150 éve irányított törvényhozással, háttéralkukkal és kisajátításokkal indult az Andrássy út építése

A 150 évvel ezelőtt, 1868. július 9-én elfogadott házadótörvény ugyan megduplázta a bérbe adásból származó jövedelem után Pesten és Budán kiróható adó mértékét, és így a bérháztulajdonosok már a leköltségelt bevételeik közel negyedét voltak kötelesek befizetni az államkasszába, ám az építettők kerek egy évtizedre mentesültek e közteher alól, vagyis az ingatlanfejlesztés kivételes haszonnal kecsegtető üzletté vált az egy évvel korábbi Kiegyezést követően virágzásnak indult fővárosban – derül ki Körner Zsuzsa, a BME urbanisztikai tanszékének docense A budapesti bérházépítés aranykora címmel három éve megjelent kötetéből.

Az Oktogon az 1880-as évek legelejénFotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára

Ez a jogszabály volt az első konkrét intézkedés a már a reformkor óta – Kossuth Lajostól Podmaniczky Frigyesen és Széchenyi Istvánon át Táncsis Mihályig sokak által – szorgalmazott világvárosi sugárút megépítésének történetében. A 2002-től a világörökségi státuszú Andrássy út megszületésének kedvező paragrafusok egyszersmind megalapozták a következő évek telek- és ingatlanspekulációit, és közvetve hozzájárultak bankcsődhöz és tragikus végkimenetelű korrupciós botrányhoz is.

Sugárútra szabott törvények  

Az urbanizációt szívügyének tekintő, Párizs Haussman-féle modernizációját közelről ismerő gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868 májusában az általa összehívott ideiglenes parlamenti bizottság plénuma előtt vázolta a városfejlesztési terveinek fő irányait. Ebben a Városligetet a Belvárossal összekötő reprezentatív sugárút építése mellett ipari övezetek létrehozásától a csatornázáson át a dunai rakpartok modernizálása is szerepelt, nem beszélve a nagyszabású vízió megvalósításához szükséges további törvényekről, amelyek mielőbbi meghozataláról személyesen a miniszterelnök gondoskodott. 

A kor törvényhozási gépezetét csúcsra járatva, az év végére életbe lépett „a kisajátításról Pest és Buda városok területén” alcímű törvény, amely rögzítette az állami einstand szabályait és mintegy mellékesen lehetővé tette egy független, széles hatáskörű, közvetlenül a miniszterelnök alá rendelt városrendező szervezet létrehozását is. Ez utóbbit Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) néven ugyan csak 1870 első napjaiban cikkelyezték be, ám későbbi törzsgárdája már korábban megkezdte működését. Köztük a rendkívül tapasztalt, innovatív építőmérnökkel, Reitter Ferenccel, aki a miniszterelnök kérésére készült, ma feljegyzésnek mondott 1869-es emlékiratában 15 millió forintra becsülte a reprezentatív sugárút építési költségeit. 

A korábban a mai Nagykörút helyére velencei vagy szentpétervári mintára hajózható Duna-csatornát is álmodó Reitter vezetésével a következő hónapokban aprólékosan kidolgozott tervek alapján 1870 végén az országgyűlés már konkrét számokkal szembesült. A „Pestváros északkeleti részében nyitandó főközlekedési sugárút munkálatai költségének fedezéséről” szóló törvény az „előzetesen végzendő munkákra, valamint az útvonal területéhez szükséges kisajátításokra 3 millió 336 ezer, az építkezésekhez szükséges további területek kisajátítására pedig 4 millió 863 ezer forint kölcsönt engedélyezett” – olvasható Vörös Károly 1993-as, a Budapesti Negyed hasábjain megjelent tanulmányában

Háttéralku

Nyílt titok volt, az 1866-os königgrätzi vereség nyomán fizetendő 40 millió koronás háborús elégtétel miatt a kincstár nem képes finanszírozni a vállalkozást. Andrássy és az időközben Podmaniczky Frigyes vezetésével felálló FKT szakemberei ezért a kezdetektől számoltak valamiféle pénzintézeti invesztícióival. Hogy a nagyívű városfejlesztésekhez üzletelni kell, nem volt újdonság. Holló Szilvia Andrea, az 1857 és 1870 közötti időszakot ebből a szempontból vizsgáló tanulmányából kiderül, hogy az FKT elődszervezetekének is mondható Pest város Szépítő Bizottmánya a 19. század első éveitől abból fedezte tevékenységét, hogy az új parcellázású városi telkeket értékesítette. Az állam pedig rendszerint csak különféle kedvezményekkel, engedményekkel támogatta a Szent István-bazilikát is tervező Hild József, illetve a Magyar Nemzeti Múzeumot jegyző Pollack Mihály szakmai irányításával zajló építkezéseket.

Az 1878-as állapotokFotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára

Mint arra Déry Attila a Budapesti Negyed 1995-ös számában megjelent cikkében rámutatott, Andrássy már 1869-ben megegyezett a csak három évvel később kiírt kivitelezési-finanszírozási pályázat nyertesével. A német Erlanger-csoporthoz tartozó, a korabeli magyar viszonyokhoz képest gigantikus, 32 millió forintos névleges alaptőkével alapított Franko-Magyar Bank végül ugyan nem közvetlenül, hanem egy erre a célra (is) alapított leánycégével, az Általános Magyar Municipális Hitelintézettel szállt be a projektbe. Szokatlanul előnyös feltételekkel. A már kisajátított telkeket ugyanazon az áron kapták meg, mint amennyit az FKT a kisajátítás során fizetett, de azt sem egyszerre: az 1872 tavaszán, a szerződés megkötésekor 1 millió forintot, további 1 milliót az első év végén, a fennmaradó részt pedig az építés ideje alatt részletekben. 

