Még alattomosabbá teszi a zombihangyákat a klímaváltozás

Az Ophiocordyceps nemzetségbe tartozó gombák rovarokon élősködnek, és amellett, hogy minden, a gombák által kedvelt rovarfajnak saját parazitája van, még a klímaváltozást is kibírják: a fertőzött hangyák máshogy viselkednek a trópusokon, mint mérsékelt égövön, hogy minél több áldozathoz juttathassák el a spóráikat.

A cél a kolónia megfertőzése, és ha egyszer a parazita bejutott egy hangya testébe, mindent meg is tesz azért, hogy a gomba által termelt különböző vegyi anyagoktól irányított állat minél nagyobb pusztítást okozzon: a szerencsétlen jószág egyre magasabbra mászik a fán, majd egy levélbe csimpaszkodva elpusztul, hogy minél magasabbról szórhassa szét a halált hozó spórákat.

Ez a parazita már körülbelül 48 millió éve boldogítja a Föld hangyanépességét, de úgy tűnik, hogy nem csak a különféle rovarfajok számára dolgozott ki egyedi megoldásokat, hanem a klímaváltozás hatására új módszereket fejlesztett ki, hogy a mérsékelt égövön is megéljen.

A gombának még arra is van gondja, hogy pontosan megszabja a megszállt hangyának, melyik levelet foglalja el: David Hughes, a Penn State Egyetem entomológusa szerint a rovarok a levél főerébe kapaszkodnak, körülbelül huszonöt centiméterre a földtől, ahol a legkedvezőbbek a parazita számára a körülmények.

Levélről a fára

A lombhullató erdőkben uralkodó körülmények nem kedveznek az Ophiocordycepsnek, nem elég párás a levegő, a levelek pedig – nem túl meglepő módon – előbb-utóbb lehullanak. Hughes a mai Németország területén talált fosszíliából mutatta ki, hogy 47 millió éve a fertőzött hangyák még a levelekbe kapaszkodtak, az idő múlásával azonban áttértek a faágakra. A parazita a világ minden táján megtalálható, kivéve Európát (ezt Hughes szerint az erdőgazdálkodás okozza), hűvösebb éghajlaton azonban a fertőzött egyedek egészen másképp viselkednek, mint az örökzöld esőerdőkben.

A Japánban és Észak-Amerikában vizsgált hangyák magasabbra másznak, mint dél-amerikai társaik, és a hátsó lábukkal egy ágba vagy a kéregbe kapaszkodnak, méghozzá olyan erősen, hogy a döglött rovar lejjebb is csúszhat az ágon, mégsem ereszti el. Az állatból kinövő gomba plusz ragasztóként rögzíti a gazdatestet, hogy megfelelő pozícióban maradjon a spórák kibocsátásakor. Úgy tűnik, hogy a gombafajok valamikor 20-40 millió évvel ezelőtt Amerikában és Japánban egymástól függetlenül, de hasonlóképp alkalmazkodtak a klímaváltozáshoz, ennek köszönhető a lassabb életciklus és az eltérő szaporodás is.

Trópusi körülmények között a gomba egy-két hónap alatt teljesen kifejlődik, mérsékelt égövön már nem olyan sietős a dolga: az Észak-Amerikában vizsgált egyedek júniusban foglaltak helyet az ágakon, de csak a következő évben spóráznak. Télen felesleges is lenne nekik: ilyenkor a hangyák is visszavonulnak, ha pedig levélen foglalnak helyet, ősszel lehullanak.

Hughes szerint az a legkülönösebb, hogy az Amazonas környékén a gomba akár „választhatna” is a levelek és az ágak között, mégis mindig levélen spórázik, Észak-Amerikában és Japánban pedig kizárólag az ágakon találhatóak meg az áldozatai.