A kis kutyák direkt magasabbra vizelnek, így hazudnak a méretükről

A kisebb kutyák hajlamosak hazudni a méretükről, ráadásul felfelé – ez derül ki Betty McGuire, a Cornell Egyetem biológusa kutatásából, amelyben több különböző méretű kutya vizelési szokásait elemezték. 

A kutyák nemcsak ürítésképpen vizelnek, hanem a szagmintákkal kommunikálnak is, az pedig, hogy milyen magasan jelölnek, elárulhatja, hogy mekkorák – már ha nem hazudnak. McGuire-ék először videóra vették, ahogy a kutyák levizelnek egy fát, majd megnézték, hogy melyikük milyen szögben emeli fel ehhez a lábát. A szagmintából a többi kutya pontosan meg tudja állapítani, hogy milyen fajta állat hagyta a fán, a méretére viszont valószínűleg csak a minta magasságából tudnak következtetni. Ezt használják ki a kisebb jószágok, és bár olykor a nagyok is fölélőnek, de ők jóval ritkábban folyamodnak ehhez a megoldáshoz.

A vizeletminta jobb, mindt egy névjegy

Az már korábban is ismert volt, hogy a kutya felismeri a saját mintáit, ahogy azt is tudták, hogy még az ember vizeletéből is képes kiszagolni a rák egyes fajtáit. A kutya valószínűleg azt is megtudja a mintából, hogy ki hagyta, hol él, milyen egészségügyi állapotban van, és így tovább, így az, ha nagykutyának tetteti magát, előnyt biztosíthat a versenyben az ölebnek a dán doggal szemben. Nemcsak hazudozásra szolgál a magasabb jelölés, hanem a vizeletminták felülírására is: ilyenkor a kisebb példányoknak magasabbra kell célozniuk a sikerhez.

Korábban már arra is fény derült, hogy a kisebb testű kutyák gyakrabban vizelnek, mint nagyobb társaik. A kanok gyakrabban jelölnek, mint a szukák, de ez nem jelenti azt, hogy ők kimaradnának a mókából. Igaz, a nőstények nem űzik az ipart olyan lelkesen: amikor felül akarnak írni egy mintát, csak egyszer-kétszer vizelik le, a hímek viszont nem elégszenek meg ennyivel, ők legalább kétszer-háromszor végzik el a dolgukat a mintán.

Testbeszéd

Az emlősök gyakran kommunikálnak szagmintákkal, de azt még nem sikerült megállapítani, hogy pontosan milyen szerepe van a minták magasságának a kutyák esetében. A mostani kutatás azt sejteti, hogy az állatok innen tudják, hogy mekkora volt, aki az üzenetet hagyta, de az óriáspandák és a törpemongúzok esetében megfigyelhető, hogy minél magasabban helyezték el a mintát, annál több időt szánnak a vizsgálatára. 

A felemelt lábbal történő vizelés vizuális üzenetet is hordoz: a kutya a testtartásával mutatja is a többieknek, hogy ő éppen jelöl, sőt, azt is megfigyelték, hogy nem is minden esetben vizeli le a fát vagy a villanyoszlopot: előfordul, hogy csak tetteti a jelölést.