A Sugárutat öt év alatt, a környező mellékutcákat tíz év alatt kellett kiépíteni, de az utóbbiakhoz szükséges telkek és házak kisajátítási költségei felerészben a fővárosi Pénzalapot terhelték. A már idézett Vörös-tanulmány szerint az FKT-nek viszont az aláírás után azonnal ki kellett csengetnie 1 millió 38 ezer forintot az úttest kiépítésének megkezdésére. 

Válság és összeférhetetlenség

Az 1872 nyarán felvonuló brigádok egy év alatt végeztek a bontásokkal, kút- és pincebetömésekkel, vízelvezető csatornák ásásával és nyomvonalkijelelöléssel, amikor az egész Európát megrázó bécsi tőzsdeválság az útépítést is befékezte. A kivitelezési határidőt közös megegyezéssel két évvel meghosszabbították ugyan a felek, de az idézett Déry-tanulmány szerint egyre komolyabb likviditási problémák jelentkeztek, elsősorban azért, mert az új telkek értékesítése finoman szólva sem olyan ütembe zajlott, ahogy azt tervezték. A tőzsdekrachig csupán 36 házat vagy telket értékesítettek, és ahelyett, hogy javult volna, a következő években tovább romlott a helyzet: 1875-ben már csak 28 ház, illetve telek talált gazdára, a fővállalkozó pedig kivérzett.

Tomka Béla, a magyarországi pénzintézetek 1836 és 1947 közötti történetét feldolgozó kötetében arról ír, hogy a különféle, Európa-szerte bonyolított értékpapír- és ingatlanspekulációk, a megalapozatlannak bizonyult cégalapítások miatt a csőd szélére sodródott Franko-Magyar Bank kis híján bedöntötte az Andrássy-projektet. Az FKT végül kénytelen volt 1876 elején kártalanítani az alvállalkozókat, a megmaradt telkeket pedig kormányzati erővel visszavette. 

Az építkezést a főváros és több magyar cég konzorciumi tulajdonában lévő Sugárút Építő Vállalat folytatta, többnyire ugyanazokkal az alvállalkozókkal, akik addig is ott dolgoztak. A likviditási gondokat az időközben jelentkező, városi villákra vágyó arisztokrácia, valamint a válságból elsőként felálló hazai pénzintézetek és nagyvállalatok presztízsberuházásai tették múlt időbe. Bár ez a Sugárútra keresztelt bulvár 1876. agusztus 20-i ünnepélyes átadásakor még alig látszott, mindössze 40 épület szegélyezte a teljes beépítésekor több, mint 200 házzal keretezett bulvárt. 

Villa- és útépítés 1876-bólFotó: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára

A miniszterelnök 1884-es halála után egy évvel átkeresztelt út befejezését a manapság összeférhetetlenségnek nevezett érdekösszefonódások is segítették. A már idézett Déry-tanulmány szerint ugyanis az FKT építészei közül sokan tisztségeket vállaltak a konzorciumi cégekben. Az elegáns villákat tervezők közül Pucher József az Első Magyar Iparbank elnöke volt, Steindl Imre a Belvárosi Takarékpénztár Rt., Hauszmann Alajos a Magyar Országos Központi Takarékpénztár, Kauser József pedig a Magyar Aszfalt Rt. igazgatótanácsában foglalt helyet.

A beépítés záróakkordja az 1800-as évek legvégénFotó: Fortepan

Párbajjal lezárt korrupciós vádak

„A Sugárút összes telkei még el sem keltek, amikor 1879. július 11-én Asbóth János képviselő támadó cikket jelentetett meg a Magyarország című lapban gróf Zichy-Ferraris Viktor belügyi államtitkár ellen. Nemcsak azzal vádolta Zichyt, hogy pénzért szerzett kitüntetéseket erre vágyó személyeknek, hanem azzal is, hogy jellemtelen ember, aki mint a bank ügynöke tevékenységével jelentősen hozzájárult az Erlanger bankház magyarországi behatolásához” – írja már idézett tanulmányában Vörös. 

 A legsúlyosabb vád az volt, hogy Zichy 100 ezer forintért arra vállalkozott, hogy a fővállalkozó „Municipálbankot” kimenti a Sugárút teljes kiépítésének kötelezettsége alól. A mások mellett Mikszáth Kálmánt is tárcaírásra késztető botrány megoldása végül a párbaj lett. Mint Vörös írja, Zichyt a pesti társaság népszerű Károlyi Pista grófja provokálta. A felek tíz lépésről egyszerre leadott lövésváltása után a belügyi államtitkár holtan maradt a helyszínen. 

Néhány évvel később, 1884-ben, amikor az Állami Operaház megnyitotta kapuit, a sugárút minden telke gazdára talált.

Mi kerül ezen a gyógyszeren 23 millió forintba?

A gyógyszeriparban a „jobb, mint a Beatles” probléma azt jelenti, hogy mivel már rengeteg nagyon hatékony gyógyszer van sok betegség kezelésére, ezeknél jobbat kifejleszteni hatalmas erőforrásokat igényel, magyarázza Gál Bálint, a Stanford Egyetem szerves kémikus PhD-hallgatója.