A választás estéjén átélt örömérzés aligha magyarázható kizárólag programokkal, kampánytechnikával vagy mandátumkalkulációval. Itt valami más is történt. A politikai esemény egy ponton történetté vált, a történet pedig sokak szemében hőstörténetté.
Igazságügyi miniszterként Varga Judit „a kapcsolati erőszak szörnyű évei során” pontosan azt intézte el saját magának is, amit az összes többi bántalmazott nőnek: jóformán senkit nem érdekel, hány nadrágot vágtak hozzá, akár volt benne öv, csattal, akár nem.
Jó lenne eljutni oda, hogy a nők, a női politikusok esetében ne a nemük legyen fontos. De ez csak akkor lesz így, ha megszokottá válik, hogy vannak női vezetők, és az ő időnkénti bukásukat nem az egész női nem bukásának tudjuk be.
Az igazságügyi miniszter a valóságot erősen csúsztatva tálaló adatokra hivatkozva, a szakirodalmat sajátosan értelmezve igyekszik megvédeni nemrég benyújtott javaslatát, miszerint a bírók akkor is dönthetnének a gyerekek közös felügyeleti jogáról, ha azt az egyik válófélben lévő szülő ellenzi. A jogvédők szerint a tervezett módosítások a társadalom és a bírói gyakorlat átalakulása nélkül veszélyesek is lehetnek.