Ma érkezik meg az év leglátványosabb meteorraja, a Perseidák

augusztus 12.
tudomány

A Perseidák szerda éjjel és csütörtök hajnalban érik el maximumukat, így a napfogyatkozás után is érdemes kémlelni az eget. A meteorraj maximuma idén egybeesik az újholddal is, vagyis a meteorok a gyenge holdfény miatt jól láthatók lesznek. A Swift–Tuttle-üstökös által hátrahagyott törmelékek a Föld légkörébe érve látványos fény csíkot hagynak maguk után, miközben elégnek. Maga az üstökös a csillagászok szerint meglehetősen nagynak számít a 26 kilométeres átmérőjű szilárd magjával.

A Swift–Tuttle-üstökös 133 évente kerüli meg a Napot, ami azt jelenti, hogy a Földről látható meteorrajban több száz éves törmelékek is megtalálhatók. Ráadásul a meteorok kiindulási pontja úgy néz ki, mintha a raj a Perseus csillagképből érkezne, amiről a nevüket is kapták. A meteorraj az emberiség feljegyzéseiben közel kétezer évvel ezelőtt felbukkant már: az első megfigyeléseket kínai csillagászok tették időszámítás után 36 körül.

Idén a meteorraj július közepétől augusztus 23-ig aktív, azonban a szerda éjszakai és csütörtök hajnal maximumuk a gyér holdfénynek köszönhetően még jobb látványt biztosít majd: a tiszta égbolton és a fényszennyezés-mentes területeken óránként akár 70-80 hullócsillagot is lehet majd látni. A Svábhegyi Csillagvizsgáló előrejelzései szerint már 21 óra körül láthatóvá válnak a Perseidák, ugyanis ekkorra a meteorraj radiánsa több mint 20 fokkal a horizont fölé emelkedik. Tavaly a Qubit is dokumentálta a meteorraj maximumakor látható eget:

Piliscsév fölött sikerült elcsípni ezeket a hullócsillagokat.
Fotó: Kiss Bence és Kun Zsuzsi