
Átlépte a hangsebességet a Boom Supersonic demonstrátora, az XB-1
A cég ezzel egy lépéssel közelebb került az 55 üléses utasszállító repülőgép, az Overture megépítéséhez. A projektben az amerikai hadsereg is lát fantáziát.
A cég ezzel egy lépéssel közelebb került az 55 üléses utasszállító repülőgép, az Overture megépítéséhez. A projektben az amerikai hadsereg is lát fantáziát.
A Delta Air Lines a Las Vegas-i CES-en mutatta be a cég új, Delta Concierge-nek elnevezett mesterséges intelligenciáját, amit hamarosan beépítenek az okostelefonokra elérhető alkalmazásukba.
Egy frissen megjelent tanulmány azt javasolja, hogy évi két repülőúton felül vessenek ki extra adót az utazásra. Ez viszonylag kevés embert érintene, cserébe 21 százalékkal csökkentené az ágazat szén-dioxid-kibocsátását.
A hosszú, időzónákat átszelő utazások okozta alváshiány félelemmel, szorongással, de akár a szkizofréniára jellemző tünetekkel is járhat. Az életkor, a stressz és saját alvási szokásaink is közrejátszanak – de valóban ennyire veszélyes a jetlag?
Igen, a víziló az!
Az Atlanti-óceánt biztosan átszelő lepkék maguktól legfeljebb 780 kilométert tudnának megtenni, fél életüket kitöltő utazásuk így kontinenseket összekötő légi folyosók jelenlétére – és kedvező széljárásra – utal.
A tesztrepülések adatai szerint a kondenzcsíkok elkerülése tízszer nagyobb éghajlati előnnyel jár, mint amekkora kárt okoz a megnövekedett üzemanyag-szükségletből származó többletkibocsátás.
A Lockheed Martin gépe ezerszer csendesebb lehet a korábbi szuperszonikus repülőknél, és nem produkál hangrobbanást, csak az ajtócsapódáshoz hasonló puffanást. Az X-59 megjelenése fél évszázad után véget vethet a szárazföld feletti szuperszonikus polgári repülés tilalmának.
November 28-án repül először London és New York között a Virgin Atlantic a 100 százalékban fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.
Gianluca Grimaldának a Kieli Világgazdasági Intézet három napot adott, hogy megjelenjen a munkahelyén, csak a kutató éppen Pápua Új-Guineában van, innen pedig teherhajóval kívánt eljutni Németországba.
Egy friss kutatás szerint 1979 és 2020 között 55 százalékkal nőtt az erős turbulenciák előfordulása egy népszerű repülési útvonalon, mert a melegedő légkörben megváltozott a szélsebesség.
A Schiphol Európa negyedik legforgalmasabb repülőtere és a legnagyobb magánrepülési csomópontja. Több zajvédelmi és kibocsátáscsökkentési intézkedést is bejelentettek.
Akár száz kilogramm terhet, tehát egy embert is képes a magasba repíteni a most bemutatott kínai légdeszka, amelyet katonai és civil felhasználásra is terveztek. Az első emberes teszt jövőre várható.
A szilárdtest-akkumulátor 30-40 százalékkal könnyebb, és kétszer-háromszor több energiát képes tárolni, mint a legkorszerűbb lítiumion-akkumulátorok.
Az Alice nevű, nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép 9 utas szállítására alkalmas 400 kilométeres távon, ami rövidebb utazásokra már gazdaságilag is életképessé teszi a modellt. Bevezetését 2027-re tervezik.