Egyre több amerikai gazda védi lézerrel a gyümölcsösét

2018.08.13. · tudomány

Észak-Amerikában seregélyek keserítik meg a gyümölcsgazdák életét, akik, ha nem védekeznek a madarak ellen, akár a termés harmadát is elveszíthetik. Justin Meduri oregoni gazda már végigpróbálta az összes lehetőséget, ami eszébe jutott, napi ezer dollárt költött sólymokra, míg végül a lézer mellett döntött, ugyanis a madarak hozzászoktak a sólymok jelenlétéhez, és nem igazán zavartatták magukat az áfonyásban. Ugyanez a helyzet a hagyományos madárijesztővel is, csak attól még annyira sem tartanak, mint a sólyomtól, a madárháló telepítése pedig macerás és drága.

link Forrás

A zöld lézerfényt kibocsátó gépek éjszaka lézershow-t is biztosítanak a gyümölcsösben: a fénycsíkok véletlenszerűen mozognak, fényes nappal csak a zöld pöttyöket lehet látni ott, ahova odavilágítanak. A balesetek elkerülése végett úgy állítják be a térfigyelő kamerához hasonló szerkezeteket, hogy véletlenül se világíthassanak a repülőpilóták szemébe, ha pedig út közelébe telepítik őket, érzékelik a közelítő autót, és megkímélik a sofőrt.

Az eszközt egy holland cég, a Bird Control Group gyártotta, és a vállalat észak-amerikai igazgatója, Wayne Ackermann szerint sokan fogják követni Meduri példáját: jövőre a forgalom megháromszorozódására számít. A találmánynak jó hasznát vehetik majd a halászhajókon és az olajfúró tornyokon is, sőt, akár védett madarak védelmére is alkalmazhatják, ha elijeszthetik vele a védett rövidfarkú albatroszokat a halászeszközöktől. A 2015-ös tesztek eredményei meggyőzőnek tűnnek: a vízimadarakat nappal nem igazán érdekelték a lézerfények, este viszont kiderült, hogy a sirályhojszák tartanak tőlük. Ackermann szerint a madarak máshogy érzékelik a lézerfényt, mint az ember: fizikai fenyegetésnek veszik a fénycsóvákat, és inkább továbbállnak, ha ilyesmivel találkoznak. Medurinak bejött: a farmján a lézer a madarak 99 százalékát elriasztotta.

(Npr)