„A magyar versenyképesség helyzete szomorú, ne tessenek elhinni, hogy a gazdaság hasít, politikamentesen is látszanak a komoly problémák” – zárta előadását a Stádium 28 Kör pénteki beszélgetésén Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, a Corvinus Egyetem volt rektora, az MTA rendes tagja.

Az est témája a versenyképesség és az innováció volt, olyan résztvevőkkel, mint Bojár Gábor, a Graphisoft CAD és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója, Lovász László MTA-elnök, Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, a Szegedi Egyetem rektora, Inzelt Annamária közgazdász, az MTA doktora, az IKU Innovációs Kutató Központ alapító igazgatója, valamint Pálinkás József volt MTA-elnök, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap elnöke, aki utóbbi minőségében az állam álláspontját is képviselte a vitában.

Chikán a World Economic Forum globális versenyképességi rangsorát elemezve azt mondta, hogy bár a legfrissebb listán Magyarország 9 helyet javított az előző évi mélyponthoz képest, nagy baj, hogy az elmúlt 10 évben a versenyképességünk lényegében stagnál, és a volt szocialista országok nagy része az elmúlt bő másfél évtizedben elhúzott mellettünk. Míg 2001-ben Magyarország 29. volt a listán, és első a posztszocialista országok között, ma a 60. helyen áll, és csak Romániát (valamint Horvátországot és Szerbiát) előzi meg.

A 12 pillér mentén, összesen 120 mutató alapján összeállított rangsorból kiderül, hogy Magyarországnak az intézményi környezet tekintetében van a legnagyobb lemaradása: a 120 változóból a legkevesebbre (101. hely a 140-es listán) a magyar társadalmat irányító rendszert értékelték. Ugyancsak sok a tennivaló az üzleti környezet (96. hely), valamint az egészségügy és az alapoktatás (78. hely) terén.

Hogy Magyarország mégis kilenc helyet javított a listán (és ezzel ismét elérte 2014-es pozícióját), azt a rangsor készítői azzal magyarázzák, hogy javult a cégek technológiára való nyitottsága, valamint bővült az egyének internethasználata. Emellett cégvezetők pénzpiaci fejlődésről és az innovációs környezet javulásáról adtak számot.

Mint az alábbi táblázatban látható, a rangsor élén ugyanaz a 10 ország áll, amely az előző évben is a toplistába került.

Mivel az intézményi környezet prosperál itthon a legkevésbé, Chikán a Vállalkozók Országos Szövetségének megbízásából azt kutatta, vajon mi a közös a versenyképesnek bizonyuló gazdaságok intézményrendszerében. Az amerikai, a szingapúri és a finn mellett a listán 31. és 33. Csehország és Chile rendszereit vizsgálta.

Kisült, hogy ezekben az országokban a versenyképesség nem pusztán gazdasági kérdés, a társadalmi támogatást is megszerezték hozzá. További közös elem, hogy a versenyképesség középpontjában az innováció áll, a két terület irányítása összefonódik, a fókuszban az oktatás, a kutatás és az ipari hasznosítás áll. A versenyképes országokban a fenntarthatóság fogalma beépült a programokba, és mindezt színes intézményi struktúra vezérli. A kutatásra kiválasztott országok többségében nemzeti versenyképességi tanács működik, amelyben állami és üzleti körök is részt vesznek, és van valódi társadalmi egyeztetés is. Chikán úgy látja, Magyarországnak is ebbe az irányba lenne tanácsos haladnia.

Mit ne tegyen az állam?

Bojár Gábor szerint Magyarország történelmi lehetőség előtt áll, hiszen matematikai nagyhatalom vagyunk, és az éppen zajló negyedik ipari forradalom – vagy a Graphisoft-elnök szóhasználatával a harmadik informatikai forradalom – idején ez kulcsfontosságú. Ahogy ötszáz éve a hajózás volt a fejlődés kulcsa, ma a matematikai érzék az. A magyar nép Bojár szerint kellőképpen innovatív (a bankkártyaműveletekről szóló SMS-értesítést például az elsők között vezettük be, de korai magyar innováció volt a sofőrszolgálat és az SMS-parkolás is), csakhogy ez nem megy át a gazdasági mutatókba. (Még ha vannak is olyan nagyszerű eredmények, mint a képalkotáson alapuló diagnosztikát és a mesterséges intelligenciát házasító, az egész világon egyedülálló szegedi mikroszkóp.)

Bojár levezette, hogy az első informatikai forradalom a beszéd megjelenése volt: az információ átadására való képesség nagymértékben felgyorsította a fejlődést, hordákból törzsek lettek, megszületett a hit, a művészet. Az ebből fakadó kihívás az volt, hogyan lehetne elérni, hogy a tudás ne szálljon sírba a hordozóival együtt – ez vezetett a második informatikai forradalomhoz, az írásbeliség megjelenéséhez. Ahol az írásbeliség elterjedt, robbanásszerűvé vált a fejlődés: amikor az inkák építkeztek, Európában már gótikus katedrálisok álltak, Kínában meg már bőven időszámításunk előtt megkezdték a nagy fal építését – hozott példát Bojár arra, hogy milyen szorosan összefügg a fejlődés sebessége az informatikai forradalom stációival.

Bojár szerint hasonló a helyzet most is: a harmadik informatikai forradalom, amelyet a temérdek írásbeli információ rendszerezése iránti igény hívott életre, megint csak felturbózza a fejlődést, ráadásul még csak az elején járunk.

