Borhy László: „Az akadémiai közösség újraegyesítésének feltétele, hogy a választást ne politikai szempontok uralják"

Május 4-én és 5-én tartja közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia. Ezen tisztújításra is sor kerül, elnököt is választ a testület. Az új elnök, főtitkár és főtitkárhelyettes, az alelnökök és az elnökségi tagok személye minden bizonnyal már május 5-én eldől. A jelenlegi elnök, Freund Tamás neurobiológus 2020-ban váltotta Lovász László matematikust, és két elnöki perióduson keresztül töltötte be ezt a tisztséget. A tavaly év végén kezdődött jelölési folyamat márciusban zárult, a hónap közepén napvilágot látott, kik a jelöltek, valamint nyilvánossá váltak a programok is.

Az elnöki pozíció négy jelöltje Borhy László régész, Miklósi Ádám etológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus. Körkérdést intéztünk a négy elnökjelölthöz.

• 1. Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

• 2. Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

• 3. Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból pozitív, illetve negatív szempontból?

A jelöltek válaszait teljes terjedelmükben közöljük. Elsőként Dr. Borhy László válaszait olvashatják.

Régész, egyetemi tanár, 2017 és -25 között az ELTE rektora, 2022 és -24 között a Magyar Rektori Konferencia elnöke, 2014 és - 18 között az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének vezetője. 2019 óta az MTA rendes tagja. 2006 óta az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszékének egyetemi tanára. Fő területe a régészeti kutatás a késő római hadtörténet, római császárkori művészet, ókori falfestészet, gliptika, latin epigráfia vonatkozásában.

Borhy fontosnak tartja a megosztott tudományos közösség újbóli integrációját. Az MTA és a HUN-REN viszonyában irányadónak véli az Akadémia és a kutatóközösség többszöri jelzéseit arról, hogy a kutatóhálózat MTA alatti működése a legjobb megoldás. Külön figyelmet fordítana a fiatal kutatókra, akiknek kiszámíthatóságot, szakmai perspektívát és közösséget kellene biztosítani. Kiemeli, hogy az elmúlt években a magyar tudomány minden nehézség ellenére számos területen megőrizte nemzetközi jelenlétét és teljesítőképességét.

1. Mi az első három legfontosabb intézkedés, amellyel kezdené az elnökségét?

Rengeteg feladat van, viszont priorizálni kell őket. A feladatok kijelölésénél a sorrendiség döntő, én is három olyan területet látok, amelyek egymásra épülnek.

Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia működési feltételeinek rendezését és autonómiájának megerősítését emelem ki, ami a világos szabályok és kiszámítható intézményi keretek kérdése. Ennek részeként az egyik legsürgetőbb feladat a 2019-ben leválasztott kutatóhálózat helyzetének hosszú távon fenntartható rendezése és újjászervezése, oly módon, hogy az a kutatóközösség, a felálló új kormányzat, az Akadémia és az Európai Unió számára egyaránt megnyugtató legyen. Az elmúlt években mind az Akadémia, mind a kutatóközösség többször jelezte, hogy a kutatóhálózat MTA alatti működését tartja a legjobb megoldásnak. Az MTA ezt az álláspontot a közelmúltban ismét nyilvánosan megerősítette, hiszen ez biztosíthatja a stabilitást és a fejlődés feltételeit. A helyzet rendezése érdekében az új vezetés sürgető feladata, hogy a felálló kormányzattal mielőbb megállapodjon a kutatóközpontok működési kereteiről, a szervezeti struktúráról, valamint a kiszámítható és minden tudományterületet egyformán megbecsülő finanszírozásról. Ezzel párhuzamosan szükséges a 2019 óta végrehajtott átalakítások következményeinek feltárása és értékelése. Az elmúlt évek tanulságai alapján a leendő ernyőszervezet vezetőinek olyan új irányítási struktúrát kell kialakítani a kutatóközpont-vezetők és a kutatók bevonásával, amely a kutatói szabadság tiszteletben tartása mellett képes teret adni a tudományos teljesítmény kibontakozásának, és egyben figyelembe veszi a finanszírozást biztosító kormányzati stratégiai célokat is. Vezetői tapasztalataim megerősítettek abban, hogy a döntéshozatal túlzott koncentrációja helyett az MTA sokkal szélesebb tudásbázisra építve lesz képes a kutatóhálózatban rejlő tudományos energiák felszabadítására és hazánk javára fordítására.

Másodikként a tudományos közösség integrációját tartom kulcsfontosságúnak, mert a széttagoltság csökkentése, az együttműködések erősítése és a minőségelv következetes érvényesítése nélkül nem lehet tartósan magas színvonalon működni.

Harmadikként a fiatal kutatók helyzetét említeném: olyan pályaképet kell kínálnunk számukra, amely kiszámíthatóságot, szakmai perspektívát és közösséget biztosít, mert enélkül a rendszer hosszú távon nem fenntartható. Fontosnak tartom, hogy a fiatal kutatók ne csak résztvevői, hanem formálói is legyenek a rendszernek. A pályakép megerősítésére olyan célzott programokra is szükség van, amelyek közvetlenül is támogatják a kutatói munkát és a szakmai közösségek épülését.

