Ezen a héten az utolsó negyedév legérdekesebb új műhelytanulmányaiból válogattam. A közepes birtokok rosszabbul teljesítenek, mint a kisebb és a nagyobb birtokok. Az árverezés a koncertjegyek eladásának mérhetően is leghatékonyabb módja. És az is kiderül egy októberi tanulmányból, hogy a bevándorlók bizony nem látszanak elvenni az amerikaiak munkáját.

Nagy > közepes, nagy > kicsi, kicsi > közepes?

Andrew Foster (Brown Egyetem) és Mark Rosenzweig (Yale Egyetem) októberben megjelent műhelytanulmánya (közérthető angol nyelvű összefoglaló) arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért hatékonyabb a termelés Indiában a kisebb és a nagyobb birtokokon is, mint a közepeseken. Ez már csak azért is meglepő, mert hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy két változó között monoton kapcsolat van, valamiből vagy a nagy, vagy a kicsi a jó, de miért pont a közepes? Ráadásul a fejlett országokban a nagyobb birtokokon folyó termelés a hatékonyabb, de akkor miért nincs így a fejlődő országokban, például Indiában?

A kutatók válasza az, hogy míg a kisbirtokokon a gazdálkodók hatékonyan tudják alkalmazni saját családtagjaikat, addig a közepes birtokokhoz már másokat kell felvenniük egy hatékonytalanul működő munkaerőpiacon. Ezen a piacon szó szerint napszámba veszik fel a munkásokat: gyakran napról napra keresnek új munkásokat a termelők, illetve új állást a munkások. A napról napra zajló munkakeresés és a falvak között való utazás miatt nagyon drága a foglalkoztatásnak ez a formája. A nyolc óránál kevesebbet dolgozó napszámosok akár egyharmaddal magasabb fizetést kapnak, mint a teljes munkanapokat végigdolgozó munkások.

Indiában a kicsit nagyobb birtokok viszont hatékonyabbak is lehetnek, mint a közepes vagy a legkisebb birtokok, mert itt már ügyesebben tudják beosztani a permetezőszert, megszervezni a gyomlálást, és nagyobb gépeket is hatékonyan tudnak bevetni. 25 angol hold fölött viszont már nem nagyon érdemes Indiában tovább növelni a birtokok területét, mert ide már olyan drága, a fejlett országokban használt gépek kellenének a hatékony termeléshez, amelyek éppen az ekkora birtokok kis száma miatt Indiában nem elérhetőek. Ráadásul bonyolult is nagyobb birtokokat kialakítani, mert rengeteg kisebb földterületet kellene megvenni és összevonni.

A 49-es tétel kikiáltása

Tavaly érdekes vitát váltott ki Greg Mankiw, a Harvard tankönyveladásokból dollármilliomossá vált professzora, amikor arról írt a New York Timesban, hogy örül neki, hogy 2500 dollárért, azaz 700 ezer forintért vett jegyeket a Hamilton című, az Egyesült Államok első pénzügyminiszteréről szóló népszerű musicalre (néznéd a Rabár című daljátékot?).

Mankiw meglátása az volt, hogy az ennyire népszerű művészeti produkciók vagy sportesemények jegyárai gyakran túl alacsonyak a kereslethez képest. A vérző szívű – amerikai értelemben vett – liberálisok erre persze azt mondanák, hogy ez biztosítja, hogy ne csak a leggazdagabbak hallgathassák meg Hamilton magvas gondolatait rappelve. Mankiw azzal érvelt, hogy ha az a cél, hogy kevésbé fizetőképes embereknek, például diákoknak is legyen lehetőségük megnézni egy olyan műalkotást, amiben Jefferson, Hamilton és Washington az amerikai nemzeti bank létrehozásának szükségességéről rapcsatáznak, akkor inkább adják iskoláknak jótékonysági ajándékként a belépőket. A jelenlegi rendszerben viszont, ahol a kereslethez képest túl olcsók a jegyek, Mankiw szerint a művészek helyett a jegyüzérek gazdagodnak, hiszen ők olcsón megveszik a jegyet, aztán eladják Mankiwnak egy vagyonért.