Mit ne tegyen tehát az állam, hogy az ország képes legyen élni ezzel a lehetőséggel? Bojár szerint

• ne támogassa pénzzel az innovációt, mert az csak pályázni tanítja meg a cégeket, nem innoválni. Azt a pénzt az oktatás fejlesztésére kellene fordítani. Olyan nemzetközileg ismert magyar innovatív cégek, mint a Graphisoft, a Prezi, a Ustream, a Colorfront, a Tresorit, soha nem igényeltek és nem is kaptak állami támogatást – illusztrálta a meghirdetett elvet Bojár.

• Az állam ne lépjen fel versenyzőként a piacon, mert a dolga a szabályok megalkotása és betartatása lenne, és sporthasonlattal élve: ki akar a bíróval versenyezni?

• Ne támogasson kiválasztott versenyzőket.

• Ne mutasson fő fejlesztési irányokat, azokat a tudásalapú társadalomban a cégeknek kell érezniük.

Az állam feladata ezzel szemben Bojár szerint az, hogy

• teremtsen stabil jogszabályi környezetet;

• alkosson tiszta és transzparens versenyszabályozást, mert állam nélkül nincs szabad verseny, és azzal az innovációnak is vége;

• és főként fordítson sokkal több pénzt az oktatásra.

Kicsik vagyunk, kell az állam

Bojárral azonban többen nem értettek egyet, így például az innovációs alapot irányító Pálinkás József sem, aki szerint az államnak igenis van szerepe az innovációban egy ilyen kicsi, a globális trendeknek fokozottan kitett gazdaságban. Magyarországon már kialakult az a rendszer, hogy vállalati programokat támogatnak adófizetői pénzből, „mikro- és kisvállalkozásoknál ezt lehet okosan csinálni, kisebb mértékben a nagyvállalatoknál is”.

Pálinkás azzal magyarázza Magyarország versenyképességi stagnálását, hogy 30 éve, 20 éve sem álltunk jól ebben a kérdésben. Gyakran változott az intézményrendszer, nincs meg a szükséges stabilitás sem a felsőoktatásban, sem az akadémiai kutatóhálózatokban, emellett a gazdaság sem igényelte annyira a versenyt. Márpedig abban igaza van Bojár Gábornak, hogy csak a versenyből fakadhatnak olyan újdonságok, amelyek a nemzetközi versenyképességet is megteremthetik, mondta az MTA volt elnöke.

Pálinkást saját bevallása szerint sokan vádolják azzal, hogy az alapkutatást fontosabbnak tartja az innovációnál, de neki meggyőződése, hogy erős, nemzetközileg is helytállni képes kutatás nélkül nincs innováció, a kutatás támogatása nélkül nincs erős felsőoktatás sem. Bojár erre úgy reagált, hogy az alapkutatásban, ahol a végeredmény a közösségé, valóban fontos feladata van az államnak. Ott azonban, ahol szabadalmak születnek, nincs keresnivalója.

Szabó Gábor, az innovációs szövetség elnöke megjegyezte, hogy a Bojár előadásában felsorolt, adóforintokból nem részesült innovátor cégek egytől egyig az informatikai szektorban tevékenykednek, és ő olyan magyar innovátort is tud mutatni, amely kapott állami támogatást. Szabó szerint az államnak nagyon is van dolga ezen a területen, mert le kell venni a kockázat egy részét azokról a menedzserekről, akik innoválnak. Szabó szerint az a baj inkább, hogy a kis- és középvállalkozásokban nem növekszik az innovációs aktivitás.

Lovász László MTA-elnök szerint Bojár „szép tiszta elvei a gyakorlatban nem tudnak ennyire tisztán megvalósulni”. Ideális esetben az államnak valóban az alapkutatásban, a piacnak az innovációban van támogatói szerepe. Pálinkás egyetértett vele: a kutatási versenyt a pályázati versenyhelyzet hajtja, míg az innovációt a gazdasági verseny. „A mi társadalmunkban azonban ez nem működik olyan jól, hogy az államnak ne kelljen beavatkoznia.”

Ha stabilitás van, minden van?

Inzelt Annamária, az IKU vezetője megjegyezte, hogy globálisan az innovációknak csak kb. 10 százaléka jön spin-off cégektől (azaz egyetemi vagy közfinanszírozású kutató műhely eredményeinek piaci hasznosítására létrehozott vállalkozásoktól), és ez is csak a fejlett országokra jellemző; az innovatív megoldások nagy többségét nagyvállalatok hozzák létre. Szerinte csak akkor virágzik az innováció, ha a vállalati szféra éhes erre, és az állami szabályozási rendszer élénkítheti ezt az igényt. A kisvállalatok sokkal lelkesebben innoválnának, ha segítenék ebben őket. Chikán Attila erre úgy reagált, hogy az innováció, ahogy a versenyképesség is, az üzleti szférában dől el, és a társadalom egészének kellene változnia ahhoz, hogy ez megtörténjen.

Chikán szerint a kis- és középvállalkozások nem eléggé ösztönzöttek, hogy vállalják az innovációval járó kockázatot. Ezt három tényezővel szokták indokolni, és mindegyik erősen érinti az állam kompetenciáit: az egyik az instabil jogszabályi környezet, az állandóan változó feltételek problémája, a másik a globális bizonytalanság, a harmadik pedig a megfelelően képzett munkaerő hiánya, amihez Chikán hozzáfűzte, hogy 27 évvel a rendszerváltás után sincs olyan magyar menedzserképző rendszer, amely megfelelne a kkv-k igényeinek. A képlékeny jogszabályi háttér Szabó szerint is nagy mértékben zavarja az innovációt, egy gazdasági vezetők körében végzett felmérést idézve azt mondta, „mindegy, hogy milyen a jogi környezet, csak most már maradjon így”.