy ilyen egy apukát szerezni a gyerekemnek, hogy micsoda lúzer vagyok már, szegény gyereknek nem lesz apja. Én nem vagyok olyan értékes, mint az a család, mert ott van mindenki, itt meg nincs…… de most már nem érdekel, ha valaki kritizál, érek-e annyit, nem érek annyit, kétszer annyit érek, mert két embernyi melót csinálok egyedül. Tehát most sokkal jobban van bennem egy ilyen önértékelés." – Alexandra

„Szóval inkább nekem még főleg a terhesség alatt, hogy így kicsit ilyen szégyelltem magamat nem is kicsit nagyon, tehát minthogyha ilyen bélyeg lenne rajtam, hogy én egy annyira sikertelen vagyok, hogy én nem tudtam összehozni egy párkapcsolatot, és így egyedül kell, hogy vállaljam.” – Kira

Többen említették, hogy számukra természetes érzés az anyaság, és semlegesen viszonyulnak ahhoz, hogy „donoros anyukák”. Volt, aki említette, hogy ő büszke rá, hogy egyedül vállalta a gyermekét, és vagánynak tartja a döntését.

Többekben a bűntudat vagy lelkiismeret-furdalás érzése is megjelenik a gyermekükkel szemben, ami attól való félelmükből fakad, hogy milyen következményekkel járhat a gyerek számára, hogy nincs jelen apa az életükben. Látható azonban, hogy a gyermek növekedésével ez az érzés csökken, hiszen az anyák megtapasztalják, hogy a gyermekük szépen fejlődik. Számos nagymintás nemzetközi kutatás született annak vizsgálatára, hogy a gyermekek fejlődése hogyan alakul a különböző családtípusokban. A Bergh–Wennerholm szerzőpáros a asszisztált reprodukciós eljárások hatásait, Golombok és szerzőtársai az SMBC szülőség hatásait, míg Lipman és szerzőtársai, valamint Aveneoli és szerzőtársai az egyszülős (egyedül maradt szülő) nevelés hatásait vizsgálták. Eredményeik szerint önmagában sem az, hogy mesterséges megtermékenyítés segítségével, sem az, hogy egyedülállóként vállal/nevel valaki gyermeket bármilyen formában, nem okoz kognitív vagy pszichés hátrányt a gyermek számára. Amikor mesterséges megtermékenyítéssel és spontán módon fogant gyerekeket hasonlítanak össze, kiderül: az egészségügyi szempontból a fokozottabb rizikót az ikerszülések jelentik, ám ha az ikerterhességeket nem veszik figyelembe, a mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermekek pszichomotoros, társas, nyelvi, illetve kognitív fejlődésében sincs különbség spontán módon fogant társaikhoz képest. Iskolai teljesítményüket, pszichológiai alkalmazkodásukat és jóllétüket tekintve sincs különbség. Ha az egyedül gyermeket vállaló, mesterséges megtermékenyítésben részt vevő nők gyermekeit hasonlítjuk össze kétszülős donoros családokkal, szintén azt láthatjuk, hogy a két családformában a gyermekek fejlődése nem tér el egymástól. A kutatások azt igazolják, hogy a gyerekek fejlődését nem a család struktúrája befolyásolja leginkább, hanem a család gazdasági és szociális helyzete, a szülő vagy szülők mentális és fizikai egészsége, illetve a család tagjai közötti kapcsolat minősége.

Kutatásunkat szeretnénk folytatni, így olyan szülőket keresünk, akik tudatosan egyedül vagy co-parenting keretein belül vállaltak gyermeket. Aki szívesen részt venne egy online vagy személyes beszélgetésben, kérjük, keresse a kutatás vezetőjét, Bognár Adriennt a bognar.adrienn@pte.hu email címen. Előre is nagyon köszönjük a jelentkezéseket!

A szerző a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Társadalom- és Médiatudományi Intézet Szociológia Tanszékének adjunktusa. A címlapkép illusztráció.

