Az ELTE határozottan és egyértelműen kifejtette: ellenzi a genderszak bezárását

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hétfőn újabb sajtóközleményben magyarázza el a nyilvánosságnak, mit is értett legutóbbi, múlt pénteki közleményében azon, hogy „tudomásul veszi és tiszteletben tartja” az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) döntését, amelyben az intézmény elrendeli a társadalmi nemek tanulmánya, vagyis a genderszakok megszüntetését a Magyarországon működő egyetemeken. 

Mint közismert, az Emmi rendeletben tervezi bezárni a hazai genderszakokat, és a két érintett egyetem, az ELTE és a CEU a múlt hét elején 24 órát kapott arra, hogy reagáljon az ultimátumszerű tájékoztatásra. A pénteki sajtóközlemény:

Az ELTE első sajtóközleménye genderszak-ügyben 2018. augusztus 10-én

Szombaton az ELTE Társadalomtudományi Kara önálló közleményben határolódott el az Emmi döntésétől és az egyetem hivatalos sajtóközleményétől. Ebben Juhász Gábor dékán kifogásolja az érdemi viták hiányát, valamint aggályosnak tartja, hogy „az előterjesztés olyan szak megszüntetését irányozza elő, ami a férfiak és nők közötti társadalmi viszonyokkal és nemi egyenlőtlenségekkel, így a család és a népesedés kérdéseivel, mindezek magyarországi és globális gazdasági és kulturális okaival és következményeivel” foglalkozó szakembereket adhatna a hazai tudományos életnek.

Hétfőn az ELTE újabb sajtóközleményt adott ki, amely szerint „egyes sajtóorgánumokban olyan hírek és értelmezések láttak napvilágot, amelyek az ELTE álláspontját hibásan vagy hiányosan interpretálják”.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem aláírással szereplő mai dokumentum egyebek mellett az alábbiakat emeli ki:

  • Az egyetem a Magyar Rektori Konferencia (MRK) részére a véleményezésre kapott határidőn belül elküldte észrevételeit, amelyekben az egyetem „határozottan és egyértelműen kifejtette egyet nem értését a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak rendeleti megszüntetésével kapcsolatban”.
  • Kérik a fenntartót, hogy „fogalmazzon meg indokolást, mert érdemi álláspontot csak annak ismeretében lehet kifejteni” egy mesterszak megszüntetésével kapcsolatban.
  • Rögzítették észrevételeikben, hogy a véleményezett előterjesztés, amely érvényes tudományos akkreditáció birtokában, rendeleti úton kíván megszüntetni egy konkrét szakot, sértheti az Alaptörvény X. cikkének 3. bekezdését.
  • Hangsúlyozzák, hogy  a társadalmi nemek tanulmánya kurzus tematikája a magyar társadalom égető problémáira mutat rá. Olyan témákat dolgoz fel, amelyek „a férfiak és a nők viszonylatában, a magyar társadalom és a körülöttünk lévő világ akut és megoldásra váró konfliktusai”. A kommüniké értelmében ilyen lehet például a nők szülés utáni visszatérése a munkaerőpiacra, a gazdasági válság nőket jobban sújtó hatásai, a bérkülönbség nők és férfiak között, vagy az úgynevezett gondoskodási krízis. 

Az ELTE hivatalos közleménye továbbra is emlékeztet rá, hogy a fenntartó minisztériumnak „jogában áll a képzési portfólió megváltoztatása, beleértve egyes szakok indításának megakadályozása”, és hogy az intézmény tudomásul veszi a döntést. Ami pedig a pénteki közleményben szereplő gesztust, a bezárásra irányuló döntés tiszteletben tartását illeti, az ELTE hétfői közleménye szerint arra vonatkozott, hogy noha „az egyetem elkötelezett a tudomány és az oktatás Alaptörvényben is biztosított szabadsága iránt”, az egyetem elhatárolódik az olyan – mint közleményükben írják –  spekulációktól és módszerektől, amelyek azt sugallhatják, hogy „a társadalmi nemek mesterszak megszüntetése a felsőoktatási intézmények részéről kijátszható”.