Nemcsak megalapozatlan, hanem veszélyes is lehet a gyerekekre Varga Judit családjogi törvénytervezete

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Hatalmas vihart kavart Varga Judit igazságügyi miniszter nemrég benyújtott törvényjavaslata (pdf., 40-42. oldal), ami egyebek mellett arról szól, hogy a bontóperek során a bírók akkor is dönthessek arról, hogy a szülők közösen gyakorolják a felügyeleti jogokat, illetve akár heti vagy kétheti váltásban neveljék tovább a közös gyerekeiket, ha azt az egyik szülő történetesen nem akarja. Elég az egyik szülőnek megkérni a bírót, hogy rendelje el mégis, és „ha az a gyerek érdekében áll”, a bíró ezt – a korábbi gyakorlattól eltérően – meg is tehetné. 

Varga elküldte a törvénytervezetet véleményezésre a Családjogi Civil Munkacsoportnak, amit – a titokzatosabb összetételű Családjogi Szakértői Munkacsoporttal együtt – ő maga hívott életre. Tette ezt akkor, amikor az országot megrázó győri kettős gyermekgyilkosságot követő 2020. januári imázsvideójában megígérte, hogy „a nők és a gyermekek kiemelt védelme érdekében a szülői felügyelet és a kapcsolattartás joggyakorlatát is felülvizsgálják”. 

A civil munkacsoport szerint a felülvizsgálat balul sült el, mert – mint mondják – „a javaslat nincs tekintettel a családon belüli erőszakra; nem tér ki arra, hogy milyen módon mérsékelnék a minisztérium azt az igen súlyos kockázatot, hogy ezen újdonsült joggal a bántalmazó magatartást tanúsító szülők visszaéljenek, és hogyan biztosítja majd, hogy az erőszakkal érintett esetek beazonosításra kerüljenek”. Mindez a minisztert nem akadályozta a gyors cselekvésben, hiszen, mint hangsúlyozta, „a nemzetközi tapasztalatok és a legfrissebb kutatások egyértelműen alátámasztják, hogy a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás a gyermekre nézve jobb kimenetellel bír, mintha a gyermek kizárólag egy szülőjével élne”.

A szakirodalomból sok minden kiderül

Bár a miniszter nem nevesítette a tervezete alapjául szolgáló szakirodalmat, a témában valóban született néhány meggyőző tanulmány. Emma Fransson svéd pszichológus és kutatótársai 2015-ben például arról írtak, hogy az egyszülős modellben nevelkedőknél jobb mentális egészségnek örvendenek a válás után váltott gondoskodásban élő svéd gyerekek. Egy ugyancsak Emma Fransson vezette kutatócsoport alig három évvel később egy hasonló témájú tanulmányban azt is kiemelte, hogy a kutatási módszerükkel „nem lehet kideríteni, hogy a váltott gondoskodás és az így nevelt gyerekek jobb pszichés állapota között valóban van-e ok-okozati összefüggés. A szülők válását megelőző tényezők ugyanis jelentősen torzíthatják a kutatás eredményeit, ráadásul közvetlenül befolyásolják a gyermekről való későbbi gondoskodás módját” és a mentális egészségüket is.

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák továbbá, hogy az apa gyermeknevelésben való korábbi részvétele Svédországban döntően befolyásolja, hogy a válást követően milyen mértékű jogokat kap. Miközben ugyanis a svéd családjog az Európai Unió gyermekjogi kritériumainak megfelelően elismeri a gyermekek jogát ahhoz, hogy mindkét szülőjük gondozásában nevelkedjenek, legalább ennyire mérvadó tényezőnek tekinti, és a gyakorlatban sem siklik el afölött, hogy „a gyermekeknek joguk van a védelemhez az elhanyagolás, az erőszak és a kiszolgáltatottság minden formájával szemben.”

Erre kívánta felhívni a figyelmet a női jogvédő civil szervezeteknek az a kommünikéje, amelyet Varga törvényjavaslatát követően hoztak nyilvánosságra. Ebben egyebek mellett említik például, hogy „a kizárólag az egyik szülő kérelmére – és a másik tiltakozása ellenére is – elrendelhető közös szülői felügyelet, valamint a hetes/kéthetes váltás jogi lehetőségének megteremtése újabb eszközt ad a bántalmazók kezébe arra, hogy a szétválást követően is fenntartsák a bántalmazást, hatalmat tudjanak gyakorolni volt partnerük felett a közös gyerek(ek)en keresztül”. 

Nem a gyerek az első a jogi útvesztőkben

Varga és a magyar kormány hozzáállásával ellentétben, miszerint a gyerekek „még abban az esetben is profitálhatnak a váltott gondoskodás előnyeiből, ha a szüleik közötti viszony nem kifejezetten együttműködő”, az idézett svéd szerzők, és más, a korábbi házastársak (túlnyomó többségben az anyák) ellen irányuló partnerkapcsolati erőszak hatásait vizsgáló tanulmányokban azt találták, hogy „az erőszakos apával való kapcsolattartásnak – az általános mintákban vizsgált gyerekekkel ellentétben – nem volt pozitív hozadéka a gyermek életében”. A civil szervezetek a Családjogi Civil Munkacsoport tagjaiként egyébként tételesen véleményezték (pdf) Varga Judit törvényjavaslatát, aggodalmuk kifejtése mellett maguk is tanulmányok hosszú sorát citálták megfontolásra – a jelek szerint eredménytelenül.

Az igazságügyi miniszter ugyanis azzal hárította el a kritikákat, hogy egyrészt „ne vicceljünk már”, másrészt pedig „természetesen fel sem merülhet közös szülői felügyelet megállapítása, ha bármelyik szülő esetén felmerül a bántalmazás gyanúja”. A Varga-féle törvénymódosítást feltétel nélküli lelkesedéssel fogadó Illés Blanka családjogi ügyvéd hasonlóképpen optimista hozzáállása szerint egy bántalmazó vagy elhanyagoló szülő „hiába kér közös felügyeletet, nem fogja megnyerni a pert”.

A Varga által egyébként a tervezete támogatói között felsorakoztatott Hintalovon Alapítvány ugyancsak kiemelte, hogy, még ha a szülők közti konfliktusos viszony szerintük nem is igazolhatja automatikusan a gyermek egyik szülőjével való kapcsolattartásának a korlátozását sem, „ez alól természetesen kivételt képeznek azok az esetek, amikor a gyermek erőszaknak, bántalmazásnak vagy elhanyagolásnak lenne kitéve”.

Ocsút a búzától

Nem is maradt tehát más feladat, mint eldönteni, hogy melyik konfliktus hátterében húzódhat – idővel enyhülő – makacsság, és mely esetekben lehet szó arról, hogy az egyik szülő jogosan próbálja védeni a gyerek(ek)et a bántalmazó másiktól. A családjogi civil és szakértői csoportok létrehozását kiváltó győri kettős gyermekgyilkosság esetében például ránézésre meglepően könnyű lett volna kiszűrni a kockázatokat, ám ez mégsem történt meg. Az áldozatok ugyanis elsőként voltak (felügyelet nélküli) láthatáson az elkövetőnél, azután, hogy az kiszabadult a börtönből, ahová meg azért került, mert álmában többször fejbe verte kalapáccsal a gyerekek anyját. Hasonlóképpen borzolta a közvéleményt a darnózseli hentes esete, aki úgy gyilkolta meg brutálisan a tőle válni szándékozó feleségét (és nyomorította meg lelkileg egy egész életre a gyermekeit), hogy előtte a bíróság – noha a nőt már korábban is bántalmazta – ideiglenesen kizárólagosan neki ítélte a gyerekek felügyeleti jogát.

A Patent Egyesület alapító jogásza, Spronz Júlia, aki több mint húsz éve foglalkozik családon belüli erőszakot elszenvedő nőkkel és gyerekekkel, a Qubit kérdésére felhívta rá a figyelmet, hogy 

„a bántalmazott nőknek van egy olyan közös tulajdonságuk, hogy nem monoklival a szemük alatt érkeznek a bíróságokra és többnyire a bántalmazók sem a tárgyalás alatt rázzák az öklüket, így a bíráknak speciális tudásra lenne szükségük ahhoz, hogy ezeket a szereplőket azonosítani tudják. Ráadásul a bántalmazóknak van egy olyan – többnyire tanult, magas egzisztenciájú, társadalmilag jól beágyazott – köre, akik eddig is kiválóan tudták a saját érdekükben használni a bíróságot és a gyermekek védelmét ellátni hivatott intézményrendszert.”

A szinte kizárólag anyagi vagy mentális elnyomással operáló bántalmazók legfőbb eszköze Spronz és a nemzetközi szakirodalom szerint is (pdf) a manipuláció és „többnyire gondosan ügyelnek arra, hogy egy ujjal se nyúljanak az áldozataikhoz. Tőlük a partnereik és a gyerekeik többnyire a válás után sincsenek biztonságban. Ők azok, akik a bíróságok mellett a gyermekvédelmi rendszert, illetve az oktatási intézményeket is sikeresen vonják be, hogy aztán azok segítségével, sorozatos eljárásokkal lehetetlenítsék el volt partnereik életét. Ha őket eddig nem szűrték ki a magyar bíróságok, mi rá a garancia, hogy ezután ki fogják?”. 

Spronz Júlia beszédet mond a Parlament mellett 2019. szeptemberébenFotó: Balázs Zsuzsanna

Az intellektuális bántalmazókkal együtt élő gyerekek esetében egyébként, nem túl meglepő módon a látencia is jóval nagyobb, mint a fizikai vagy szexuális erőszakkal operálóknál. Spronz szerint ezért is volt különösen fontos, hogy közös felügyeleti jogokat és váltott gondoskodást csak közös megegyezéssel, kölcsönös egyetértésben lehetett kérni. Azokban a családokban ugyanis, ahol nem bántalmazás miatt szakad meg a házasság, vagy a válás környékén nem erősödik fel az amúgy is jelen lévő bántalmazó attitűd, a felek, még ha átmenetileg csalódottak, dühösek is, hajlamosak a vitáikat rendezni és a gyerekek érdekeit a sajátjaik elé helyezni. Ezért is lehetséges, mondja Spronz, hogy a bontóperek 85-90 százalékában a felek külső segítség bevonása nélkül képesek megegyezni a gyerekek felügyeletéről és további gondozásáról. A sok helyen hangoztatott adat, miszerint az elvált családokban élő gyerekek kimagasló többségét anyák nevelik, azért alakul így, mert a válás mellett döntő apák és anyák – a gyerekek gondozásának korábbi gyakorlatát is szem előtt tartva – így döntenek. 

Városi legendák és a rögvalóság

A vitás helyzetekben, azaz az esetek maradék 10-15 százalékában, ahol a felek megegyezése hiányában a bíróság dönt a felügyeletről és a gondoskodás menetéről, már tizenöt éve is 40-50 százalékban az apák javára döntöttek – ismerte el kutatási eredményében egy egyébként az anyák iránti részrehajlással egyáltalán nem vádolható jogászcsapat a 2006-os állapotokat. 

Spronz a tapasztalatai alapján úgy véli, hogy azóta ez az arány tovább tolódhatott az apák javára, ám ezt tényszerű adatokkal nem tudja alátámasztani. Mint mondja, próbáltak erre vonatkozó statisztikát szerezni az Országos Bírósági Hivataltól (OBH) ám az – a megkeresésükre adott válaszában – annyit közölt, hogy nem tartja nyilván a peres felek nemét. Amikor bíróságfigyelő akciójuk keretében a Patent jogászai és önkéntesei azért keresték az OBH-t, hogy a segítségükkel családon belüli erőszaktól terhelt bontóperekre ülhessenek be megfigyelőként, „a válasz az volt, hogy nem tartják számon, melyik családjogi per érintett a bántalmazásban”, így aztán Spronz szerint még azt sem lehet tudni, hogy a bontóperek hány százalékánál kellene résen lenni.

Nemigen akad nő, aki ne akarná megosztani a terheket

Az amúgy is a nők tehermentesítéséért és egyenlő munkaerőpiaci részvételéért küzdő nőjogi szervezetek Spronz elmondása szerint távolról sem azért tiltakoznak, hogy „a válás előtt is egyenrangú partnerként fellépő, vagyis a gyermekeik gondozásából egyenlő részt vállaló apáknak ne legyen lehetőségük áldásos tevékenységüket a válás után is folytatni, vagy akár a szülőként a válásig kevésbé jól teljesítő, ám fejlődni szándékozó apáknak ne legyen lehetőségük a gyermekeik érdekeit szem előtt tartva folyamatosan fejlődni. Azt szeretnénk elkerülni, hogy az új szabályokat a bántalmazók kiszűréséhez szükséges speciális tudással nem rendelkező bírák és gyermekvédelmi szakemberek mellett könnyedén a maguk – és nem a gyermekeik – hasznára fordító apák könnyebben terrorizálhassák a hozzátartozóikat.”

Az Indexnek nyilatkozó Illés Blanka családjogi ügyvéd szerint „a kanyarban lévő jogszabály-módosítást elsősorban a megváltozott társadalmi igények, az átalakuló szülői, női, férfiszerepek kényszerítették ki (...), az apák ma már nagyságrendileg több időt töltenek a gyermekeikkel és érzik magukénak a gondoskodási feladatokat.” Spronz Júlia ezzel szemben úgy látja, hogy Magyarországon igen lassan javulnak a szóban forgó mutatók, és kétség sem fér ahhoz, hogy ma is a nők végzik a reproduktívnak és láthatatlannak egyaránt nevezett háztartási munka túlnyomó többségét. Akárcsak a válás jogi eljárásrendjében példaként hozott Svédországban – a szakember szerint – Magyarországon is előbb a megfelelő társadalmi közeget kellene megteremteni a változásokhoz. 

Svédországban az 1970-es évek második felében, a nők emancipációját, a gondozási, háztartási teherviselésből a férfiak egyenlő arányú részvételét, például a férfiak csecsemőkorú gyermekeikkel való otthon maradását és a nők munkaerőpiaci részvételét (értsd: mint anyagi biztonságát) ösztönző kormányzati intézkedéseket megelőzően a különélő pároknak mindössze 1-2 százaléka nevelte váltott gondoskodásban a közös gyerekeit. Varga miniszter és a társadalmi anomáliákra kevésbé érzékeny szakemberek Spronz szerint hajlamosak elfeledni, hogy miközben ez az arány Svédországban 30-40 százalékosra nőtt, ezzel párhuzamosan legalább ugyanennyivel nőtt azoknak a férfiaknak az aránya is, akik egyenlő vagy közel egyenlő arányban vállalnak részt a háztartási és gondozási teendőkből. Így történhetett, hogy miközben Svédország – a többi skandináv állammal együtt – tartósan listavezetővé vált a nemi alapon legegyenlőbb társadalmak világranglistáján, addig Magyarország ugyanezen a listán idén a 99. helyen kullog (pdf), így a 156 résztvevő országból már egyetlen európai állam sincs mögötte.

Kapcsolódó cikk a Qubiten: