Illik-e Milton Friedmanről egyetemet elnevezni Magyarországon?

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség október közepén, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól kapott 1,1 milliárd forintos hitelből és a külföldi adományokból álló önerőből megvásárolta a Zsigmond Király Egyetemet – pontosabban az azt működtető céget –, nem sokkal később pedig fenntartói jogával élve át is nevezte a felsőoktatási intézményt. Az egyetem december közepétől a magyar származású amerikai közgazdász, Milton Friedman nevét viseli.

A tudományága kulcskérdéseit közérthetően feszegető bestsellerei, televíziós bölcselkedései és nem mellesleg a gazdasági folyamatokat erősen befolyásoló politikai tanácsadó szerepe miatt a celebközgazdász archetípusát is megteremtő Friedman 1976-ban közgazdasági Nobel-emlékdíjban részesült. Az is tuható róla, hogy szülei mindketten Beregszászról vándoroltak ki a 19. század végén Amerikába, de csak ott találkoztak egymással, mint ahogy az is életrajzi tény, hogy 2006-ban, 96 évesen hunyt el. De ki volt az egyetem névadója, mit tett le az asztalra, és illik-e egyetemet elnevezni róla Magyarországon?

A friedmani hármasság

„Három szerepet is játszott a 20. század szellemi életében: ő volt Friedman, a közgazdászokhoz szóló közgazdász, a fogyasztói magatartásról és az inflációról írott, többé-kevésbé politikamentes szakmai elemzések szerzője; ő volt Friedman, a szakpolitikai vállalkozó, aki évtizedeken át kampányolt a monetarizmusként ismert politika mellett, és megérte, hogy a Federal Reserve [az USA központi bankja] és a Bank of England az 1970-es évek végén az ő tanítását kövesse – hogy aztán pár év múltán mint használhatatlant elvesse; és végül ő volt Friedman, az ideológus, a szabad piac dogmájának nagy népszerűsítője. A szabad piacok bajnokától az igaz hit hirdetését várták, nem azt, hogy hangot adjon a kételyeinek. Ő eljátszotta, amit hívei elvártak tőle. Így lett a pályája kezdetén felvillanyozó bálványrombolóból az újortodoxia bigott védelmezője” – írta Friedmanről nekrológként is olvasható, a New York Review of Books 2007-es második számában megjelent tanulmányában Paul Krugman. A gazdaságföldrajz és a külkereskedelem-elmélet 2008-ban szintén Nobel-díjban részesített sztárja cikkében nem tört pálcát Friedman tudományos teljesítménye fölött, azonban erős kritikával elemezte kortársa életművét.

Az 1912-ben Friedman Jenő és Landau Sára gyermekeként New Yorkban született Milton Friedman népszerűsége csúcsát az 1978-ban megjelent Free to Choose (Szabad választás) című, feleségével közösen írt, magyarra is lefordított könyvvel érte el. Az amerikaiak ebben ugyanis azt olvashatták, hogy amikor őseik megérkeztek az Újvilágba, „nem várták őket arannyal kikövezett utak, nem találtak könnyű életet. Viszont kaptak szabadságot és lehetőséget, hogy képességeik legjavát kifejthessék. Kemény munkával, találékonysággal, takarékossággal és némi szerencsével legtöbbjüknek sikerült reményeiket és álmaikat valóra váltania”.

„Milton Friedman és felesége könyvükben elfelejtették megemlíteni, hogy ezek a találékony és nagyon keményen dolgozó emberek otthon, Írországban ugyanezen képességekkel és ugyanilyen szabadsággal egyszerűen éhen haltak volna a burgonyavész miatt. Valami más is kellett még, mint a szabadság, és ez a más az indiánok földje volt: vagyis az akkor korlátlannak megélt erőforrások. (...) Abból a véletlenből, hogy mind Adam Smithnek a szabadpiaci elveket hirdető munkáját, A nemzetek gazdaságát, mind az amerikai Függetlenségi nyilatkozatot ugyanabban az esztendőben, 1776-ban adták ki, Milton Friedman azt a következtetést vonta le, hogy a szabadság és a szabad piacgazdaság elválaszthatatlanok” – olvasható Ménes András 2016-ban a Korunkban megjelent tanulmányában.