Ugyanakkor a három terület nem különálló cél: együtt adhatnak alapot olyan működéshez, amely stabil, de megújulásra is képes.

2. Miként látja esélyeit az elnökválasztáson?

Az MTA elnökválasztása nem verseny, főleg nem politikai verseny. Az akadémiai közösség újraegyesítésének alapvető feltétele, hogy a választást ne politikai szempontok uralják. Fontos, hogy az Akadémia képes legyen egyszerre helyreállítani a működési stabilitást és megújítani intézményi kereteit. Az esélyek latolgatásánál fontosabbnak tartom, hogy miről is szól ez a választás: az MTA jövőjéről, a függetlenségéről és a tudományos közösség iránti felelősségről. Ha a kollégáim úgy látják, hogy az általam képviselt irány – az autonóm, szakmai alapon működő, az ország vezetésével együttműködő, de nem politizáló Akadémia – támogatásra érdemes, akkor bizalmuknak köszönhetően együtt alakíthatjuk a 200 éves MTA jövőjét. Felsőoktatási intézményben betöltött vezetői pozícióimban – az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánjaként, majd az egyetem rektoraként, valamint a Magyar Rektori Konferencia elnökeként – bizonyítottam, hogy képes vagyok összetett rendszerek működtetésére, eltérő érdekek összehangolására és a döntéshozókkal folytatott tárgyalások során az általam vezetett intézmények érdekeinek képviseletére.

Számomra nem a pozíció a lényeg, hanem a magyar tudományosság szolgálata. Hiszem, hogy az elnöki tisztség a bizalomról szól. Az MTA közössége ugyanis kampány helyett koncepciót, életpályát és hitelességet mérlegel. Meggyőződésem, hogy az MTA következő éveinek programját csak együtt, az érintettek bevonásával lehet hitelesen megalkotni. Ezért elnökjelöltként elsősorban a koncepcionális kérdésekre fókuszálok. Azt tudom felkínálni, amit eddig is képviseltem: a szakmai autonómia tiszteletét, a kiszámítható működés iránti elkötelezettséget és a meggyőződést, hogy az Akadémia akkor tölti be a hivatását, ha a tudomány saját mércéje szerint szervezi önmagát. A döntés a közösség kezében van, megvalósítható programot alkotni csak együtt tudunk.

3. Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból, pozitív, illetve negatív szempontból?

Nem feladata egy MTA elnökjelöltnek az előző elnök munkáját értékelni, de úgy gondolom, hogy igen nehéz helyzetben számos jelentős eredmény született. Az MTA méltó módon ünnepelte meg alapításának 200. évfordulóját, és ez az eseménysorozat az ország minden részében valamennyi korosztályhoz eljutott. Az MTA és a lakosság kapcsolatát szélesítő, hagyományteremtő programok indultak, például ilyen az Alumni vagy a Tudománybarát Település program. Ugyanakkor egy hatéves időszak értékelésekor az arányérzék a legfontosabb, a pillanatképek helyett érdemes a folyamatokra figyelni. Pozitívumként mindenképpen kiemelem, hogy a magyar tudomány minden nehézség ellenére számos területen megőrizte nemzetközi jelenlétét és teljesítőképességét, sok kiváló eredmény született, és a kutatói közösség tartása, szakmai elkötelezettsége ezekben a nehezebb években is megmaradt.

Ugyanakkor nem lehet elhallgatni a feszültségeket sem. Az intézményi környezet kiszámíthatósága megrendült, sérült, és ez közvetlenül gyengítette a bizalmat, az együttműködéseket, sőt a fiatal kutatók pályaképének kiszámíthatóságát is. Az MTA, az egyetemek és a kutatóhálózat viszonyának átalakulása feszültségeket hozott, és ennek következményei vannak a teljes rendszerre nézve.

Ezt az időszakot nem lezárt fejezetként, hanem tanulságként értelmezem, és úgy látom, mint ami egyszerre mutatta meg a magyar tudomány és a tudós közösség erősségeit, valamint sebezhetőségét.

A következő időszak feladata ezért nem pusztán a korábbi állapotok visszaállítása, hanem egy stabilabb, átláthatóbb és a leendő ernyőszervezet, a kutatóközpontok és a munkavállalók együttműködésen alapuló működési modell kialakítása. Ezért tartom kulcsfontosságúnak az intézetek visszatérésének kérdését, amelyért a Közgyűlés előtt az április 8-i programbeszédemben is a leghatározottabban kiálltam. Ezért fontos számomra az MTA által támogatott kutatócsoportok léte és egyetemi jelenléte, az egyetemekkel és a Fiatal Kutatók Akadémiájával való kiegyensúlyozott és szoros együttműködés. Mindezek alapfeltétele azonban az MTA autonóm és politikamentes működése. Az Akadémia jövője nem épülhet kapcsolati tőkére, a jövő építéséhez bizalom, együttműködés és sok munka kell. Mindez csak akkor lehet tartós, ha az Akadémia működése és eredményei a társadalom számára is elérhetőbbé, láthatóbbá válnak, és így a tudományba vetett bizalom is megerősödik.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: