Nő vagy, és karrierre vágysz? Sok szerencsét!

A nők még csak vállalni sem merik az ambícióikat és az azonos bánásmód iránti igényeiket. Attól tartanak ugyanis, hogy ezek miatt a családalapításkor hátrányba kerülnének a társadalmi elvárásoknak jobban megfelelő nőkkel szemben. 

A jelenség korántsem csak a vakkomondorok „nőügyekkel” amúgy sem foglalkozó országainak a különös ismertetőjegye. Nemrég a Harvard, a Princeton és a University of Chicago kutatói bizonyították tudományos kísérletekben, hogy a pályakezdő nők a világ felvilágosultabbnak hitt részén is tartanak attól, hogy a társas életük bánja, ha túlságosan karrieristának látszanak. Az amerikai közgazdászok a saját egyetemeik – amúgy fényes karrierre hivatott – hallgatói körében vizsgálódtak.

A kutatók több ezer MBA-képzésben részt vevő diákot kérdeztek a munkavállalási preferenciáikról. Arra voltak kíváncsiak, hogy a hallgatók heti hány órát lennének hajlandóak robotolni, milyen messzire ingáznának, milyen fizetéssel lennének boldogok, illetve a kényelmüket és szabadidejüket vagy a kiemelkedő fizetésüket adnák-e fel könnyebben. Mint az borítékolható volt, a nők valamivel kevesebb fizetésért is hajlandóak lettek volna ugyanazt a munkát ugyanolyan feltételek mellett vállalni, mint a férfiak. Igaz, a különbség nem volt jelentős: amit a férfiak csak átlagosan évi 36-37 millió forintért vállaltak volna, azt a nők már 33-34 millióért is elvégezték volna.

A szinglik nem a többiekkel egy ligában játszottak

Nem érdemes az összegek láttán szörnyülködni, tekintve, hogy a megkérdezettek a lehető legelitebb egyetemeken koptatták az iskolapadot (a kísérletben részt vevő intézmények közül kettő is borostyánligás). Ezért is volt különösen meglepő, ami a kísérletsorozat második felvonásában történt. 

A korábban név nélkül kitöltött kérdőíveket ugyanis a diákoknak egymás között, először azonos nemű, majd vegyes csoportokban kellett elemezniük. A férfiak, illetve a stabil párkapcsolatban élő nők esetében ez semmilyen zavart nem okozott, az egyedülálló nők azonban felülbírálták saját korábbi válaszaikat. Átlagosan 18 ezer dollárral, vagyis több mint 4,5 millió forinttal adtak lejjebb a bérezési elvárásaikból, és havonta 7 munkanappal kevesebb üzleti utat vállaltak volna be, amikor kiderült, hogy a válaszaikat a csoporttársaik is megtudják. A dolog külön pikantériája, hogy a nők a csak nőkből álló csoportokban nem, kizárólag a koedukáltakban változtattak álláspontjukon.

Nem minden lány bátor a Wall StreetenFotó: Flickr

Amikor az egyébként már dolgozó másoddiplomásokat a munkahelyi viselkedésükről kérdezték, kisült, hogy az egyedülálló nők több mint fele kínosan ügyel arra, nehogy az értekezleteken véleményt nyilvánítson, szemben a stabil kapcsolatban élő nők harmadával és a férfiak alig több mint negyedével. Amikor azonban a hallgatókat az íráskészségükről, vagyis az asszertivitásuk szempontjából semlegesnek ítélt tulajdonságukról kérdezték, sem a résztvevők neme, sem pedig a családi állapota nem játszott szerepet a válaszaikban. A házas és a szingli nőknek, csakúgy, mint a kapcsolatban élő és az egyedülálló férfiaknak több mint a háromnegyede ítélte e téren a képességeit jónak vagy kiválónak az anonim, és a nyilvános önértékelés során is.

A jobb állásokat áldozzák be a szerelemért

Az öncenzúrával korántsem csak az a gond, hogy miatta az egyedülálló nők jelentős része eleve hátrányos karrierindításra kényszerül. A kísérletben megválaszolt kérdőíveket ugyanis az intézmények élesben is használták: ezek alapján közvetítették ki a hallgatóikat a velük szerződésben lévő cégekhez. Ha egy diák, legyen bármilyen kiváló is, azt jelölte meg, hogy nem szívesen dolgozna napi 11-12 órát, be sem küldték az önéletrajzát befektetési bankárokat kereső pénzintézményekhez, mint ahogy a potenciális nagyvállalati tanácsadók sorából is kizárták azokat, akik heti négy napnál kevesebbet lettek volna hajlandóak utazni. A kísérletsorozat után az egyetemek úgy módosították a kérdőíveiket és azok kiértékelését, hogy az egyedülálló nők ne kerüljenek hátrányba.

A Wall Street Journal tavalyelőtti kutatásai szerint a nők különösen azért fizetnek nagy árat, ha a saját érdekeikért – magasabb fizetés iránti igény, vagy akár a szomszéd felszólítása, hogy tekerje lejjebb a hifin a hangerőt – nyíltan állnak ki. Az össztársadalmi szinten „férfiasnak” ítélt viselkedés ára – a burkolt vagy nyílt megjegyzéseken felül – rendszerint a meredeken csökkenő népszerűség. Kevésbé bünteti a tisztelt publikum, ha egy nő az igazát burkoltabb formában, például emeltebb hangon, vagy a másik szavába vágással fejezi ki. 

Drága a gyerek, főleg a nőknek 

A saját háza táján alapos söprögetést végző Princeton Gazdaság-tudományi Intézetének egy másik kutatója egy nemzetközi trióban azt is megvizsgálta, hogy később eltűnnek-e a nemek között fizetésben és munkahelyi előmenetelben tapasztalható különbségek. 

A rövid válasz: nem. A hosszabb: nemhogy nem tűnnek el, de sokszor még nőnek is. Mindennek szemléltetésére a kutatók a világ egyik legegyenlőbb társadalmában, Dániában kutakodtak, ahol nemcsak foglalkoznak nőügyekkel, de még törvények is gondoskodnak arról, hogy a nemek gazdasági és társadalmi szerepvállalása közelítsen egymáshoz. A nők fizetésbeli lemaradása ennek ellenére Dániában sem tűnik el. 

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Amikor azt próbálták meg kideríteni, hogy miért, a kutatók gyermektelen és gyermeket nevelő nők fizetésének az alakulását hasonlították össze. A gyermekük születése előtt a többiekhez hasonló előmenetelt produkáló nők fizetése nem stagnált, hanem jelentősen visszaesett. A kutatók jóindulatúan feltételezték, hogy ez még nem feltétlenül jelenti, hogy a nők hátrányt szenvednek a férfiakkal szemben. Végülis elképzelhető, hogy össztársadalmi szinten a gyerekes férfiak fizetése is csökken valamelyest. Mindez azonban naivitásnak bizonyult: a férfiak munkahelyi előmenetelére és keresetének fejlődésére a gyermekeik száma az égvilágon semmilyen hatással nincs.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A tanulmányukat idén januárban publikáló közgazdászok ebből már nem tudtak másra következtetni, minthogy a nők és a férfiak nem azonos mértékben fizetnek meg a gyermekáldásért. A nők a gyermekeik születése után jóval kisebb arányban pályáztak olyan (vezetői) posztokra, amelyek hosszabb munkanapokat vagy több utazgatást igényeltek volna. Ugyanakkor jelentős arányban váltottak munkahelyet, például a versenyszférából állami szférába, hogy gondoskodni tudjanak a gyermekeikről. Mindez a férfiak körében egyáltalán nem volt jellemző. Vagyis, ami a nemek közti otthoni munkamegosztást illeti, egyelőre még a dánoknak is van hová fejlődniük. 

Az előítéleteket nehéz kiirtani

A kutatók mindezt már csak azért is bizonyítottnak látják, mert noha a dán szociális juttatási rendszerben a nők és a férfiak egyenlő feltételek mellett és egyenlő arányban vehetnének igénybe gyermekgondozási díjat, a magyar gyed dán megfelelőjét mégis közel 90 százalékban a nők igénylik. Valamivel jobb, 75-80 százalék körüli az arány Svédországban, ahol a svéd gyed egy részét viszont kizárólag az újdonsült apukák vehetik igénybe. Ha az államkasszában hagyják, akkor vagy hamarabb kerül bölcsődébe a gyerek, vagy egy keresetből gazdálkodik a szülői kötelességek dandárját az anyára hárító család. Mindezzel együtt a kisgyermekes anyákat a tűzhely mellé száműző, míg az apák mindennapjait jóformán érintetlenül hagyó gondolkodásmódot a skandináv államokból is igen nehéznek bizonyul kiirtani.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