A piac, a mindenható

Az efféle nagyvonalú összefüggések keresése helyett Friedman korábbi szakmunkáiban inkább a szikár tényekre alapozott. Egyik tézise volt, hogy a gazdasági problémák legfőbb oka az infláció, ami pedig arra vezethető vissza, hogy az állam adók formájában túlságosan sokat von el a vállalkozói szférától, és juttat a költségvetésen keresztül a kevésbé hatékony állami vállalatoknak. Mint azt Krugman is írja, Friedman a szabadpiac közgazdaságtanát népszerűsítő szerzőként 1946-ban debütált egy, az aktuális lakáskérdésről elmélkedő röpirattal, amelyet az 1982-ben szintén Nobel-díjjal kitüntetett George J. Stiglerrel közösen jegyzett, aki később munkatársa lett a Chicagói Egyetemen.

„Nem volt semmi új abban, hogy a piacok a szűkös javak elosztásának hatékony eszközei vagy hogy az árszabályozás hiányt szül és csökkenti a hatékonyságot. Mégis, számos közgazdász, tartva a hirtelen – Friedman és Stigler előrejelzései szerint országosan mintegy 30 százalékos – lakbéremelés kedvezőtlen visszahatásától, inkább a szabályozás valamilyen fokozatos leépítését javasolta volna. Friedman és Stigler azonban félresöpörte az efféle megfontolásokat”. Krugman szerint ez a konokság Friedman védjegyévé vált. Újra meg újra piaci megoldást javasolt mindazokra a problémákra, amelyekről szinte mindenki más azt tartotta, hogy orvoslásuk széles körű állami beavatkozást igényel.

„Miltonnak mindenről a pénzkínálat jut az eszébe. Nos, nekem mindenről a szex jut az eszembe, de erről nem beszélek a tanulmányomban” – írta Robert Solow, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora 1966-ban.

A chilei kaland

A Friedman nevével fémjelzett chicagói iskola monetarista elméletének első gyakorlati megvalósítására Chilében került sor. Az 1970-ben az ország elnökének választott Salvador Allende széles körű gazdasági és szociális reformokat akart végrehajtani a gazdaság állami szektorának megerősítésével, és egyebek mellett az amerikai tulajdonú rézbányák államosításával. A külföldi tőke menekülőre fogta, az infláció elszabadult, az életszínvonal zuhanni kezdett, és 1973. szeptember 11-én Augusto Pinochet tábornok puccsal megdöntötte a kormányt, ám ez az inflációra nem volt hatással. Két évvel a junta hatalomra kerülése után az egykor a Chicagói Egyetemen tanuló, Pinochet-párti közgazdászok meghívták Friedmant Chilébe.

„Pinochettel is találkozott, de ő maga sohasem volt a katonai junta tanácsadója, tanítványai, a »chicagói fiúk « hamarosan a katonai kormány legfőbb gazdasági tanácsadói lettek. Friedman látogatása után a katonai junta bejelentette, hogy az inflációt bármi áron leszorítja. A költségvetési kiadásokat lefaragták majdnem 25 százalékkal, a közalkalmazottak tízezreit tették munkanélkülivé, privatizálták az állami tulajdonban lévő iparágakat, liberalizálták a tőkepiacot, ezzel lehetővé tették a profit teljes kivitelét. Végezetül pedig, hogy a külföldi befektetők ne remegjenek a bizonytalanságtól, a hazai fizetőeszközt a dollárhoz rögzítették” – írja Ménes.

A Friedman-féle sokkterápia a gyakorlatban hatásos volt: az inflációt az 1975-ös 400-százalékról három év alatt 40 százalékra csökkentette. A chilei gazdaságnak ugyanakkor sokba került a sokk: a fogyasztás 30, a GDP pedig 10 százalékkal esett vissza, a munkanélküliség pedig elképesztő méreteket öltött. A tüntetésekből nyílt lázadássá váló ellenállást Pinochet leverte – a junta közel 3 ezer emberi élettel nem tud elszámolni. Pár évig úgy tűnt ugyan, hogy Chile a neoliberális gazdaságpolitika mintaországává vált, ahová csapatostól zarándokoltak csodát látni a monetarizmus hívei, aztán 1982-ben összeomlott az ország gazdasága.

