Videó: így birkóznak meg a robotok egy Ikea-bútor összeszerelésével

2018.04.19. · TECH

Meglepődtünk, amikor egy számítógép először győzött le embert sakkban; megijedtünk, amikor a mesterséges intelligencia a go szabályait is tökéletesen elsajátította; most viszont tényleg nehezen jutunk szóhoz: Ikea-széket szerelt össze magától két robotkar, mindössze húsz perc alatt.

A szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem (NTU) kutatói a Science Robotics nevű folyóiratban tették közze a kísérletből készült tanulmányt, amelyből kiderül, hogy három évig építették a bútor-összeszerelő robotot. A robot két, fogókkal ellátott karból, szenzorokból és 3D kamerákból áll. A szék felépítéséről videót is készítettek:

link Forrás

„Elértük azt az alacsony szintű képességet, hogy meg tudjuk tanítani a robotnak, hogy »hogyan csinálja«, a következő 5-10 évben pedig a magas szintű érvelés, vagyis a »mit csináljon« elérése a cél” – mondta a Reutersnek az egyik kutató, Quang-Cuong Pham. Az NTU a következő lépésben mesterséges intelligenciában járatos szakértőket keres, hogy együttműködjenek ennek megvalósításán.

Az Ikeánál is bizakodóak: „Érdekes példát láttunk arra, hogy a robotok miként járulhatnak hozzá a mindennapi élet jobbá tételéhez. Nagyon pozitívan állunk hozzá az új technológiákhoz” – mondta Cindy Andersen, a svéd cég konyha- és étkezőbútorokért felelős menedzsere.