A karrierista nőktől elválnak

Csalódnia kell annak, aki azt hiszi, hogy miután sikeresen családot alapítottak és fel is nevelték a gyerekeiket, a még kellő elszántságot érző nők végre-valahára különösebb kockázatok nélkül a karrierjük építésébe foghatnak. Azok a svéd cégvezető nők például, akik a kinevezésük idején (még) házasságban éltek, kétszer gyakrabban váltak el az előléptetésük utáni három évben, mint azok, akik kevésbé voltak ambíciózusak. Egy másik svéd kutatás szerint a pályájukat orvosként, rendőrként vagy lelkészként az 1990-es évek elején kezdő nők közül két évtizeddel később a szakmájukban sikeresek nagyobb arányban váltak el, mint a kevésbé sikeresek. 

Mindennek fényében Olle Folke politológus és Johanna Rickne közgazdász az életük derekán politikai karriert befutott nők magánéletét vizsgálta. A svéd önkormányzati és parlamenti választásokon indult nők válási arányait vették szemügyre annak fényében, hogy a nyertek vagy veszítettek-e. A vizsgálatból az derült ki, hogy három évvel a választások után kétszer nagyobb eséllyel váltak el a polgármesterként vagy képviselőként hivatalt betöltő nők, mint azok, akiknek nem sikerült hivatalra váltaniuk az ambícióikat. Újabb néhány év elteltével a válási arányban megfigyelhető különbségek még tovább nőttek a két csoport között.

Magányos út vezet a RiksdagbaFotó: Wikimedia Commons

A svéd kutatók valószínűsítették, hogy azoknak a politikusoknak a házassága nem élte túl a feleségek sikereit, amelyek inkább a férjek előmenetele köré szerveződtek. A kudarchoz hozzájárulhatott még, hogy a feleségek látványos karrierje miatt a házimunkákat vélhetően nem sikerült újraszervezni. Fontos lehetett még, hogy a nők az amúgy meglehetősen stresszes és nagy felelősséggel járó munkához nem kaphattak a partnerüktől elég támogatást.

Miközben a válások jelentős részében játszhatott szerepet, hogy a választásokat nyerő nők a férjüknél többet kezdtek keresni, szép számmal váltak el olyanok is, ahol továbbra is a férj maradt a fő kenyérkereső. A „női princípiumot” hirdetők körében népszerű további sztereotípiák pedig még ennyi szerepet sem játszottak a válások számának a növekedésében. Az adatok nem támasztották alá például, hogy a sikeresebb nők nagyobb önállóságra törekedtek volna, mint ahogy azt sem, hogy a pozíciójukkal együtt jelentősen megnövekedett kapósságuk miatt léptek volna ki a házasságukból.

Kevés a pénz, és az is a férjre kell

Magyarországon némiképp gyerekcipőben járnak az efféle kutatások – igaz, miután a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tavaly januárban külön bizottságot hozott létre a női kutatók előmenetelének a segítésére, a nők tudományos életpálya-modelljének vizsgálata új lendületet kapott. 

A pályakezdő női tudósok karrierje Magyarországon a legtöbbször azért is indul nehezen, mert a doktori képzésükre csak azután jut a családban idő és pénz, miután a partnerük pályája már felfelé ível – mondja Paksi Veronika, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának szociológusa. Később gyakran töri derékba az ambícióikat, hogy kutatóként Magyarországon meglehetősen szerény fizetésből kénytelenek élni. Ezt a családosok sokszor csak akkor engedhetik meg maguknak, ha a partnerük a versenyszférában dolgozik. Amikor pedig a gyerekeik valamelyest felcseperednek, a tudományos karrierjük építésében a nőknek rendszerint az okoz nehézséget, hogy idős szüleik ápolása szakad a nyakukba.

A tudományos pályát választó nőket ért hátrányos megkülönböztetésről korábbi cikkünkben már foglalkoztunk: