Egyre több a pénz a sportban, egyre jobban megéri a dopping

A dopping egyidős a profi sporttal, mióta hatalmas pénz és elismerés jár a sportteljesítményért, azóta vannak olyanok is, akik megpróbálnak csalni. Már az ókori görögök és rómaiak is minden eszközt bevetettek a győzelem érdekében: az első olimpiák résztvevői és a római gladiátorok is éltek teljesítményfokozókkal, stimulánsokkal vagy fájdalomcsillapítókkal. Az elmúlt kétezer évben pedig a helyzet csak romlott, hiszen egyre több lett a pénz a sportban, így pedig egyre jobban megéri doppingolni is. Ráadásul hiába hinné az ember, hogy a technológia fejlődése a csalás leleplezésében segít, egymás után jelennek meg az újabb és újabb, az ellenőrzések által kezdetben kimutathatatlan szerek.

Római gladiátorok a zliteni mozaikon (Líbia, i. sz. 2. század)Fotó: Wikimedia Commons

Mi a dopping?

Amikor doppingról beszélünk, nem lehet szűken behatárolni a módszert: az utóbbi években a különböző szerek sorra jöttek divatba vagy tűntek el a süllyezstőben. 

A szteroidok használata például az elmúlt húsz évben járványszerűen terjedt el, miközben ezeknek a szereknek egy sor negatív fizikális és mentális mellékhatásuk van. A szteroidok mellett a másik nagy csoport a stimulánsok, amelyek a központi idegrendszerre hatnak, ezáltal élénkítik a sportolókat és csökkentik a fáradtságukat. A legismertebb stimulánsok a koffein, a kokain, az amfetamin, a modafinil és az efedrin. A stimulánsok jelenleg a második legnagyobb csoportot jelentik a doppingon belül az anabolikus szteroidok után. (Az anabolikus szteroidokat az 1930-as években mutatták ki először, ma már gyógyszerekben is használják például a csontok vagy az izomzat növekedésének stimulálására.)

A fenti három nagy csoportok felül az utóbbi években a technika és az orvostudomány fejlődése magával hozta például a vér- és genetikai doppingot, amit egyre nehezebb és drágább kimutatni, szemben a hagyományos szerekkel.

Kik doppingolnak?

Két csoportra érdemes osztani a doppingoló sportolókat: akik lebuknak, és akik nem. A BBC például egy 2011-es kutatást idéz, mely szerint a világbajnokságokon részt vevő megkérdezett sportolók 30 százaléka vallotta be, hogy használt már valamilyen tiltott szert pályafutása során. Ezzel párhuzamosan azonban csak a fél százalékukat kapták el doppingolásért. 

A siker reményében ráadásul a sportolók a legdurvább, az egészségüket súlyosan veszélyeztető szerek használatától sem riadnak vissza. Ennek legismertebb példája az úgynevezett Goldman-dilemma, ami egy amerikai orvos és publicista, Bob Goldman nevéhez fűződik. Ő arról kérdezett profi sportolókat, mi lenne, ha olyan doppingszert adna nekik, ami garantálja a sikert a sportban, viszont öt éven belül halált okoz. A tanulmány szerint a sportolók mintegy fele azt mondta, hogy használná ezt a szert.

A dopping az egyes sportágakban is eltérően van jelen: sok tényezőtől függ, mennyire elterjedt. Ha az átlagembert kérdeznénk, akkor az utóbbi évek botrányai után valószínűleg a kerékpárt, esetleg az atlétikát mondanák elsőként, de a tiltott teljesítményfokozó szerek használata szinte minden sportágba beszivárgott már. Sőt, a közelmúltban bármilyen meglepő, az amerikai baseball-ligában volt nagyon elterjedt a kétezres években, köszönhetően annak, hogy már akkor is rengeteg pénz volt a sportágban.

Már a maffia is benne van

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) már 2013-ban arra figyelmeztetett, hogy minden korábbinál nagyobb méreteket ölt a tiltott szerek használata a sportban. Ráadásul a testület szerint elképzelhetetlen, hogy egy ilyen üzletben ne legyen benne a szervezett bűnözés, az alvilág.

Ez annak tudható be, hogy az utóbbi évtizedben egyre több pénz áramlott a sportba, ma már a teljes globális iparág 400 milliárd dollárt tesz ki. Ez pedig már a profi bűnözök figyelmét is felkelti: egyre több pénzt ér egy sportsiker, így egyre többet vállalnak be érte. Ezzel párhuzamosan a doppingellenes harcra fordított összeg alig nőtt az utóbbi években, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 300 millió dollárra becsüli ezt a büdzsét.