Magyar úton

„Akkor a gazdaság langyos állóvizében egyre többen emlegették, hogy kínálati politikát lenne jó folytatni. Hogy mi is az a kínálati politika, azt az Országos Tervhivatal nem tudta, de hát más sem. Nagyon lassan derengeni kezdett, hogy ez a Milton Friedman nevével fémjelzett gazdaságpolitikai irányzat” – olvasható a Ménes-tanulmánynak abban a részében, amely a magyarországi rendszerváltozás és a chicagói iskola összefüggéseit taglalja. Mint írja, az 1980-as évek közepén, ahogy a chicagói fiúk Chilében, Magyarországon a neoliberális tézisek gyakorlati alkalmazását valló „Dimitrov téri fiúk” kerültek pozicióba. (A fiatalabbak kedvéért: a ma Corvinusként emlegetett akkori Közgáz a Dimitrov, ma Fővám nevet viselő téren áll.)

„A nyolcvanas évek végén a Dimitrov téri fiúk előálltak az import liberalizálásának tervével, ezt még az MSZMP Központi Bizottsága hagyta jóvá 1988-ban, de a gyakorlati végrehajtás már többé-kevésbé az Antall-kormányra maradt. Ezután 1991-ben következett a törvények meghozása: jegybanktörvény, számviteli törvény, pénzintézeti törvény, csődtörvény” – írja Ménes. Hogy volt-e a friedmani téziseknek hatásuk a rohamtempójú privatizációra, az ipar összeomlására, a külső és belső piacok elvesztésére, a munkahelyek 30 százalékának megszűnésére és a GDP 20 százalékos visszaesésére, máig szakmai viták tárgya.

Ortodox sikerek

Nagy-Britanniában 1979-ben a konzervatív Margaret Thatcher lett a miniszterelnök, akinek gazdaságpolitikai tanácsadója – majd később a Milton Friedman díj első kitüntetettje, a monetarizmus feltétlen híve - a magyar származású Peter Bauer lett. Két évvel később költözött a Fehér Házba Ronald Reagan, aki a republikánus párton belül is a mélyen konzervatív jobbszárnyat képviselte. A kampányát segítő Friedman Reagan elnöksége alatt mindvégig a gazdasági tanácsadó testület tagja volt, és éceszgébere lett a Reagan gazdaságpolitikájaként aposztrofált reaganomics-nak is. Az állami szerepvállalás leépítésével operáló Thatcher és Reagen regnálása sok kérdést felvet ugyan, de távolról sem nevezhető kudarcnak. A monetáris szigor és az inflációs stabilitás a legkeményebb bírálói szerint is Friedman érdeme.

A már idézett Krugman szerint Milton Friedman nyilvános arculatát és hírnevét évtizedeken keresztül a monetáris politikáról tett kijelentései és monetarizmusként emlegetett tanításai teremtették meg. Pedig nem is ezek, hanem a fogyasztásról és az inflációról kifejtett elméletei bizonyultak maradandóbbnak.

„A piac jól is működhet”

„A nagy gazdasági világválság után sokan meg voltak győződve róla, hogy a piac sohasem működik jól. Friedmannek volt annyi szellemi bátorsága, hogy kimondja: a piac jól is működhet. Előadói képességei a bizonyítékok felvonultatását lehetővé tevő tudásával párosulva a szabadpiac erényeinek legjobb szószólójává tették, amilyet Adam Smith óta nem ismert a világ. De túl könnyen siklott át abba az állításba, hogy a piac mindig jól működik, majd abba, hogy csak a piac működik jól. Rendkívül nehéz felidézni olyan esetet, ahol Friedman elismerte volna, hogy a piaccal is lehet baj, vagy hogy az állami beavatkozás hasznos célokat is szolgálhat” – írta Krugman, aki azonban elismeri, hogy Friedman szakmai életműve a visszafogottság mintaképe. Az egyéni racionalitás szerepének hangsúlyozásával jelentősen gazdagította a gazdaságelméletet, és – néhány kollégájával ellentétben – tudta, hol a határ.

És hogy illik-e Milton Friedmanról egyetemet elnevezni Magyarországon? Annyira, mint az egyetem eredeti névadójáról, a Luxemburgiként is jegyzett Zsigmond királyról, valószínűleg igen, hiszen ha nagyon keresnénk, rajta is könnyen találhatnánk fogást.

Zsigmond fél évszázados, sikersztoriként ismert regnálásának makulái közül csak egy: a cikkünk apropójául szolgáló egyetem korábbi névadója annak idején több száz prostituálttal korrumpálta a konstanzi zsinatot (1414-1418), így elérte, hogy a katolikus egyházatyák 1415. július 6-án máglyára küldjék a reformer Husz Jánost, elindítva ezzel a véres huszitaüldözéseket.