1981 volt az első, 1992 az utolsó év, amikor szeptember 18-át a Rokkantak napjaként ünnepelték – azóta december 3-át tartjuk számon a fogyatékkal élők világnapjaként. A „rokkant” kifejezés rosszul öregedett ugyan, és nem tudta betölteni a neki szánt szerepet, a fogalom elterjedése és különösen az 1981-es év mégis jelentős lépés volt a fogyatékkal élők társadalmi elismertsége felé.
A Budapest 8. kerületében álló épületegyüttes 110 éves fennállása óta a lehető legkülönbözőbb társadalmi csoportoknak adott otthont. Bár az egykori lakótelep története nem a folyamatos fejlődésről szól, mégis akadnak epizódok, amelyekre pozitív örökségképet lehet alapozni. Ha ezt sikerülne közvetíteni, nemcsak a kolónia lenne Budapest egyik legizgalmasabb pontja, de maga a város is jobb hellyé válna.
A kívülállóknak gyakran fejtörést okoz a siketek jelelése: ez nemcsak valamiféle activity, hanem tényleg megértik egymást jelnyelven? Máskor arra csodálkoznak rá, hogy valóban összetett szabályokból felépülő nyelvről van szó. Vagy arra, hogy a hallássérültek nem egyetlen univerzális kommunikációs rendszert használnak, hanem nagyon is különböző változatokat. Ma tíz éve, hogy elfogadták a magyar jelnyelvi törvényt.
Elképzeltük már valaha, milyen lenne, ha nemcsak a kocsmában néznénk úgy a sportközvetítéseket, hogy a zajtól nem halljuk a kommentátort, hanem egyáltalán nem érzékelnénk, amikor a bíró lefújja a mérkőzést, vagy azt, ahogy egy futóversenyen eldörren a rajtpisztoly? Hogy társadalmunk milyen nagy mértékben épít a hangok létére, azzal a hallássérültek naponta szembesülnek. A többiek talán éppen ma, a siketek világnapján.