Irodalom

• Avenevoli, S. – Sessa, F. M. – Steinberg, L. (1999): Family structure, parenting practices, and adolescent adjustment: An ecological examination. In E. M. Hetherington (Ed.), Coping with divorce, single parenting, and remarriage: A risk and resiliency perspective (pp. 65–90). Lawrence Erlbaum Associates Publishers.
• Bergh, C., – Wennerholm, U.-B. (2020): Long-term health of children conceived after assisted reproductive technology. Upsala Journal of Medical Sciences, 125(2), 152-157.
• Golombok, S. – Tasker, F. (2015): Socioemotional development in changing families. In M. E. Lamb & R. M. Lerner (Eds.), Handbook of child psychology and developmental science: Socioemotional processes (7th ed., pp. 419–463). John Wiley & Sons, Inc..
• Golombok, S. – Zadeh, S.- Imrie, S. – Smith, V. – Freeman, T.(2016): Single mothers by choice: Mother-child relationships and children's psychological adjustment. J Fam Psychol. 2016 Jun;30(4):409-18. doi: 10.1037/fam0000188. Epub 2016 Feb 11. PMID: 26866836; PMCID: PMC4886836.
• Golombok, S. -, Zadeh, S. – Freeman, T .-, Lysons, J. -, Foley, S. (2020): Single mothers by choice: Parenting and child adjustment in middle childhood. J Fam Psychol. 2021 Mar;35(2):192-202. doi: 10.1037/fam0000797. Epub 2020 Sep 17. PMID: 32940489; PMCID: PMC8054653.
• Golombok, S. – Cook, R. – Bish, A. – Murray, C. (1993): Quality of parenting in families created by the new reproductive technologies: A brief report of preliminary findings. Journal of Psychosomatic Obstetrics and Gynaecology, 14, 17–22
• Herke, B. (2023): Az egyszülős családok érdemességének kérdése a 2010-es évek kormányzati diskurzusában. In: Husz, Ildikó (szerk.) Mi a család? : Tanulmányok a család fogalmáról a jelenkori Magyarországon)
• Kressierer, D. K. – Bryant, C. D. (1996). Adoption as deviance: Socially constructed parent–child kinship as a stigmatized and legally burdened relationship. Deviant Behavior, 17(4), 391–415.
• Lansford, J. – Ceballo, R. – Abbey, A. – Stewart, A. J. (2001): Does family structure matter? A comparison of adoptive, two-parent biological, single-mother, stepfather, and stepmother households. Journal of Marriage and Family, (63), 3, 840–851.
• Lipman, E. – Boyle, M. – Dooley. M. – Offord, D.(2002): Child well-being in single-mother families. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry. 2002 Jan;41(1):75-82.
• Neményi, M. – Takács, J. (2015): Örökbefogadás és diszkrimináció Magyarországon. Esély, 27 (2), 32-61.o
• Steenberg, M. – Koert, E. – Schmidt, L. – Bogstad, J. – Sylvest, R. (2024): Single mothers by choice – experiences of single women seeking treatment at a public fertility clinic. In Denmark: A pilot study. In: Midwifery, Volume 134.
• Szalma, I. – Bitó, T. (2021): Knowledge and attitudes about assisted reproductive technology: Findings from a Hungarian online survey. Reproductive Biomedicine & Society Online
• Szalma, I. – Takács, J. (2012): A gyermektelenséget meghatározó tényezők Magyarországon. Demográfia, 55(1), 44–68.
• Szalma, I. – Takács, J. (2014): Gyermektelenség és ami mögötte van. Egy interjús vizsgálat eredményei. Demográfia,57,109-137
• Szalma, I. - Pélyi, L. (2024): A mesterséges megtermékenyítési eljárások társadalmi elfogadottsága Magyarországon. Demográfia, 66 (2-3). pp. 205-233. ISSN 0011-8249
• Szalma, I.(2021): Mesterséges megtermékenyítési eljárásokkal kapcsolatos attitűdök a fiatal gyermektelen nők körében Magyarországon. Socio.hu 2021/1
• Vicsek, L. (2018) Fertility myths, technology myths and their sources - Lay reasoning about age-related fertility decline. Corvinus Journal of Sociology and Social Policy, 9, 49–75.