A NASA-nak sikerült lehalkítania a repülőgépeket

2018.06.26. · TECH

A NASA májusban zárta le Acoustic Research Measurement (ARM) programját: az űrhivatal a kaliforniai Armstrong Repülési Kutatóközpontban hajtott végre olyan technológiai teszteket, amelyek a repülőgépek szerkezetéből fakadó, tehát nem a hajtómű által kibocsátott hangok visszaszorítását célozták meg.

A tesztrepülések során sikerült több különböző technológiát ötvözni úgy, hogy a gépszerkezet zaját több mint 70 százalékkal csökkentették.

photo_camera A tesztrepülő Fotó: NASA/Ken Ulbrich

„A szövetségi légügyi hatósághoz érkező panaszok között első helyen állnak a hangos repülőgépek” – mondta Mehdi Khorrami, a NASA űrrepülési kutatója, az ARM program egyik vezetője. „A NASA célja az volt, hogy csökkentse a repülőgépek zajszintjét, hogy javuljon a repülőterek környékén élő emberek életminősége. Magabiztosan állíthatjuk, hogy a tesztelt technológiák segítségével jelentősen csökkenteni tudtuk a repülőgépek zajterhelését.”

A Gulfstream III típusú repülőgép szerkezetén végrehajtott tesztek során különböző futóműburkolatokkal és fékszárny-technológiákkal kísérleteztek. A futóművet olyan burkolattal fedték le, amely elöl lyukacsos, így átenged némi levegőt, míg a futómű körüli légáramlat egy részét eltereli.

photo_camera A lyukacsos futóműburkolat Fotó: NASA/Ken Ulbrich

Különböző eszközökkel befedték azt az üreges részt is, ahol a gép testéből kibontakozik a futómű, valamint eltüntették a repülőgép szárnya és a fékszárny közti hézagot, és egy rugalmas, a szárnyhoz illesztett fékszárny-technológiát dolgoztak ki.