A legnehezebben megválaszolható kérdés egyébként éppen az, mennyi pénz van a doppingban, mekkora üzlet a csalás a sportban. Erről legfeljebb nagyon óvatos becslések vannak, a Vice egy 2016-os cikke szerint legalább dollármilliárdos tételről van szó., vagyis ez áll szemben a fenti néhány százmillió dollárnyi a doppingellenes küzdelemre költött összeggel.

A teljes doppingpiac méretét azért is nehéz becsülni, mert ezeknek a szereknek a nagy része az átlagemberek számára legálisan hozzáférhető, a szteroidokat például gyógyításra is használják. Azt pedig nehéz megállapítani, hogy ezeknek a gyógyszereknek az eladásából mekkora szeletet tesz ki az illegális dopping.

A teljes iparág mellett az is érdekes kérdés, mennyiből tud egy sportoló doppingolni. A Mens Health magazin tavalyi összeállítása szerint az egyik legelterjedtebb doppingszerből, az EPO-ból egy amerikai honlapról 250 fontért (mintegy 85 ezer forint) hozzá lehet jutni egy adaghoz, amit injekciós fecskendővel kell beadni. Egy rövidebb intenzív edzési kúrára való szer mintegy 3500 fontért szerezhető be, és gyakorlatilag bárki hozzáférhet. Persze a profi sportolók ennek a sokszorosát is elkölthetik külön sportorvosra, illetve a könnyen beszerezhetőknél jóval szofisztikáltabb doppingszerekre. A doppingolást tehát akár néhány százezer forintból el lehet kezdeni, onnantól pedig csak az alanyon múlik, mennyi pénzt szán erre a célra, illetve pontosan mit szeretne vele elérni.

Mit érdemel a bűnös?

Az már többször beigazolódott, hogy a doppinggal való lebukás súlyos következményekkel jár az érintett sportolókra vagy csapatokra. A nézők, a hirdetők és a szponzorok ugyanis hajlamosak elfordulni a sportolóktól ilyen esetekben. A már említett amerikai baseball-botrány kapcsán a World Economic Forum idéz egy tanulmányt, mely szerint a doppingbotrányokban érintett csapatok nagyjából három hónap alatt a jegyvásárlóik 8 százalékát veszítették el. 

Ugyanez a tanulmány azt is megbecsülte, hogy éves szinten a teljes bevétel 1,1 százalékát veszítheti el egy doppingbotrányba keveredő csapat, ez 451 ezer dollárt tett ki. És ebbe már azt is belekalkulálták, hogy a doppingoláson kapott sportolót azonnal felfüggesztették, és neki már nem kellett fizetést adni.

Lance Armstrong egymás után hétszer nyerte meg a Tour de France-ot. 2012-ben egy életre eltiltottákFotó: JOEL SAGET/AFP

Egyéni sportágnál ennél is fájdalmasabbak lehetnek a következmények. A hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong például az amerikai doppingellenes szakemberek szerint a valaha volt legprofibb és legalaposabb doppingrendszert működtette, mielőtt lebukott. A kerékpáros esetében a jegybevétel elmaradását nem lehet mérni, de a szponzorok azonnal elpároltak tőle, amikor lebukott: a Nike, a Budweiser és a Trek kerékpárgyártó egymásra licitált, ki tud gyorsabban szakítani Armstronggal. A BBC-nek nyilatkozó szakértő szerint sok cég már eleve beleveszi a szponzorációs szerződésbe, hogy ha a sportoló doppingol, akkor azonnal felbontják a kontraktust, és elképzelhető, hogy az addig kifizetett pénzt is vissza kell utalnia.

A 2010-es Tour-győztes spanyol kerékpáros, Alberto Contador a becslések szerint ötmillió eurót bukott a felbontott szerződések és a kétéves eltiltás miatt, ugyanis addig sem tudott versenyeken indulni és pénzt keresni.

A kerékpársport botrányai egyébként az egész sportág renoméját megtépázták, 2008-ban például két német tévétársaság levette a műsorról a Tour de France-ot arra hivatkozva, hogy nem biztosított az esemény tisztasága, míg 2012-ben a Rabobank vetett véget 17 évig tartó névszponzori együttműködésének egy csapattal, hasonló indokkal.