Két ezüst-, egy bronzéremmel zárták a magyarok az Európai Lány Informatikai Diákolimpiát
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A hollandiai Veldhovenben megrendezett negyedik Európai Lány Informatikai Diákolimpián (EGOI) versenyző négyfős magyar delegációból Keresztély Zsófia (budapesti Szent István Gimnázium) és Nagy Korina (kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium) ezüstérmet, Horváth Dóra, (Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium) pedig bronzérmet nyert; Nguyen Kim Dorka, (budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) pedig a verseny közel kétszáz versenyzője közül a második napi eredményéért dicséretet kapott – közölte hétfőn a Neumann Társaság.
A diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjának keretében készültek fel a versenyre, az ELTE Informatikai Karával szoros közreműködésben Erdősné dr. Németh Ágnes (a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke) és dr. Németh Zsolt (ELTE IK) vezetésével.
Az EGOI eredményeit ezen az oldalon lehet megtekinteni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Három magyar bronzérem a második Európai Lány Informatikai Diákolimpián
Éles Júlia, Fülöp Csilla és Nagy Korina 44 ország versenyzője között ért el nemzetközi sikert a törökországi Antalyában.
Történelmi sikert arattak magyar középiskolások a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
A Miskolcon tanuló Molnár István Ádám abszolút első helye mellett további 1-1 arany-, ezüst- és bronzéremmel zárta a diákolimpiát a magyar csapat.
Egy ezüst- és öt bronzéremmel zártak a magyarok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Rendező országként két magyar csapat is indulhatott a világ legrangosabb, idén Szegeden megrendezett informatikai versenyén.