A DNS-ben beálló változások nagyon korán jelezhetik a rák kialakulását – és ezt egy sima vérminta is megmutatja
Rendszeres szűrővizsgálatok jelenleg csak bizonyos daganattípusokra állnak rendelkezésre, például a méhnyakrák vagy vastagbélrák szűrésére. Más daganatok esetében a korai felismerés hatékonysága változó, a folyékony biopsziák alkalmazásának legújabb eredményei azonban lehetővé teszik, hogy a rákot már a legkorábbi szakaszában felismerjük vér- vagy vizeletvizsgálat segítségével.
A Cell Genomics folyóiratban publikált eredmények olyan kutatásokra épülnek, amelyeket az Oxford Population Health és a Torontói Egyetem kutatói végeztek, céljuk pedig az volt, hogy azonosítani lehessen a rák kialakulásának legelső jeleit egy olyan vérvizsgálattal, amely képes kimutatni a DNS-ben bekövetkező változásokat.
Jelenleg a folyékony biopsziákat elsősorban a rák diagnózisát követően alkalmazzák: ilyenkor a már meglévő daganatokból származó DNS-t keresik és elemzik, illetve a betegség esetleges kiújulását követik nyomon.
A kutatók olyan emberektől származó vérmintákat vizsgáltak, akiknél a vérvétel időpontjában még hónapok vagy évek voltak hátra a rák diagnózisáig. Arra voltak kíváncsiak, hogy a vérükben található DNS képes-e megmutatni a rák kialakulásával összefüggő legkorábbi biológiai változásokat.
Közel ötszáz eltárolt vérmintát használták fel, a vérvétel időpontjában egyik résztvevőnél sem állt fenn rákos megbetegedés. Néhányuknál később emlő- vagy prosztatarák alakult ki, mások pedig továbbra is rákmentesek maradtak. A kutatók a DNS-ben található, úgynevezett metilációs kémiai mintázatok különbségeit keresték. Ezek az apró kémiai jelölések kapcsolóként működnek: szabályozzák a gének aktivitását.
Ezeknek a markereknek a segítségével a kutatók már a diagnózis előtt 5–8 évvel képesek voltak azonosítani azokat az embereket, akiknél nagyobb volt a prosztatarák kialakulásának kockázata. Az emlőrákot nehezebb volt kimutatni, de itt is megjelentek korai jelek a DNS úgynevezett enhancer régióinak – vagyis génaktiváló szabályozó területeinek – metilációs változásain keresztül.
Bár a teszt általános pontossága alacsonyabb volt, mint prosztatarák esetében, így is képes volt megkülönböztetni azokat a nőket, akiknél magasabb, illetve alacsonyabb volt az emlőrák kialakulásának kockázata, a diagnózis előtt 1,5–8 évvel. A szerzők szerint esetében a teszt valószínűleg nem lenne elég pontos ahhoz, hogy a teljes lakosság körében alkalmazott szűrővizsgálatként használják. Kiegészítő kockázatértékelési eszközként azonban hasznos lehet.
Kapcsolódó cikkek Qubiten:
Íme a 8 legnagyobb áttörés a rákkutatás fellegvárából
A Chicagóban bemutatott friss eredmények új fegyvereket adnak az orvosok kezébe többek között a tüdő-, mell-, prosztata- és hasnyálmirigy-daganatok elleni harcban. Az újgenerációs terápiák és precíziós tesztek több esetben akár már 1-2 éven belül elérhetővé válhatnak.
Egy új, rák elleni injekció akár teljesen is képes eltüntetni a daganatot
Az amivantamab nevű szer olyan betegeknél is hatékony volt, akik a kemo- és az immunterápiára sem reagáltak. A résztvevők medián túlélési ideje több mint kétszeresére nőtt a korábban elérhető legjobb eredményhez képest.
Áttörés lehet a leukémia gyógyításában ez a DNS-módosításra épülő, új terápia
Három éve rákmentes az a brit lány, akinél először kipróbálták, ma tucatnyi páciensnél vetik be az új terápiát, amelytől nagy eredményeket remélnek.