Aditya Bhave és Eric Budish (University of Chicago) szeptemberi tanulmánya (közérthető angol nyelvű összefoglaló itt) szerint Mankiw-nak igaza van, és hatékonyabb lenne, ha árveréseken adnák el a koncertjegyeket, amerikaifocimeccs-belépőket és hasonlókat. A kutatók azt nézték meg, hogy mi történik a Ticketmaster nevű portálon árult jegyek áraival, ha árverezik a jegyeket, ahhoz képest, mintha csak simán árulnák őket. Az összehasonlítási alapot az eBayes árverések adják, ahol a jegyüzérek továbbadják a belépőket.

Amikor a Ticketmaster is árverezett, az ő áraik majdnem átlagosan dollára ugyanolyanok voltak, mint az eBayes árak. Amikor a Ticketmaster csak árult, fele annyi pénzt csinált, mint az árveréssel. De csak az átlagos különbség szűnt meg, sok jegy többért vagy kevesebbért kelt el az eBayen, szóval az ügyes jegyneppereknek így is maradt keresnivalójuk. Azt is ki tudták mutatni, hogy a tapasztalatlan vásárlók baromira túlfizetik a jegyeket (az eBayen elérhető árakhoz képest).

Ha ilyen jók, akkor miért nem terjedtek el az árverések? Ahogy a múltkori cikkemben a diákhitelekről írtam, a koncertjegyek esetében is egyre ügyesebben áraznak a korábbi adatok felhasználásával, így talán kisebb szükség lesz az árverésekre, és Greg Mankiw is elégedett lehet, hogy elég drágán tud jegyekhez jutni.

A bevándorlók tényleg elveszik a helyiek munkáját?

Mivel az amerikai Kongresszus is megijedt, hogy a bevándorlók elveszik az amerikaiak munkáját, 2004-től kezdve 195 ezerről 65 ezerre csökkentették az egy évben kiadható H1B típusú munkavállalási vízumok számát. Ilyen vízumot magasan képzett tudósok, kutatók, programozók kaphatnak. Amennyire hülye vagy okos döntésnek tűnik is ez, egy hasznos következménye – más őrültnek vagy randomnak tűnő, hirtelen bevezetett intézkedésekhez hasonlóan – biztos volt. Lehetőséget ad a kutatóknak, hogy feltegyék a kérdést: a bevándorlók tényleg elveszik a helyiek munkáját?

Két olasz és egy spanyol bevándorló és két amerikai munkájából született az a szeptemberi műhelytanulmány (közérthető angol nyelvű összefoglaló), ami azt vizsgálja, hogy amikor harmadára vágták azoknak a külföldieknek a számát, akik ezt a munkavállalási vízumot megkaphatják egy évben, több amerikai kapott-e helyettük munkát ugyanazokban a cégekben. A rövid válasz: nem.

Miközben a legalacsonyabb és a legmagasabb keresetűek körében csökkent a leginkább a képzett külföldi munkavállalók száma, és az indiai munkavállalókat az IT-szektorba koncentrálta a változás, nem vettek fel több amerikait helyettük a cégek. A vízumkorlátozás vesztesei az alacsonyabb keresetű, ám még mindig jól képzett dolgozókat foglalkoztató, de vélhetően kevésbé ügyes és tapasztalt ügyvédekkel felszerelt cégek, amelyek egyébként is kevesebb hozzáadott értéket remélhetnek a drága és nem feltétlenül sikeres vízumprocedúrával megszerzett külföldi dolgozóktól.

De ugyanígy veszít az egész amerikai gazdaság, amikor a legjobban fizetett és legjobban képzett, a legtöbb hozzáadott értéket termelő dolgozók és cégek körében is esik a külföldiek foglalkoztatása.

A szerző a Harvard University PhD-hallgatója.