Reszkess, YouTube, itt a Facebook Watch!

2018.08.30. · TECH

Egy évvel az után, hogy az Egyesült Államokban bevezették, a Facebook a világ többi részén, így Magyarországon is elindítja Watch nevű videóplatform-szolgáltatását, amit szokás szerint a hivatalos blogján jelentett be a cég.

A Facebook partnerei így egy csapásra felhasználók milliárdjait érik el, ami erős konkurenciát támaszthat az 1,8 milliárd fős napi közönséggel büszkélkedő konkurensnek, a Google-féle YouTube-nak (a fizetős Netflix feliratkozóinak a száma még messze elmarad ettől). Bár az elérhető nézősereg méretéből még nem következik, hogy a tartalomgyártók rávetik magukat az új platformra, sok erős indoka van annak, hogy megtegyék.

A szolgáltatáshoz nem kell új appot letölteni, az minden facebookozónak jár. Az elvileg csütörtöktől, azaz mától, gyakorlatilag azonban a legtöbb magyarországi felhasználónak még nem elérhető szolgáltatás Androidon, iOS-en, desktopon, valamint az Apple TV-n, a Samsung Smart TV-n, az Amazon Fire TV, Android TV-n, Xbox One-on és Oculus TV-n is működik.

Közösségi tévécsatorna

Az egyéb érdekeltségeivel, az Instagrammal és a Whatsuppal együtt 2,23 milliárd legalább havonta aktív felhasználóval büszkélkedő Facebook videóplatformján friss videók özönéből válogathatnak a nézők mindenféle műfajban (sport, hírek, szórakoztató műsorok); kapcsolatba léphetnek az általuk kedvelt tartalomszolgáltatókkal (a Watch feedje egyből egy személyre szabható válogatással kezdődik a kedvenc oldalaink friss videóiból); elmenthetik az ígéretes videókat, ha mondjuk munka közben nincs idejük megnézni őket; új, interaktív videószolgáltatásokat vehetnek igénybe, amelyeket majd idővel vezetnek be.

Így kellene kinéznie az appon a Facebook Watch ikonjának
photo_camera Így kellene kinéznie az appon a Facebook Watch ikonjának Fotó: Facebook

Kérdés, hogy egyéves működés után hogyan teljesít a szolgáltatás az USA-ban: a 214 millió ottani Facebook-felhasználóból 50 millióan vannak azok, akik legalább havonta egyszer, legalább egy percet töltöttek videózással a közösségi oldalon. Akinek ez nem hangzik elég meggyőzően, itt egy másik adat: 2018 óta megtizennégyszereződött az Egyesült Államokban a Facebookon videónézésre fordított idő, legalábbis a cég állítása szerint.

Vetélkedő, kvíz, szavazás

Bevezetése után jó pár hónappal a Facebook az Egyesült Államokban teljesen új formátumokkal is megkínálta videókészítő partnereit, akik élő vetélkedőkön keresztül, illetve olyan interaktív lehetőségekkel is elérhetik nézőiket, mint a látottakkal kapcsolatos kvízek, szavazások és olyan műsorok, amelyek alakításában a felhasználók is részt vehetnek. Megkönnyítették azt is, hogy a facebookozók láthassák, milyen videókat lájkolnak az ismerőseik, és ha videóra kattintanak bárhol a Facebookon, akkor is a Watch nyílik meg. Emellett az élő videókhoz is könnyebbé tették a hozzáférést.

A YouTube tavaly novemberben vezetett be hasonló szolgáltatásokat, erősítve a videómegosztó közösségi jellegét.

A Facebook közleménye szerint máris sikeres Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith Red Table Talk című facebookos műsora, akárcsak a Major League Baseball játékok élő közvetítései.

Az elpusztíthatatlan

A jelek szerint a Facebook keményen rámegy a YouTube piacára azzal, hogy egyfajta közösségi tévécsatornát hoz össze, ahol a műsorkészítők és a nézők rögtön kapcsolatba léphetnek egymással. Az pedig komoly bevételnövekedést sejtet, hogy a videózás felfuttatásával a műsorokat megszakító hirdetések száma is növekedni fog.

A Facebookot legutóbbi negyedéves jelentése alapján nem tépázták meg az adatlopási botrányok, nem volt igazán jelentős leiratkozási hullám, csak az európai felhasználók száma csökkent szignifikánsan, de az ázsiai piacon még rengeteg a tartalék. Ugyanúgy nem tántorítja el a facebookozástól az embereket és a cégeket az sem, hogy egyre többen rájönnek, a közösségi oldalnak óriási szerepe van a gyűlölködés és az ostobaságok terjedésében.

A cég bevételei az idei második negyedévben ennek megfelelően 42 százalékkal haladták meg az előző évit, profitja több mint 10 milliárd dollár volt az első félévben. Amikor az Egyesült Királyságban komoly, félmillió fontos bírságot róttak ki a vállalatra a Cambridge Analytica-ügy miatt, az annyit jelentett, hogy a Facebook öt és fél percig nem termelt hasznot.

link Forrás