Idén senki nem kap irodalmi Nobelt – szexuális zaklató miatt esett szét a Svéd Akadémia

2018.05.04. · tudomány

A Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy 2018-ban nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat, ezért 2019-ben két díjat is átadnak majd. A szokatlan, de nem példa nélküli döntés az után született, hogy az akadémia egyik tagjának férjét 18 nő vádolta meg szexuális zaklatással.

A Nobel Alapítvány közleményben jelezte, hogy bár a díjakat évente kellene kiosztani, abban az esetben el lehet halasztani az átadást, ha „egy díjátadó intézményben olyan komoly helyzet alakul ki, ami miatt a döntés hitelét vesztheti”. Korábban hét alkalommal fordult elő, hogy a Svéd Akadémia úgy döntött, visszatartja az aktuális év irodalmi díját, legutóbb 1949-ben, amikor William Faulkner győzelmét csak egy évvel később hirdették ki.

Szex, szivárogtatás, nepotizmus

Tavaly novemberben egy svéd napilap írta meg, hogy 18 nő vádolja szexuális erőszakkal és zaklatással Jean-Claude Arnault-t, a svéd kulturális élet egyik vezéralakját, aki mellesleg a Svéd Akadémia egyik tagjának, Katarina Frostenson író-költőnek a férje. A vádlók szerint Arnault rendszerszerűen, a művészeti világban elfoglalt pozíciójával visszaélve próbál nőket szexre rávenni. A férfi mindent tagad.

link Forrás

A több akadémiai taggal is jó kapcsolatot ápoló Arnault korábban fotósként dolgozott, ma feleségével együtt a Forum nevű stockholmi kulturális központot igazgatja, amit a svéd kulturális élet küszöbének is neveznek. A Forum az akadémiától is kapott támogatást (állítólag nem tudtak arról, hogy az akadémikus Frostenson is a központ tulajdonosa), a zaklatások egy része pedig a Svéd Akadémia által fenntartott stockholmi és párizsi intézményekben történt. Arnault-t ezen kívül azzal is vádolják, hogy 1996 óta hétszer szivárogtatta ki az irodalmi Nobel-díj győztesének nevét.

A beszámolók szerint húsz éve már bepanaszolták egyszer az akadémiánál az exfotóst zaklatás miatt, de a testületben hallani sem akartak a dologról. Az új ügy kirobbanása a 18 tagú akadémián belül kisebb tisztogatást is hozott: Sara Danius állandó titkár, valamint három további tag is lemondott a posztjáról. Az irodalmár Danius távozása előtt még megszakította az akadémia kapcsolatait Arnault-val és a Forummal, és felkért egy ügyvédi irodát, hogy vizsgálja ki az akadémia belső ügyeit.

photo_camera Sara Danius Fotó: JONAS EKSTROMER/AFP

A botrány a legfelsőbb szintig megmozgatta Svédországot: „az akadémia felelőssége, hogy visszaállítsa a belé vetett hitet és tiszteletet. Ez nagyon fontos ügy Svédország számára, és nagyon fontos, hogy ez az intézmény működjön” – nyilatkozta áprilisban Stefan Lofven miniszterelnök.

A felháborodottságukban lemondott tagok mellett voltak olyanok is az akadémiában, akik szerint az ügyet felfújták, Danius pedig gyenge vezetési képességeiről tett tanúbizonyságot. A Helsinki Egyetemen skandináv irodalmat tanító Ebba Witt-Brattström szerint az akadémia férfi tagjai szabályosan elűzték Daniust a vezetői posztról: „megszerveztek egy puccsot, hogy megszabaduljanak tőle, mert túl makacs. Egy makacs nő nem megszokott a Svéd Akadémián”.

photo_camera XVI. Károly Gusztáv Fotó: Albert Nieboer/Picture-Alliance/AFP

Mára összesen tíz aktív tagja maradt az akadémiának, ez az eddig fennálló szabályok szerint kettővel kevesebb, mint az új tagok megválasztásához szükséges létszám. Ráadásul a Svéd Akadémia tagjait eddig egy életre választották, nem volt lehetőség lemondani. Azóta XVI. Károly Gusztáv svéd király bejelentette, hogy módosították a szabályzatot: bárki lemondhat a tagságáról, de el is veszítheti azt, ha két évig nem vesz részt aktívan az akadémia munkájában.

A Svéd Akadémia egyedül az irodalmi díjról dönt, a többi Nobel-díj egyelőre biztonságban van.