Fontos pert bukott el az Uber: ezentúl az EU-tagországok szabályozhatják a szolgáltatást

2017.12.20. · TECH

Pert veszített az Uber szerdán az Európai Unió Bíróságán: a testület jogerős ítéletében kimondta, hogy a San Franciscó-i székhelyű vállalatra Európában ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az összes többi szállítással foglalkozó cégre – legalábbis abban az esetben, ha a társaság alkalmazottai nem hivatásos sofőrök, és saját autóikat használják személyszállításra.

A cég azzal érvelt, hogy az Uber technológiai platform, ami nem tesz mást, mint összeköti az autósokat a potenciális utasokkal, nem pedig szállítmányozó cég, amire ugyanazok a szabályok vontatkoznak, mint a taxitársaságokra.

A luxemburgi bíróság, az unió legfelsőbb igazságszolgáltatási szerve azonban másképp gondolja: „azt a szolgáltatást, amelynek révén az Uber összeköti az embereket a nem hivatásos sofőrökkel, a szállítmányozás területén működő szolgáltatások végzik" – mondta ki szerdán a bíróság, így a döntés értelmében az egyes tagországok igenis szabályozhatják a szóban forgó szolgáltatás feltételeit.

„Ez az ítélet nem változtatja meg a helyzetet a legtöbb EU-s országban, ahol már a szállítmányozásra vonatkozó szabályozás szerint működünk” – kommentálta a döntést közleményében az Uber. A társaság hozzátette, hogy a helyi szabályozások miatt „európaiak milliói” nem tudják használni az Uber és a hozzá hasonló cégek szolgáltatásait.

Az Uber Magyarországon 2014-ben jelent meg, de két év múlva, 2016 júliusában bejelentette, hogy felfüggeszti szolgáltatását épp azért, mert a magyar állam közölte: az amerikai cégre is a taxitárságokra vonatkozó szabályok érvényesek.

Akadályozza az innovációt

A szerdai ítélet természetesen egyáltalán nem tetszik a nagy amerikai technológiai cégek képviseletét ellátó szervezetnek, a Computer & Communications Industry Associationnek (CCIA). Az Uber mellett az olyan techóriások, mint a Google vagy a Facebook érdekképviseletét végző szövetség sajnálatosnak tartja a szerdai döntést, mondván, az ítélet „veszélybe sodorja a harmonizált EU-s jogszabályok érvényesítését” az olyan online közvetítők esetében, mint amilyen szerinte az Uber is.

A szervezet szerint ezeknek a szabályoknak épp az lenne a céljuk, hogy az innovátorok nagyobb skálázhatóságot és versenyképességet érhessenek el az Európai Unióban anélkül, hogy ebben megakadályoznák őket a különböző tagállamokban érvényes törvények.

link Forrás


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK