
Jövőre már kapható lesz a szlovák repülő autó, az AirCar 2
A kocsi földön 200, a levegőben pedig 250 km/órával képes haladni, 1000 kilométeres hatótávval rendelkezik, és a tervek szerint 800 ezer és 1 millió dollár közötti összegbe kerül majd.
A kocsi földön 200, a levegőben pedig 250 km/órával képes haladni, 1000 kilométeres hatótávval rendelkezik, és a tervek szerint 800 ezer és 1 millió dollár közötti összegbe kerül majd.
Legalábbis az Alef Aeronautics szerint ez az első repülő autó a Földön, aminek a tesztelését már le is videózták. A prototípus még nem túl meggyőző, cserébe csak 300 ezer dollárba kerül előrendelni.
Egy frissen megjelent tanulmány azt javasolja, hogy évi két repülőúton felül vessenek ki extra adót az utazásra. Ez viszonylag kevés embert érintene, cserébe 21 százalékkal csökkentené az ágazat szén-dioxid-kibocsátását.
A tesztrepülések adatai szerint a kondenzcsíkok elkerülése tízszer nagyobb éghajlati előnnyel jár, mint amekkora kárt okoz a megnövekedett üzemanyag-szükségletből származó többletkibocsátás.
November 28-án repül először London és New York között a Virgin Atlantic a 100 százalékban fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.
Egy friss kutatás szerint 1979 és 2020 között 55 százalékkal nőtt az erős turbulenciák előfordulása egy népszerű repülési útvonalon, mert a melegedő légkörben megváltozott a szélsebesség.
Miután a milliárdos megvette a céget, többször is hangsúlyozta, hogy a szólásszabadság visszaállítása lesz a legfőbb célja, az útjait valós időben követő accountra pedig külön is kitért, mondván, hogy még ez is belefér. Most már nem fért bele.
Elterjedt gyakorlat, hogy a légitársaságok ott tankolnak, ahol nekik jobban megéri, és ennek érdekében jóval nagyobb súllyal repülnek rövid utakon. Így még tovább nő a légi közlekedés amúgy is tetemes kibocsátása, ráadásul ellenőrizhetetlenül.
Messze még a magánrepülős piac tetőpontja, egy új jelentés szerint az elkövetkező években tovább bővül a kereslet. Pedig a bűnös szenvedély, amelynek Bill Gates is hódol, utasonként akár negyvenszer annyi szén-dioxiddal terheli a légkört, mint a hagyományos repülés. A Microsoft-alapító éves repülési CO2-kibocsátása 2017-ben 1600 tonnát tett ki, amikor egy átlagos amerikaié 15 tonna volt.
A repülős szimulátor, ami a Windowsnál is hosszabb múltra nyúlik vissza, 2020-ban visszatér, és a hiperrealisztikus új változat eddig mindenkit elkápráztatott, akit a közelébe engedtek.
A Phoenix nevű szerkezet félig repülőgép, félig léghajó, meghajtását pedig napelemek segítik, vagyis teljesen önellátó.
Alig lehet ma már nyereségesen működtetni az óriásgépeket, így az Airbus A380 gyártásának befellegzett. Élt 12 évet.
Az Odysseus gyakorlatilag a végtelenségig a levegőben tud maradni, nem kell hozzá pilóta, és nagyságrendekkel olcsóbb, mint egy műhold.
Kiderült, hogy feleslegesen voltak eddig ilyen hangosak a fékszárnyak és a futómű – ha az új technológia elterjed, fellélegezhetnek a repülőtér környékén élők.
Mikor szállt fel az első nemzetközi járat? Mióta lehet vécézni a repülőn? Mikor merték először utasokkal átrepülni az óceánt? Grafikus szemelvények a légiközlekedés történetéből.