Történelmi magyar siker az Európai Lány Informatikai Diákolimpián
A négy fős válogatott két arany- és két ezüstérmet nyert az idén Bonnban megrendezett világversenyen.
A négy fős válogatott két arany- és két ezüstérmet nyert az idén Bonnban megrendezett világversenyen.
A diákok versenyzését idén is a Neumann Társaság tehetséggondozási programja segítette.
A Miskolcon tanuló Molnár István Ádám abszolút első helye mellett további 1-1 arany-, ezüst- és bronzéremmel zárta a diákolimpiát a magyar csapat.
Az ukrajnai szervezéssel, online megrendezett versenyen harminc országból vettek részt a legfeljebb 15 és fél éves diákok.
Négy nemzetközi versenyen összesen húsz magyar diák mérettette meg informatikai tudását az idei diákolimpiai szezonban, és tíz érmet hoztak haza – vagyis tartottak itthon, ugyanis idén is online rendezték meg a versenyeket.