Megkérdezte tőlem is a kilencvenéves nagymamám, hogy nem kéne-e vennünk egy kis bitcoint. Mi az elszaladó kereslet jele, ha nem ez?

Legutóbb éppen a Qubit szedte össze, miért rossz ötlet a kriptovaluta. Egy dolog hiányzik csak belőle, ami máshol is meglepően ritkán kerül említésre: hogy miért borzasztó rossz ötlet a kriptovaluták törvényszerű, befolyásolhatatlan kínálata.

A bitcoinosok ugyanis igen büszkék arra, hogy ezt a pénzt nem ám csak úgy teremti-bevezeti-kibocsátja valami jegybank, hanem a világon rendelkezésre álló mennyiség szabályszerűen nő. Büszkén másolják a híres aranystandard világát: a Földön aranyból sem lesz soha több, legfeljebb kibányászhatjuk hamarabb, mint mások. (Ha többen bányásznak bitcoint, nehezebb találni egyet, így nagyjából ugyanannyi bitcoint találnak minden héten a világon összesen, akármennyire is pörögnek a villanyórák.)

Arany vagy bitcoin?

A párhuzam lehetne már induláskor ijesztő: az emberiség történetében elképesztő erőforrásokat pazaroltunk az aranyért folytatott versenyre is, konkrétan a gyarmatosítás első nagy hulláma többé-kevésbé erről szólt, miközben nem lett több felhasználható energiánk vagy nyersanyagunk (ellentétben mondjuk az olaj- vagy kobaltkitermeléssel). A sok bányászás (és háború) után kicsivel több ember nézheti, hogy az arany szépen csillog, de az arany többsége mindig is széfekben pihent. (Gondoljunk csak Atahualpa inka Pizarrónak tett ajánlatára vagy Andy Vajna magnum opusára: Az élet mindig drága (Die Hard 3) sem csak azért híres, mert már 1994-ben meg volt benne említve Donald Trump és Hillary Clinton elnöksége is, hanem mert a Federal Reserve Bank of New Yorkban van letétben a világ aranytartalékának többsége is.)

A probléma az, hogy a bitcoin rajongói szerint sem öncélú a fix kínálat: az ő céljuk a valuta fix értéke lenne. Ezt lenne hivatott szavatolni, hogy nem lehet csak úgy bemondásra teremteni vagy nyomtatni még, ahogy a papírpénzek kibocsátói tudnak.

És ez a bitcoin fundamentális tervezési hibája is: Egy valuta (vagy bármi más) csereértéke ugyanis nemcsak a kínálatán, hanem a keresletén is múlik. A pénz kereslete persze sokszor nehezen jelezhető előre: bizonyos értelemben csak egy önbeteljesítő jóslat, hogy egy papírfecni (vagy egy fényes fémdarab) csak azért értékes nekünk ma, mert másnak is az lesz holnap. A valuta értéke mégis akkor állandó, ha ezt a keresletet megpróbálja valaki előrejelezni (illetve nagyon gyorsan követni), és akkora kínálatot támasztani, ami pont úgy elégíti ki a keresletet, hogy holnap is annyit érjen egy bitcoin, mint ma.

Mire jó egy jegybank?

A jegybankoknak nem is könnyű a feladata, és nem is feltétlenül mindig a legjobb döntést hozzák meg a valuta stabilitása érdekében, mégis örülnünk kell annak, hogy legalább megpróbálják úgy igazítani a pénz (mindenféle pénz) kínálatát, hogy ne ingadozzanak őrülten az árak. Az elmúlt hetven év tapasztalata az, még a zimbabwei és venezuelai rémtörténetek után is, hogy kisebb veszélye annak, hogy a jegybank elrontja a dolgát vagy visszaél a bizalmunkkal, mint annak, hogy egyszer csak a bitcoin nagyon trendi lesz, majd mégis csak egy obskúrus játék, utána mégis megint trendi, és így tovább. Ha semmi nem történik a kínálattal, márpedig semmi nem történhet a kínálattal, a bitcoin értéke éppen úgy fog ingadozni, ahogy a kereslete is. Sok bitcoin-klón létezik, és nagyon nehéz megmondani, hogy melyikből lenne széles körben használt valuta és melyikből néhány felhasználó játékpénze (mint a Monopoly bankjegyei). A kínálatuk viszont nem lesz a szerint több vagy kevesebb, hogy mennyit akarnak belőlük tartani és forgatni.

Ha a kínálat ezt véletlenül sem (sőt, szándékosan nem) tudja követni, az egy buborék biztos receptje. Csak azt tudom mondani, amit a nagymamámnak is mondtam: ne vegyünk bitcoint!

A szerző közgazdász, a Luxemburgi Egyetem oktatója.